2014. 11. 26.

Lezárják az alagutat, javítják a körvasutat – vágányzári előrejelzés Berlinből

Hosszú hónapokra kénytelenek lesznek nélkülözni az utasok a német fővárosban a forgalmas észak-déli gyorsvasúti alagutat a jövő év elején: a síneket és az alépítményt újítja fel a DB AG. Nem lesz könnyű feladat és alaposan át kell szervezni a gyorsvasúti hálózatot is.


2015. január 16-ától egészen május 4-éig lezárják a vasúti forgalom elől Berlinben az észak-déli gyorsvasúti alagutat. Az 1930-as években épült vasúti pályát legutóbb az 1990-es években újították fel, némileg kapcsolódva a főpályaudvar és a nagyvasúti alagút építéséhez. Ám az azóta eltelt évek folyamán nagyon elhasználódott az igen forgalmas vasúti pálya, így teljes felújításra szorul a DB AG szerint. Egyébként is: az alagútban állítólag túl hangosak a vonatok. Ennek fognak neki 2015 elején, amikor más, komolyabb vágányzárral járó projektet nem terveznek az ígéretek szerint.

Komolyabban csak két évtizede nyúltak hozzá a vasúti pályához a Nord-Süd Tunnelben, a DB AG szerint időszerű a felújítás
(fotó: Magyarics Zoltán)

A forgalmas alagút pótlása nem lesz egyszerű feladat, főleg a belvároson át közlekedő pótlóbuszok közlekedtetése lesz komoly kihívás. A képen az S-Bahn Potsdamer Platz állomásán várja egy 481/482 sorozatú motorvonat a továbbindulást Frohnau felé 2009 őszén
(fotó: Magyarics Zoltán)

A munkák idején a Gesundbrunnen és a Yorckstraße között teljes vágányzárat vesznek fel. Emiatt dél felől az S1-es vonal vonatai a Yorckstraße (Großgörschenstraße), míg az S2-es és az S25-ös viszonylat járatai a Yorckstraße állomáson fordulnak majd vissza. A szükséges vágánykapcsolatokat a közelmúltban építették be és használták már őket többek között az S1-es esetében, amikor a Yorckstraße felett átívelő vasúti hidakat újították fel és a vonatok csak egy vágányon járhattak. De az S2-es és az S25-ösnél is szükség lehet majd az egyvágányozásra az Anhalter Bahnhofig, mert hamarosan sor kerül – végre – az állomás akadálymentesítésére, ami szintén hídfelújításokkal jár majd együtt.

A belváros felől a Yorckstraßéhoz érkezik az S1-esen közlekedő gyorsvasúti szerelvény. Ebből az irányból a jövő év első hónapjaiban ritkán jönnek majd a vonatok

Észak felől nem lesz ilyen egyszerű a helyzet a viszonylatokkal. Az S1-es esete a legkönnyebb: Oranienburg, illetve Frohnau felől érkezve Gesundbrunnennél fordulnak majd a vonatok. Ám az S2-es északi szakaszán nem lesz forgalom, legalábbis nem ilyen jelzéssel. Az utasokat a meghosszabbított S9-es viszi majd a Bernau–Bornholmer Straße–Ostkreuz–Flughafen Schönefeld útvonalon. Az S25-ös szerepét az S8-as veszi majd át, ez a Hennigsdorf–Bornholmer Straße–Ostkreuz–Grünau–Zeuthen útvonalon jár majd. A ma csak csúcsidőben közlekedő S85-ös pedig az S8-as egy részének forgalmát veszi át ebben az időszakban: Buch és Grünau között jár majd hétköznap, hétvégén pedig Buch és az Ostkreuz között ingázik a járat. Komoly fejlődésen esik át időlegesen majd az S45-ös viszonylat: igazi maratoni távot fut majd be, ugyanis ez a járat pótolja az S8-ast északon, a Berliner Außenringen. Így útvonala az impozáns Birkenwerder–Berliner Außenring–Pankow–Gesundbrunnen–Westkreuz–Südkreuz–Schöneweide–Flughafen Schönefeld lesz majd.

