2016. 02. 01.

Újragondolható a reptéri gyorsvasút

Miközben bizonytalanná válik az is, hogy az új berlini repülőtér vajon 2017-ben átadásra kerülhet-e, úgy tűnik, hogy a korábban megálmodott vasúti kapcsolat rendszere is átgondolásra kerülhet. Időközben ugyanis több új távolsági és regionális járat is megjelent a színen, amivel az eredeti koncepcióban nem számoltak.



Újra kell gondolni a leendő berlini repülőtér, a BER vasúti koncepcióját. Időközben ugyanis annyira átalakult a regionális vasúti közlekedés szerkezete és a távolsági vonatok menetrendje, hogy az évekkel ezelőtt kialakított megoldás nem megfelelő már.
Az eredeti elképzelések szerint az „Aiport Express” fantázianéven tervezett viszonylat-csoporton a DB Regio negyedórás ütemben közlekedtetné a terminál és a belváros között. Tervezetten az RE9-es viszonylat vonatai fél órás ütemben járnának az Anhalter Bahnon keresztül, az RE7-es és az RB14-es viszonylat pedig a Stadtbahnon adna fél órás követést.

Az RB14-es viszonylat vonatai az egyik része a reptéri forgalomnak

Ám az Anhalter Bahnon – ahova az észak-déli nagyvasúti alagút is becsatlakozik – megnövekedett az elmúlt évek során a távolsági vonatok száma, hiszen a 2014/2015-ös menetrendi évadtól lekerültek a Stadtbahnról a Rajna-Ruhr-vidék felé óránként induló ICE-k is az alagútba. Ráadásul Halle, Lipcse, Erfurt és München irányban is ide kerül majd át a távolsági vonatok java része, főleg 2017 végétől, amikor elkészül az új nagysebességű vasúti pálya Erfurttól délre is. De itt járnak a Prága és Budapest felé járó nemzetközi vonatok is.

Egy ICE 1-es érkezik a Hauptbahnhof felől a Südkreuzhoz. Az ide befutó Anhalter Bahnon egyre nagyobb lesz a távolsági forgalom aránya

A jelenlegi számítások szerint úgy néz ki, hogy a BER mintegy évi 30 millió utasának fele tömegközlekedéssel, vonatokkal és buszokkal érkezik majd a reptérre vagy távozik onnan. Ezek az utasok pedig gyors, sűrű és megbízható kapcsolatot szeretnének a városközpont és a repülőtér között. Az érintett tartományokkal közösen szeretnének a szakemberek egy olyan járatrendszert kidolgozni, ami megfelel minden igénynek és a Stadtbahn mellett bevonnák a rendszerbe a Ringbahn keleti, nagyvasúti járatokkal is elérhető részeit, az Ostkreuz térségében így is fontos csomópont van kialakulóban az átépítések nyomán. A rendszerben komolyabb szerepet kapnának a korábbiakhoz képest az S-Bahn-szerelvények is és az Ostkreuz átépítése után az S9-es viszonylat vonatai visszakerülhetnek majd a Stadtbahnra, erősítendő a városközponti kapcsolatot.
Az észak-déli alagút felé jó kapcsolat lehetne a Dresdner Bahn távolsági vágányainak visszaépítése, de a vonal mentén élők ezt nem nagyon szeretnék: a II. Világháború után az egykori távolsági vasút megszűnt ott és csak a mai S2-es vonal vonatai jártak ott. A zajszennyezéstől félő lakókat azzal próbálják meg vigasztalni, hogy megfelelő zajvédő falakat építenének, de ez sem igazán meggyőző a jelenlegi helyzetben.

Az IGEB szerint meg kellene hagyni a regionális vonatok megállását a régi schönefeldi állomáson – ha már a BER forgalmának harmadát bonyolítja majd a szomszédos régi schönefeldi terminál az új reptér megnyitása után is
(fotók: Halász Péter)

Az utasok érdekeit képviselő szakmai szervezet, az IGEB szerint pedig a mostani schönefeldi megállást sem kellene elhagyni, regionális szerepe továbbra is lenne a ma még reptériként működő állomásnak, igaz, a forgalom jelentős része így is regionális jellegű. Főleg azért, mert a régi (mai) schönefeldi terminál is egy ideig üzemelni fog – a BER megnyitása után is és évi mintegy tízmillió utasra számítanak itt. Emiatt is át kellene gondolni a viszonylatok vonalvezetését és nem kellene görcsösen ragaszkodni az észak-déli alagúton át a Hauptbahnhof eléréséhez. A mostani elképzelések szerint a régi állomásnál csak az S-Bahn-vonatok állnának meg, ami tarthatatlan helyzetet eredményezne az IGEB szerint. Bizakodásra adhat okot, hogy a DB AG egyelőre elhalasztotta a régi állomás felvételi épületének tervezett elbontását. Az állomás egy peronját jelenleg egyébként menekültszállító vonatok használják.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.