2015. 07. 10.

Ilyen lesz az ötös metró

Kiderült, milyen lesz a bécsi U5-ös metró. Arról már írtunk, hogy az új metróvonal teljesen automatikus lesz és a peronokon lesz majd ajtó is, ami az utasokat óvja majd, de ezúttal a felszíni állomások látványtervét is megmutatta a Wiener Linien. A látványtervek szerint szakítanak az eddig hagyományokkal, és sokkal modernebb felszíni létesítmények épülnek majd a régóta várt vonalhoz.


A Wiener Linien az U5-ös metró építményeinek tervezésére pályázatot hirdetett és két bécsi tervezőiroda, az YF Architekten és a Franz Architekten konzorciuma nyerte meg a versenyt a 32 további indulót számláló mezőnyben.
Az osztrák főváros a sokszínű innovációról ismert, ehhez jól illeszkedik majd a két tervezőiroda munkája is – írja a Wiener Linien sajtóközleményében. Az új vonal megjelenésében illeszkedik a lassan fél évszázados trendbe, ám ezzel egyidejűleg modern és aktuális megjelenésűek lesznek az állomások. A Wiener Linien ígérete szerint sok üvegfelületet használnak majd a peronokon és a felszíni fogadóépületeken egyaránt. A világos, modern és barátságos megjelenéssel szeretnék az utasok otthonosság-érzetét és biztonságérzetét fokozni.

A felszíni épületek modernek és világosak lesznek, sok üveggel

Így festenek majd a középperonos állomások a kéreg alatt vezetve

...és ilyen lesz a mélyvezetésű középperonos állomás. Ez már sokkal inkább hasonlít a bécsi metró megszokott forma- és színvilágára
(grafika: YF Architekten & Franz Architekten)



Az U2-es és az U5-ös vonalak összefüggő fejlesztési koncepciója – az U2-est Meidlingig hosszabbítanák a Rathaustól – tehermentesíti a tervek szerint az U6-os metrót és a 43-as villamost is. Tegyük hozzá: mindkettőre nagy szükség van. A 43-as villamos a közúti forgalommal közös szakaszok miatt gyakori zavarairól és a zsúfoltságról híres, míg az U6-os metró light rail jellegű kiépítettsége korlátozza a már most is kapacitása határán dolgozó vonal további fejlesztését. A metróépítés a számítások szerint amúgy mintegy 1700 munkahelyet teremt és 100 millió eurós befektetést igényel a munkahelyteremtés. A teljes projekt azonban mintegy 950 millió euróba kerül és közel 16000 munkahelyet érint. Az U2-es metró új szakasza a tervek szerint 2023-ra készül majd el.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.