2015. 03. 16.

Mindenki vegyen jegyet!

Meglehetősen furcsa újítással álltak elő a zöldpárti és baloldali képviselők Berlinben. Ötletük szerint ugyanis minden berlini polgártól kérnének egy kisebb összeget, függetlenül attól, hogy használja-e a tömegközlekedési eszközöket és ha igen, melyiket? A „Bürgerticket” egyfajta csúcsidei pótjegy lenne, amit azonban mindenkinek fizetni kellene.


A zöldpárt és a Die Linke képviselői meglehetősen érdekes javaslattal álltak elő, amellyel segítenék a tömegközlekedés fejlesztését Berlinben. Az elképzeléseik szerint minden berlini polgárnak egy havi 15 eurós bérletet kellene váltania minden berlini polgárnak, függetlenül attól, hogy ki milyen közlekedési ágazat járműveit használja vagy egyáltalán nem használja a tömegközlekedési járatokat. Azaz egyfajta tömegközlekedési adóról van szó. Ráadásul a javaslatban szerepel az is, hogy ezen az összegen felül egy „pótjegyet” kellene vennie annak, aki használni szeretné a hétköznap reggeli csúcsidőszakban – 7 és 10 óra között – a tömegközlekedési eszközöket. Az összeg a tervek szerint a havibérlet árának fele lenne, azaz a jelenlegi AB zónás bérlet esetében, ami jelenleg 79,50 eurót kóstál, ez 39,75 euró lenne. A kis keresetűek számára azonban komoly kedvezményeket tartalmazna a rendszer. Viszont a turistáknak és a Brandenburgból ingázóknak nem adnának kedvezményeket.

A Berlinen kívülieknek marad a teljes árú jegy, a berlinieknek azonban kötelezően, de olcsóbban kínálnák a zöldek és a baloldaliak is a közösségi közlekedést

A jelenlegi rendszer szerint a felhasználók csak viszonylag csekély mértékben járulnak hozzá a közösségi közlekedési rendszer fenntartásához, ami hosszú távon nem fenntartható állapot – fogalmaznak a zöldek. A többletbevétel ilyen formán a közlekedési rendszer fenntartható fejlesztését szolgálná és nem mindig a csúcsra járatott rendszerrel kellene szembesülniük az utasoknak és az üzemeltetőknek.
A baloldali Die Linke javaslata ennél egyszerűbb rendszert mutat be: alapvetően egy egységes „használati díjat” szednének be, havi 30 eurót, amelyért cserében a polgárok használhatnák a tömegközlekedési eszközöket minden további bérletváltás nélkül. Ám ezt az összeget egyfajta adóként minden berlinitől beszednék, szintén függetlenül attól, hogy használja-e bárki a tömegközlekedést vagy sem. A rendszer szociálisan azonban ebben az esetben is érzékeny lenne és a kedvezményes bérletek, mint a diákok szemeszterbérlete továbbra is megmaradna.

A VBB szerint a tömegközlekedés összeomlásához is vezethet a „kötelező havibérlet” bevezetése, sok helyen már most is csúcsra jár a berlini közösségi közlekedés
(fotók: Halász Péter)

A Berliner Morgenpost kérésére a menetdíj-bevételeket koordináló és a megrendelőket képviselő közlekedési szövetség, a VBB ügyvezetője, Susanne Henckel is értékelte a javaslatot. Ám a szakember fenntartásainak adott hangot és emlékeztetett arra, hogy a tömegközlekedési rendszer költségeinek felét a tartományi forrásokon keresztül már így is a helyi adófizetők finanszírozzák. Ráadásul jelenleg az emelkedő jegyárak ellenére is folyamatosan növekszik az utasok száma, tehát alapvetően növekszik a tömegközlekedési szolgáltatók bevétele is. Az új javaslat szerint számos helyen gyakorlatilag a rendelkezésre álló kapacitások végső határára juta a közlekedés, hiszen adott esetben több százezer berlini polgár is megrohamozhatja a tömegközlekedést, a tömeg kezelésére viszont nincs felkészülve egyetlen szolgáltató sem: sem a járművek, sem az infrastruktúra nem engedi, hogy ilyen hirtelen megnövekvő forgalom igényeinek eleget tegyenek. Ez pedig összességében pont a visszájára fordíthatja a folyamatot: a tömeg miatt sokan pártolnának el a közösségi közlekedéstől. Henckel szerint előbb meg kell tenni a szükséges fejlesztéseket az infrastruktúra és a járműállomány terén és csak utána szabad bármilyen hasonló elképzelésben gondolkodni.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.