2014. 12. 18.

Búcsúzik a büfévillamos

Egy igazi kuriózummal lesz szegényebb hamarosan a Rajna-Ruhr-vidék. A düsseldorfi Rheinbahnon hosszú évtizedek óta működik a büfészolgáltatás a távolsági vonalakon. Ám most úgy tűnik, hogy búcsúzik ez a lehetőség. Talán csak átmenetileg?


A Düsseldorf környékén vezető mai Stadtbahn-vonalakon és a régi városközi villamosvonalakon 1924 óta közlekednek a Rheinbahn bisztrókocsijai. Egyedül a második világháború idején szakadt meg az üzem és csak 1949-ben, a gazdasági helyzet rendeződésével indultak el újra az étkezőkocsik. A Stadtbahn-vonalak kiépítésével és a járművek cseréjével azonban nem veszett el a szolgáltatás, az új villamosokon is megjelent ez a szolgáltatás.

Az egyik bisztrókocsi Krefeld belvárosában, 2011 nyarán
(fotó: Halász Péter)

Az 1980-as évek végén a Rheinbahn kiadta alvállalkozóknak a bisztrók üzemeltetését – az első szerződések között a a Krefeld és Düsseldorf közötti „K-Linie”, az U76-os vonal büféjét adták ki 1989-től. Időközben azonban a régebbi járművek forgalomból való kivonásával folyamatosan szűnt meg a bisztrószolgáltatás. Ráadásul a konyhák felszereltsége sem tartotta a lépést a korral, így nem igazán volt már vonzó a kínálat.

A Rheinbahn bisztrója még az U79-es vonalon

A bisztróban egyszerű ételeket és italokat kínált az üzemeltető, bár az utóbbi idők során egyre kevesebb vonalon kínálta a Rheinbahn az igazán unikális szolgáltatást. Az U76-oson az utolsó szerződés december 23-ával jár le, ezen a napon működik utoljára a bisztró ezen a vonalon. Hogy mi lesz utána, azt nem tudni, bár a Rheinbahn azt ígéri, hogy a jövőt illetően tárgyalásokat kezdeményeznek és próbálnak új üzemeltetőket keresni, illetve új szerződést kötni a B80C sorozatú Stadtbahn-kocsik némelyikén még meglévő büfé működtetéséhez.

A bisztróvillamos menetrendje, még december 23-áig érvényes
(forrás: Rheinbahn)

„Villamosbisztrót” ezután már csak az Albtalbahn üzemeltet. A Baiersbronn és Freudenstadt Hauptbahnhof közötti szakaszon a négy GT8-100D/2S-M típusú jármű fedélzetén lehet „nassolni”. Ám ennek a villamosnak a menetrendje bizonytalan, így előre nem hirdeti meg azt az Albtalbahn.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.