2016. 03. 05.

Igazi kincseket rejt a svájci vasútfotós által hátrahagyott gyűjtemény


Egy svájci vasútrajngó fél életének képei kerültek fel egy külön erre a célra létrehozott weboldalra, ahol az érdeklődők igazi különlegességekre is lelhetnek a múlt évszázad helvét vasúthistóriájából.




A 2015 decemberében elhunyt Max Hintermann a zürichi műszaki egyetem (ETH) geográfusa nagy vasútrajongó is volt egyben. Egész életében megállás nélkül fotózta is főleg a svájci, de más országok vasútjait is szorgalmasan. A gyűjteményét akkurátus módon rendszerezve és feliratozva diafilmek formájában hagyta hátra. A képek nagy része a 20. század második felében készült és sok vasútvonalat örökítenek meg, melyek már nem, vagy csak részben léteznek, felhagyott nyomvonalakat, de a gördülőállomány azóta selejtezett részeit is tartalmazza a gyűjtemény, melyet most az egykori vasútfotós egyik barátja jóvoltából mi is élvezhetünk. Max Hintermann gyűjteményét a hozzá méltó rendszerezettséggel tölti fel az erre a célra létrehozott weboldalra, ahol bárki megtekintheti azt. De nem is érdemes több szót vesztegetni, beszéljenek a képek! A teljesség igénye nélkül néhány válogatott fotó a gyűjteményből, de meleg szívvel ajánljuk a honlap felkeresését is, ahol a teljes képtárból szemezgetni lehet.

Zürich Oerlikon állomáson halad át az SBB akkori zászlóshajója, a Swiss Express 1983-ban. A különleges vonatról korábban már írtunk a RegionalBahn oldalain

Az 1970-es képen a zürichi Limmatstraßén a VBZ egyik Be 4/6-os  villamosa felett haladt át a viadukton az SBB vonata

Az SBB dízel RAm sorozatú Trans Europ Express (TEE) motorvonata 1963-ban Bözberg és Zeihen között. Az SBB a holland NS-el közösen vásárolt öt motorvonatot 1957-ben, amelyek 1977-ben Kanadába kerültek, ott a Northlander járaton szolgáltak 1992-ig. Az ezredfordulón határozták el lelkes német vasútbarátok, hogy egy szerelvényt visszahoznak és az Eisenbahn-Romantik című tévéműsor szerkesztőségének hathatós közreműködésével meg is valósult a projekt

A szövetségi vasút szeméylvonata érkezik Schöpfheim állomásra. Érdemes megfigyelni, hogy a vonat vontató-motorkocsival közlekedik: az 1959 és 1966 között szolgálatba állított RBe 4/4-esek egyike a „mozdony”. Az EW I-esekből álló vonatok általában ingaüzemben közlekedtek, így jó eséllyel egy másik motorkocsi vagy vezérlőkocsi van a vonat végén

A Genfből Bázelbe és onnan tovább északra tartó TEE „Rheingold” egy Re 4/4 I-ssel az élén,  a vonatban pedig a járat modern szimbólumává vált ADm101-es sorozatú kupolás panorámakocsival. A kép 1962 és 1965 között készülhetett, ekkor a későbbi óceánkéknél mélyebb, kobaltkék színt viseltek a kocsik – 1965-től tértek át a DB-nél a TEE-vörösre

A Motreux-Berner Oberland-Bahn (MOB) vonata Montbovon közelében 1962-ben

A Brünigbahnt (Luzern–Interlaken) 1965-ben még az SBB üzemeltette, az Alpnachersee partján az állami vasúttársaság egyik vonata. Ma már a Luzern-Stans-Engelberg Bahnnal való fúziót követően a Zentralbahnen a főnök. Érdemes a környezetre is vetni egy pillantást – az autók mellett a táj is magával ragadó. A vonat személykocsijai pedig ma már csak nosztalgiaként fordulnak meg a Brienzersee partján

A Vitznau-Rigi-Bahn Európa első fogaskerekű vasútvonalaként a kép készítésének idején, 1970-ben éppen megnyitásának századik évfordulója és a felső végállomás, a Rigi Klum felé közeledett. A háttérben a Vierwaldstättersee. A két vágányra szükség van: Arth-Goldau felől is érkezik fogaskerekű vasút, amely közösen használja a pályát az utolsó szakaszon

A szintén 1970-ben készült fotón egy akkor még bőven üzemben lévő első generációs He 2/2-es és egy akkor még egészen új BDhe 2/4-es találkozása  a Jungfraubahn Eigergletscher állomásán 2320 méterrel a tenger szintje felett. Az állomás az egyetlen felszíni köztes megálló a vonalon; a másik felszínen lévő állomás pedig a Kleine Scheidegg, ahol a Wengeneralpbahn vonalához csatlakozik az Európa legmagasabban fekvő vasútállomására vezető vasútvonal

A képeket Max Hintermann gyűjteményének ápolójának hozzájárulásával emeltük át, köszönet érte ezúton is Röbi Sturzeneggernek.

Berky Dénes

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.