2016. 08. 29.

Menetrendszerű járatritkítás

Augusztus 29-ével többé-kevésbé vége a nyárnak, legalábbis a MÁV-START-nál mindenképpen, hiszen a balatoni vonalakon visszatér a téli menetrend vagy annak egy picit bővítettebb változata, az „elő- és utószezoni menetrend”. Ám a téliesítés mellett elrejtettek pár finomságot is a változásokat taglaló információcsomagban, ezek hátteréről lebbentjük most fel a fátylat. Előre szólunk: önös érdekek és értelmetlen lépések is terítékre kerülnek a következőkben.



A MÁV-START Zrt., a nemzeti személyszállító vasúttársaság sajtókommunikációját is maga alá vonó MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága nem siette el a közvélemény tájékoztatását: az elmúlt hét csütörtökén adták ki közleményüket arról, hogy augusztus 29-étől vagy éppen szeptember első felében mi minden fog változni a magyar vasútvonalakon – azon túl, hogy visszatér a téli menetrend a Balaton partjain. De nem csak ott, hanem szerte az országban igen komoly változások léptek és lépnek érvénybe. Nézzük ezeket és azt, hogy mi van, illetve lehet a háttérben.
Az egyik legérdekesebb változás az esztergomi vonalat érinti. Sokat és sokan cikkeztek arról, hogy sok-sok milliárd forint ment el – tulajdonképpen a semmire, a vonatok ugyanis nem lettek érdemben gyorsabbak. Sokat ez sem fog változni, ugyanis a személyvonatok menetrendjéből 2 percet sikerült kínkeserveresen lefaragni. A gyorsított személyvonatok pedig Esztergom felé 6, Budapest felé 5 perccel gyorsulnak majd – igaz, csak a Budapesttől Piliscsabáig tartó szakaszon. Cserében viszont nem állnak meg Magdolnavölgyben, valamint reggelente a Budapestre, délután a Esztergomba tartó vonatok Klotildligeten, fordított rendszer szerint, azaz reggel a budapesti, délután pedig az esztergomi gyorsított vonatok hagyják ki a Pázmáneum megállóhelyet.

Az esztergomi vonalon milliárdokból ezúttal csak újabb 5-6 perces nyesésre futja a menetidőből, mert a zónázó rendszer bevezetése tabu. Még kiderülne, hogy túl sok busz jár a 10-es úton...

De mi van a háttérben? Nos, erről ezúttal nem a vasút tehet, hanem a megrendelő és annak vonzáskörzete: bár a felújított pálya lényegesen többet engedne, egy prominens minisztériumi vezető erőltette bele a kis megállókat a gyorsított vonatok menetrendjébe annak idején. Mostanra ez kellemetlenné vált, kellene a menetidő-csökkentés - a megoldást jelentő zónázó rendszert viszont senki sem vállalja be (azaz sem a MÁV-START, sem az NFM, illetve annak háttérintézménye, a KTI), mert még a végén kiderül, hogy a vonat versenyképes és még ennyi busz sem kellene az amúgy is terhelt 10-es útra, annak ellenére sem, hogy a Volánbusz a nyáron már megtizedelte az itteni buszok számát. Így hát marad a köztes, nem előnyös megoldás: kicsit gyors, de nehogy túl gyors legyen. Az utas meg kit érdekel, úgyis csak a baj van vele.

Indul a villamosítás?

