2015. 11. 11.

Dróttalanul

Kifejezetten rossz hír érkezett a Rajna-Ruhr-vidékről, egészen pontosan a Bergische Straßenbahnmuseumból. Az egyesület által fenntartott rövidke múzeumvillamos vonalának nagy részéről ugyanis ellopták a felsővezetéket az őszi üzemszünet idején.





Megdöbbentő hír érkezett a Wuppertal és Solingen közötti erdőben 1992 óta működő Bergische Straßenbahnmuseum háza tájáról. Az egyesület a kohlfurti telephelyen kívül egy rövid, pár kilométeres múzeumvonalat is üzemeltet, ahol rendszeresen, elsősorban a nyári időszakban közlekednek nosztalgiavillamosok. A pályát és a járműveket is a BMB elhivatott tagjai üzemeltetik, emiatt is megdöbbentő az a pusztítás, ami amellett, hogy céltalan is, komoly károkat okozott az önkénteseknek.
A Németország legkisebb villamosmúzeumaként is ismert kohlfurti vonalon ugyanis 2015. november 1-jére virradóan észlelték, hogy eltulajdonították a vonal jelentős részén, az erdőben vezető szakaszról a felsővezetéket, a tápkábeleket és a felsővezetéket tartó szerelvények egy részét. A Friedrichshammer és Kaltenbach megállóhelyek közötti szakaszon, összesen mintegy 450 méter hosszban tűnt el a felsővezeték. Sőt, elvitték a tartókarokat és a szigetelők egy részét is az érintett szakaszon. Ezen túlmenően az egyik szakaszszigetelő is javíthatatlanul meg lett rongálva. Hogy ezzel mi volt a célja a tolvajoknak, teljességgel érthetetlen, mivel másra nem használható eszközökről van szó.

Mintegy 450 méternyi felsővezetéket és különböző felsővezetéki szerelvényt tulajdonítottak el a villamosmúzeum rövidke vonala mentén
(fotó: Bergischen Museumsbahnen e.V.)

Mivel a rongálásról nem érkezett korábban jelzés, a vonalat bejáró motorkocsi a felsővezeték-rongálóknak köszönhetően szintén megsérült, amikor kiszaladt a felsővezetékkel még bíró vonalszakaszról.

Az egykori freiburgi 406-os számú munkakocsi áramszedője bánta a megrongált szakaszra való haladást
(fotó: Bergischen Museumbahnen e.V.)

A rongálásnak és lopásnak köszönhetően szinte biztos, hogy a karácsony előtti időszakra tervezett „Mikulásvillamosok” közlekedése elmarad, egy szűkített programmal azonban várják az érdeklődőket, de erről részleteket még nem tudni, hiszen az eredetileg tervezett erdei helyszín jelenleg nem közelíthető meg a villamosokkal.
A BMB közleménye szerint a kár mintegy 50 ezer euró, hozzávetőlegesen mintegy 16 millió forint. A BMB azt is jelezte: a helyreállítás a jelenlegi körülmények között meghaladja az egyesület anyagi és emberi lehetőségeit, emiatt mindenképpen köszönettel veszik az adományokat és persze bármilyen más, természetbeni felajánlást is.

A 406-os motorkocsi 2015. augusztus 23-án még épségben pihent a telephely csarnokában, Kohlfurtbahn
(fotó: Halász Péter)

Ezen kívül kérnek mindenkit, hogy aki november 1-jén, illetve azt megelőzően a Kaltenbachtalban vezető villamosvonal mentén valami szokatlant észlelt, idegen autókat, embereket látott, szintén segítse a rendőrség munkáját információkkal.
Az egyesület kéri, hogy aki anyagilag támogatná a helyreállítást, az az alábbi bankszámlaszámra utalhat akár csak egy eurót is. Kérik, hogy a közleményben az adományozók – amennyiben szükséges számukra az adóbevalláshoz az igazolás – tüntessék fel címüket is.
A bankszámlaszám:
  • IBAN: DE48 3305 0000 0000 9095 64
  • BIC: WUPSDE33XXX
  • Számlavezető bank: Stadtparkasse Wuppertal
A RegionalBahn oldalán a Bergische Straßenbahnmuseum tevékenységét és a nyáron még épségben beutazott vonalat a közeljövőben részletesen is bemutatjuk.
Egyelőre 2015-ben már biztosan nem lesz erdei villamosozás a teljes vonalon – hogy 2016-ban végig járhatnak-e a villamosok, az egyelőre még kérdéses
(fotó: Halász Péter)

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.