2015. 02. 03.

Kína építhet gyorsvasutat Moszkvába

Ha a terv megvalósul, a Peking–Moszkva-távot a vonatok két nap alatt is legyűrhetik, a jelenlegi, kicsit több mint hat nap helyett.


A napokban megszületett terv részleteiről egyelőre annyit tudni, hogy a cechet (kb. 242 milliárd dollár) a kínai fél állná, az új, 7000 kilométeres vasútvonal pedig Kazahsztánon, valamint a dél-oroszországi Kazany városon keresztül érné el Moszkvát, ezáltal jelentősen rövidülne és egyszerűsödne a két főváros közötti utazás.

Az orosz és kínai fél még 2014 októberében, a kínaiak moszkvai látogatása alkalmával írt alá memorandumot egy jövőbeli, közös, nagysebességű vasútvonal építéséről. A projektnek, mely az eurázsiai közlekedési korridorok létesítéséről és fejlesztéséről szól, a Moszkva–Kazany vonal nagy sebességre történő kiépítése is részét képezné, ez pedig az orosz fél számára is prioritás.

Ráadásul a kínai vasút szívesen terjesztené ki gyorsvasúti hálózatát nemzetközi szintre, az oroszok számára pedig nem utolsó szempont, hogy az új eurázsiai összeköttetéssel – és közvetve az ázsiai gazdasági kapcsolatok feltárásával – kissé lehűthetnék az Ukrajna miatt forrongó nyugatot.

Jelenleg Kína rendelkezik a világ legnagyobb kiterjedésű gyorsvasúti hálózatával, a kb. 11 000 km-es hálózat több pontján 380 km/h sebességgel közlekednek a vonatok.

Nánási Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.