A hírek szerint beindul végre az esztergomi vonal villamosítása. Információink szerint ugyanis ősztől (pontosabb dátumot még nem neveztek meg, bár számos terv létezik erre nézvést) hétvégi teljes vágányzárak keretében építik a felsővezetéket a vonalon. Remélhetőleg a felsővezeték elkészültével normális menetrend is készül a vonalra, bár ez utóbbiban – az elmúlt évek tapasztalataira alapozva – sajnos csak csekély eredményekkel számíthatunk.
Ám nem csak a villamosítás kezdődik, hanem amolyan szerencsés melléktermékként a pesti oldalon vezető szakasz kétvágányúsítására is sor kerül majd Újpest és Angyalföld között. Ennek az előkészítő munkái már a nyáron is zajlottak. Sőt, Angyalföld állomás is átépül, itt a hírek szerint a távolabbi vágányokhoz épített ideiglenes peronokkal oldják majd meg az átépítés idején a közlekedést.
Ugyancsak átépül Esztergom: a mai átmenő jellegű állomást tiszta fejállomássá építik majd át a jövendő villamos motorvonatok számára és külön rendezővel a Suzuki autógyárat kiszolgáló tehervonatoknak. Ezen túlmenően pedig Dorog állomáson új biztosítóberendezést telepítenek a jelenlegi helyett. Végső soron az esztergomi vonalból pályaoldalon egy színvonalas elővárosi vonal lesz hamarosan – már csak kevésbé remegő (Volános) kézzel írt menetrend kellene a sikerhez.
A mai formájában ismert esztergomi állomás hamarosan a múlté lesz. A személyvonatok egy fejállomást, a Suzuki tehervonatai pedig egy kis rendezőt kapnak a villamosítással egyidőben. Csak remélni tudjuk, hogy az amúgy remek cseh sörrel szolgáló, hangulatos állomási italmérés marad a helyén...
Budapest és Pusztaszabolcs között a MÁV-START ügyeit is kommunikáló MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága fejlődésnek állítja be azt, ami eddig is volt: a Déli pályaudvarról 18:25-kor induló személyvonatot. Ám ez a vonat eddig is létezett, csak éppen nem szállított utasokat, a halberstadti kocsik ugyanis szerelvénymenetként jutottak el Pusztaszabolcsra. Így legalább minimális bevételt termelhetnek a járművek és megoldott lesz a téli déli parti ideje vágányzár alatt a nagykanizsai telephely járműcseréje is, ami erre a vonatra lesz majd felfűzve, hiszen ez  a szerelvény Pusztaszabolcstól tovább közlekedik személyvonatként Dombóvár felé.
Ugyanez a helyzet a szobi vonalon is: itt is egy szerelvényvonat kerül megnyitásra Vác és Szob között, természetesen komoly utasszempontú fejlesztésnek beállítva.
De nézzünk körbe a fővárostól kicsit távolabb is! A jelenleg csak a nyári szezonban, valamint még szeptemberben hétvégén közlekedő Szombathely–Keszthely viszonylatú gyorsvonat üzemidejét október 16-áig tolták ki szombaton, vasárnap és ünnepnapokon. Persze, az őszi iskolai szünet már ebbe sem fért bele, pedig az utasszámok alapján a nyáron is látszott már, hogy lenne igény a vonatra. Sőt, ha valóban komplex közlekedésszervezés létezne az országban (de nem létezik), látszana, hogy Tapolca és Sümeg térségéből vasárnap két-három busz is indul Szombathelyre. Persze, ezek utasait át lehetne csábítani a vasútra az egész évben hétvégén közlekedő gyorsvonattal, de hát ugye közismert: a vasút (pontosabban: egyes vezető beosztású vasutasok) ellensége a négy évszakon kívül az utazóközönség.

A Keszthely és Szombathely közötti gyorsvonat – képünkön Szombathelyre érkezett a vonat – őszi üzemidejét meghosszabbították egy kicsit, de tanítási időszakban hétvégén egész évben lenne igény a szolgáltatásra. Vajon a döntéshozó vasutasok felismerik ezt és javaslatot tesznek a megrendelő, az NFM felé?

A Balaton északi partjára, szeptember végéig naponta, majd november 1-jéig hétvégente a Déliből 08:25-kor indul egy átszállásmentes személyvonat, ami ellenkező irányban 15:50-kor hagyja majd el Tapolcát. A kérdés csak az, hogy valóban megéri-e az átszállásmentesség? Információink szerint ugyanis a viszonylag kisfogyasztású Bz-motorvonat helyett mozdonyos vonat lesz ez a járat, ami elsősorban a mindennapos közlekedés idején, hétköznap komoly pazarlásnak tűnik. Meglátjuk persze, hogy mit hoz az élet – a vonal mellett lakók egy része már régen harcol a téli átszállásmentes kapcsolatért és nekik is igazuk van.

