2016. 07. 11.

InnoTrans 2016 – Buszok is jönnek

Az InnoTrans eleddig vasúti szakkiállításként volt ismert, annak ellenére, hogy időről időre megjelentek különböző autóbuszok is, azonban ezek leginkább csak azt voltak hivatottak megmutatni, hogy a városi közlekedésben az egyes vasúti járműveken megismert techológiák hogyan implementálhatók. Idén szeptemberben viszont már komolyabb szerepet kaphatnak az autóbuszok.



Berlinben 2016. szeptember 20. és 23 között rendezik majd meg az InnoTrans 2016 szakkiállítást. Európa talán legrangosabb vasúti seregszemléje ezúttal formabontó lesz: idén autóbuszok is megjelennek majd, mégpedig elég nagy számban. A gumikerekes ágazat bevonása jelzi: a közlekedésre manapság nem külön ágazatonként, hanem komplex rendszerét érdemes tekinteni.
A Bus Display névvel jelzett kiállítási szekcióban járműgyártók mellett a beszállítók is megmutathatják, hogy mit tudnak. Ráadásul a Sommergarten területén különböző járművek és elektromos töltőrendszereket is bemutatnak. A buszok a statikus bemutató mellett egy fél kilométer hosszú körben a gyakorlatban is megismerhetők lesznek, ezzel segítve a szakmai közönség minél alaposabb tájékozódását.

A kiállítási terület közepén egy csendes zöld oázis volt eddig a Sommergarten – a 2016-os InnoTranson ez már a buszok otthona lesz
(fotó: Messe Berlin)

Érdekesség az InnoTrans látogatóinak, hogy a Sommergarten területe az utolsó olyan rész, amelyet a kiállítás eddign em használt fel – ám idén ez már máshogy lesz.
A kiállítás szervezőinek jelzése szerint számos gyártó lesz jelen buszos szekcióban: francia, lengyel, holland, német, fehérorosz és kínai cégek jelezték részvételi szándékukat az elektromobilitást fókuszba helyező kiállításon. A lengyel Solaris az előrejelzése kszerint a Siemenssel közösen mutat majd be egy mobil elektromos töltőállomást; a holland VDL pedig egy teljes egészében elektromos hajtású csuklós autóbusszal, az Citea SLFA Electric típussal jelenik majd meg.

A buszok eddig az InnoTranson csak amolyan mellékszereplők voltak, leginkább azt mutatták, hogy a vasúti technikákat hogyan lehet a buszoknál is használni
(fotó: Halász Péter)

A vasúti és a közúti közúti közlekedés közötti átmenetként a francia SA Lohr Industrie is bemutatja az új „Cristal” nevet viselő közlekedési rendszerét. Az önvezető módra is alkalmas rendszer kettő-négy összekapcsolt járműből álló szerelvényekkel dolgozik – részleteket pedig majd az InnoTranson láthatunk a rendszerből.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.