Az északi Außenringen az idei nyáron nem az S1-es (mint 2013-ban), hanem az S45-ös pótolja majd az S8-as vonalat, mégpedig maratoni hosszúságú útvonalon. Képnük 2013-ban készült a nem kevésbé kellemes hosszúságú útvonalon közlekedő S1-esről a BAR mentén fekvő álmos Schönfließ állomáson

Az észak-déli alagút lezárt állomásait a DB AG közlése szerint pótlóbuszok látják majd el, ám az átutazó utasoknak mindenképpen a kerülő útirányokat javasolják, mert a belvárosban jelentős torlódásokra kell számítani. Érdekes egyébként, hogy a párhuzamosnak tekinthető nagyvasúti alagúton közlekedő regionális mentesítő vonatok elindítására nem gondoltak, így a Südkreuz és Gesundbrunnen között nem éled újra a jelenlegi tervek szerint a 2006-ban, majd 2009-ben is közlekedtetett S21-es viszonylat.

A nagyvasúti alagútban nem lesz idén tavasszal pótlójárat – a képen a 2009 őszén, az S-Bahn válság idején üzemeltetett S21-es mentesítő járat szerelvénye, egy müncheni kölcsön-423-as pihen a Potsdamer Platzon
(fotó: Magyarics Zoltán)

A felújítási munkák keretében 19 kitérő cseréjére kerül majd sor, ezen felül 4000 méternyi vasúti pálya és 1200 méternyi áramvezető sín újul majd meg. A felújításra a DB AG 5,345 millió eurót költ.
A tavaszi felújítások után a nyáron immár hagyományosan a Ringbahnon folytatódik a pályafelújítás: a nyári szünet idején, július 17-étől szeptember 1-jéig a Bundesplatz és Halensee között újulnak meg a vágányok. Ezen felül az S-2es vonalán Lichtenrade és Mahlow, illetve Blankenfelde között kerül sor a felújításra július 13. és augusztus 31. között. Mindkét helyszínen elsősorban a direkt autóbuszos pótlásra számíthatnak az utasok.

A Ringbahnon ismét végállomás lesz majd a Bundesplatz. Igaz, 2013 nyarán készült képünkön pont a most felújítandó szakasz felől érkezik a peron mellé – helytelenben – egy 480-asokból álló szerelvény

A 2015-ös év nagy projektje még az S5-ös viszonylat külső szakaszán a pályakapacitás bővítése. Strausberg és Strausberg Nord között a 20 perces követés biztosításához új forgalmi kitérő szükséges, ennek kivitelezésére július 20. és szeptember 14. között teljes vágányzár keretei között kerül majd sor. A hosszú, kétvágányú szakasznak köszönhetően nem csak a sűrítés oldható meg, hanem üzemzavar esetén ritkábban, de egy vágányon is fenntartható lesz majd a forgalom.

A vasútrajongók különféle egzotikus mozdonyokkal találkozhatnak a felújítások idején. A képen éppen a Locon tulajdonában álló, egykori nyugat-német V100-as, a LOCON 206-os tolat a Bundesplatz mellett az önürítős kocsikkal 2013. július 14-én. A gép 1964-ben készült az MaK gyárában és V100 2095, majd 212 095 pályaszámokon szolgálta a DB-t egészen 2001-ig, majd az Alstom stendali műhelyében várta a felújítást. 2011-től dolgozik a gép a Loconnál

A buszrajongó közlekedésbarátok pedig a vonatpótló buszok környékén tobzódhatnak. 2013 nyarán a Ringbahn helyett többek között a berlini Dr. Hermann szinte oldtimernek számító Mercedes-Benz O405N típusú busza is jelen volt, éppen a Südkreuzhoz fordul be a B-HR 904-es rendszámú kocsi, amely korábban a BVG-nél szolgált B-V 1028-as rendszámmal. A kocsi az 1992-1993 során beszerzett sorozat tagja
(a másképpen nem jelzett képeket Halász Péter készítette)

Ugyancsak 2015-re készül majd el az új biztosítóberendezés az S3-as vonal keleti végein, a Wuhlheide és Erkner közötti szakaszon. A 35 millió eurós projekt keretében a kritikus helyeken a pályán is javítottak és két új vágánykapcsolatot is telepítettek Wuhlheide és Rahnsdorf megállóknál, így üzemzavar esetén a forgalomból kieső szakasz kisebb lehet majd. A teljes üzembe helyezés 2015 decemberére várható, a nagyobb munkákat azonban még 2014-ben befejezik a tervek szerint.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.