Látszólag nem túl előnyös megoldásnak tűnik egy Bz-motorvonat átszállásmentes Csörgővel közlekedő személyvonattá alakítása. Vajon meghozza az eredményét? Képünk az elmúlt télen készült Székesfehérváron, a Tapolcáról érkező kora esti személyvonatról

Keszthely és Tapolca között törlésre kerül szeptember 12-étől a Keszthelyről 12:27-kor induló személyvonat. Igaz, hogy ez a járat legalább gyorsvonatokhoz csatlakozott, de sebaj.
Ha már Balaton: a déli parton folytatódó felújításra hivatkozva átkerül a kaposvári vonalra a Budapest és Zágráb között közlekedő Agram IC. A vonat a Keletiből 05:45-kor indul ezentúl és 16:14-kor érkezik – mégpedig az ebben az időben közlekedő pécsi IC-k közvetlen kocsicsoportjaként. A déli parton a vonat pótlására személy- illetve gyorsvonatokat indít majd a vasút. Az ötlet látszólag jó, ám a háttérben a KTI Regionális Közlekedésszervező Irodáinak célja húzódik meg: hogy lehet az, hogy Somogy megye székhelyére nincs napi három közvetlen vonat? A dolog pikantériája, hogy a nyári pályafelújítás után már bő fél órát lehetne lefaragni a személyvonatok menetidejéből is Kaposvár és Dombóvár között, de erre nem jut energia a KTI-nél és a minisztériumban, ahogy a MÁV-START-nál sem. Ráadásul a déli parti vonalon sem járnak jól az utasok: az első közvetlen nagykanizsai járat ugyanis reggel fél nyolckor hagyja majd el Budapestet...

Székesfehérvárról Cecére újabb motorvonatpár kerül majd a menetrendbe – napközben, amikor persze a kutya nem utazik a vonatokkal

Ehhez képest szinte bagatell az új, Székesfehérvárról 10 órakor induló és Cecére 11:26-kor érkező személyvonat kérdése. Itt ugyanis járműgazdálkodási kérdések miatt kell egy Bz-motorkocsit bedobni a forgalomba. Ráadásul a közlekedési korlátozások meglehetősen átgondolatlan módosításával teljesen indokolatlan többletkapacitás jár majd a szekszárdi vonal északi felén a nyilván nagy forgalmú délelőtti időszakban.
A 46-os vonal persze más tekintetben sem jár jól. A pénteki budapesti közvetlen vonat, a Gemenc Sugovica néven futó expresszjárat megáll majd Vajta, Nagydorog, Tengelic, Fácánkert, Tolna-Mözs, Őcsény és Decs állomásokon, illetőleg Szekszárdtól délre Pörbölyön, Alsónyéken, Decsen és Őcsényben is. Ez látszólag egészen jó ötlet. Valójában azonban így legalább a KTI illetékes szakembereinek a szemét nem szúrja majd az, hogy nem gyorsabb a vonatnál az autópályás távolsági busz.
Itt érdemes megjegyezni, hogy a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságának közleményében egyértelműen a Gemenc Expresszre hivatkoznak, ám az Ex 838/Ex 839 számú vonatpár nem lesz „bokorugrós” – sőt, a Budapestre tartó Ex 1833-as sem, csak a pénteki, Budapestről Bajára induló Ex 1836-os számú vonat. Ebből is látszik, hogy a MÁV-csoportnak és annak kommunikációs felelőseinek az utasok hiteles tájékoztatása egyáltalán nem fontos.

Nem fontos a hiteles utastájékoztatás: fent a hivatalos közlemény szövege (a képernyőmentést már csak azért is érdemes megőrizni, hogy kiderüljön: hibázott és csak fű alatt javít majd, ha javít a MÁV KIG), lent pedig a menetrendi mező képe. Egyértelmű, hogy a Gemenc helyett a Sugovica áll meg mindenütt. Nem mindegy...
Ugorjunk keletre: a vasutasok eddig azért rimánkodtak, hogy „ne kormozzák össze a drótot” a dízelüzemű járművek Miskolc és Kazincbarcika között. Most viszont azt követelték ki, hogy napi kilenc pár vonat közvetlen vonat legyen Miskolc és Ózd között, természetesen dízel üzemben. Ki érti a vasutasokat?

