2014. 07. 17.

Magánvasútnál folytatja a 103 222-es

Már rendeződött is a sorsa a leggyorsabb 103-asnak. A DB Systemtechnik egykori mozdonya a főleg új motorvonatok szállításával foglalkozó RailAdventure színeiben folytatja pályafutását.


Új gazdára talált a megvételre kínált 103 222-es. A leggyorsabb 103-as korábban a DB Systemtechniknél dolgozott mérő- és próbavonatok élén, ám a 182 508-as forgalomba állításával feleslegessé vált a veterán mozdony az állami vasúttársaságnál. Így a DB AG úgy döntött, hogy – másik három Rheingold- illetve Rheinpfeil-mozdonnyal együtt – eladja őket.
A 103-ast a RailAdventure vásárolta meg. A társaság közleménye nem szól az árról, arról viszont igen, hogy a gépet már át is vitték a mindeni telephelyről a DB AG dessaui főműhelyébe, ahol a pont e sorok megjelenésének napján lejáró fővizsga helyett újat kap a mozdony. Hogy a felújítási munkák mikorra fejeződnek be, nem kívánták közölni. Az viszont biztos, hogy az új tulajdonos a gépet jobbára továbbra is mérő- és próbavonatok élén szeretné használni, de előfordulhat a cég saját, incentiv utazásokhoz bérelhető Luxon-vonatok élén. Hivatalosan nem megerősített hírek szerint a mozdonyt a RailAdventure jellegzetes szürke-zöld-fehér színeire is átfényezik.
A RailAdventure gépei hazánkban sem ismeretlenek: a hegyeshalmi határállomásra rendszeresen befut a keletre szállítandó különleges szállítmányok, motorvonatok élén a cég 139-ese, ritkábban pedig az SBB-eredetű Re 4/4II-esük is.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.