2014. 10. 30.

Áremelés csak jövőre

Berlinben állják a szavukat a szakemberek és a politikusok: megígérték, hogy 2014-ben nem lesz áremelés a közösségi közlekedésben. És ez így is lett. De 2015 első napjától viszont új árak lesznek érvényben Berlinben és Brandenburgban: átlagosan 2,3 százalékkal emelnek.


Január 1-jétől átlagosan 2,3%-kal kell többet fizetni Berlinben és Brandenburgban a tömegközlekedésért – erről határozott a közelmúltban a közlekedési szövetség, a VBB felügyelőbizottsága. Az új árakat egy korábban meghatározott index szerint emelték: ebben figyelembe vették az életvitelhez szükséges kiadások változást a térségben, de ugyancsak számít az üzemanyagok árváltozása is, legyen szó dízel üzemanyagról vagy éppen a villamosenergiáról. Ennek fényében a legutóbbi áremelés, 2013 augusztusában 2,8%-os volt, ezúttal azonban csak 2,3%-kal emelkednek majd a viteldíjak.
A berlini AB zónás vonaljegy 10 centtel drágul majd, 2,60-ről 2,70-re; az ABC zónákra érvényes jegy pedig 3,20 helyett 3,30 euróba kerül majd. Az AB zónás havi bérletjegy ára jövőre 79,50 euró lesz (jelenleg 78,00 euró), az ABC zónára érvényes pedig 97-ről 98,50 euróra drágul.
Az áremelésre azért január elején kerül sor és nem a megszokott nyári időpontban, mert Brandenburg tartományban szeptemberben választottak a polgárok és a VBB nem szerette volna, hogy a tömegközlekedési viteldíjak emelése kampánytémává váljon. Különösen annak fényében nem, hogy előre elhatározták, hogy a már említett index mentén folyamatosan korrigálják a viteldíjakat – a következő áremelésre így 2016-ban számíthatnak majd az utasok.

Idén nem emeltek árat Berlinben és Brandenburgban, többek között a brandenburgi tartományi választások miatt. De majd jövőre!
(fotók: Halász Péter)

Ám az áremelésnek így is megvannak a kritikusai: az utasjogi szervezet, az IGEB szerint  már most is túlságosan drága a berlini és a brandenburgi bérekhez képest a tömegközlekedés. Ráadásul annak ellenére emelnek árat, hogy folyamatosan növekszik a BVG és az S-Bahn utasainak száma, tehát fajlagosan nagyobb bevételre tesznek szert a közlekedési szolgáltatók. Ám az utasszámok emelkedésének ellenére is csökken az utazások száma, összehasonlításképpen Bécset hozták fel, ahol összességében sokkal többen, mintegy kétszer annyian választják a tömegközlekedést, mint Berlinben. Azt azonban az IGEB is kiemelte, hogy az utasok  tájékoztatásában vannak előrelépések is az áremelések mellett. az interneten és okostelefonon elérhető menetrendi kereső mellett a járatfigyelő alkalmazás és a számos üzemzavarról szóló tájékoztatás mindenképpen üdvözlendő lépésnek számít.<*/div>
A potyázás is drágul
A vasúti jegyek drágulása mellett a jegy nélkül utazók is komolyabb áremelésre készülhetnek: a jövőben Németországban általános pótdíj, azaz 40 euró helyett a jegy nélkül utazók 60 eurót kötelesek majd fizetni. A tartományi közlekedési miniszterek tanácsa által megfogalmazott javaslat az emelést azzal indokolja, hogy az ellenőrzés és a pótdíjazás komoly többletfeladat a közelekedési cégeknek, amit így szeretnének ellentételezni – ezen felül pedig komoly visszatartó ereje lehet a magasabb pótdíjnak. Hozzátették: az elmúlt tíz évben nem változtattak a negyven eurós összegen. A változtatás várhatóan 2015. január 1-jétől él majd.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.