A vasárnapi Zemplén – akkor még – IC szerelvénye robog Sátoraljaújhely felé Gödöllőnél még 2009-ben. A politikusok megnyugtatását is szolgáló budapesti közvetlen vonat hiába kihasznált, megszűnik

A legnagyobb érvágás a bodrogközi és a hegyközi településeket éri majd: törlik a menetrendbből a vasárnap, tanítási időben Budapestre közlekedő mentesítő gyorsvonatot, amely eleddig „Hosszú lépés” néven szerepelte a meneterndben. De így megy a kukába a Füzér IC és a Zemplén Expressz is. Amellett, hogy volt utas is a járatok némelyikén, elsősorban politikai célja volt a közvetlen budapesti kapcsolatnak, a helyi politikusok ugyanis így elmondhatták a népnek, hogy lám, van budapesti vonat! Ám a jövő évi menetrendben még ennyi sem lesz: nem lesz közvetlen vonat Budapest és Sátoraljaújhely között a hírek szerint, hiszen Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója szerint szentségtörés a felsővezetékes pályán dízelmozdonyokat járatni, így szerencsi gépcsere lehetősége híján inkább a mostani miskolci gépcserés vonatok is megszűnnek, és marad az átszállás. A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága által jegyzett közlemény úgy fogalmaz: „A két frekventált napon a szükséges ülőhely-kapacitást más vonatok erősítésével biztosítja a vasúttársaság.” A gyakorlatban ez posta-Bhv-kkal erősített IC-ket jelent majd, amelyek a nagyobb terhelés, a hosszabb csúcsidőszakban akár 10-12 kocsisra is hizlalt vonatok mégannyira sem tudják tartani a menetrendet késést, mint jelenleg.

A csúcsforgalmi időszakokban posta-Bhv-kkal megtuningolt IC-k manapság eddig sem voltak ritkák, de hamarosan még több jöhet belőlük, hiszen a mentesítő gyorsvonatokra a MÁV-START szerint semmi szükség. Még utas lenne rajtuk. A 12-es TRAXX 2016 tavaszán Záhonyban gyerekrajzokkal próbált meg kedvet csinálni a vasutas élethez, de lassan nem lesz vonat, amit irányítsanak...

Hasonló lépésre készül a MÁV-START amúgy a debreceni vonalon is: itt a Kengyelfutó nevű, Budapest és Debrecen közötti pénteki, illetve vasárnapi gyorsított menetesítő vonatot húzzák ki a kínálatból.

Az egyetlen hétvégi menetesítő gyors  a Zajta és Budapest-Nyugati között közlekedő Hétmérföldes marad – ki tudja meddig? Hiába verne rá az IC-re is Debrecen és Budapest között menetidőben, inkább a feláras vonat blokkján lassítva éri el a fővárost. Aligha véletlen az így kikényszerített népvándorlás a cívis város pályaudvarán az IC felé
(írásunk képeit Halász Péter készítette)

A Hosszú lépés és a Kengyelfutó kapcsán amúgy a MÁV-START a néhány éve bevezetett, hétvégi, az IC-kkel is versenyképes mentesítő vonatokat szüntet meg. Az ilyen járatok felfutásához persze több idő és marketing kellene, de a MÁV-START beleesett a szokásos csapdába: ennyi idő jutott (vagy juttattak valakik) a bizonyításra, hogy nem kellenek ezek az egyébként akár sikeressé is tehető járatok.
A változó menetrend az ELVIRA adatbázisában kereshető és a MÁV-csoport honlapjáról a 3. számú módosítással „bővített” kiadása a hivatalos menetrendnek letölthető.

RegionalBahn hírösszefoglaló

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.