2016. 10. 29.

Csak egy kép – Pót-Teknő a Stadtbahnon

Ma már Berlinben teljesen megszokottnak számítanak a DB Regio színeiben közlekedő Siemens EuroSprinterek. Pedig a karrierjüket a teherfuvarozásban kezdő gépek eredetileg nem is az ország északi részén jártak, hanem elsősorban az osztrák forgalomban jeleskedtek. 2011-ben viszont még nem csak ritkaságnak számítottak, hanem a meglehetősen vegyes és egyszintes ablakos vonatok is ritkaságnak számítottak a vonóhorgukon. Csak egy – szinte vétlenül elkapott – képet hoztunk Berlinből.


A DB AG az ezredfordulótól jelentős erőket összpontosított a mozdonypark fiatalítására: 1997-től a teherforgalomban jelentek meg a Siemens EuroSprinterei: a 152-es sorozatú gépek azonban nem feleltek meg az osztrák hatóságok előírásainak és emiatt a DB Cargo úgy döntött, hogy az ÖBB által már elfogadott típusból rendel a Siemenstől. Így lett a 25 darabos 152-es opcióból huszonöt darab 182-es sorozatú, ES62U2 típusú gép. Az ÖBB Taurusaival lényegében megegyező mozdonyok 2001-től álltak szolgálatba és 2009-ig kizárólag csak a tehervonatok élén láthattuk őket, az ablakos vonatokhoz komoly szerencse kellett. Idővel azonban a DB Cargonak volt elegendő TRAXX-mozdonya, amely megfelelt az osztrák követelményeknek is, így a maga huszonöt darabjával töredéksorozatnak számító Teknők feleslegessé váltak – ekkor jött képbe a regionális közlekedés, ahol viszont szükség volt a mozdonyokra. Ha nem is a 230 km/h-s végsebességükre, de a komoly gyorsítóképességre annál inkább: előbb motorvonat-pótlóként közlekedtek a forgalomban nem állított Talent 2-esek helyett Cottbus és Drezda között, majd megjelentek a drezdai S-Bahn S1-es vonalon Schöna és Meißen között is. Utóbbi helyről idővel a Rajna-Ruhr-vidékről kiszorult első generációs 146.0-ás gépek már kiszorították őket, de az ablakos vonatok maradtak: 2011-2012 során Berlinben is felbukkantak a Cottbus felől érkező RE-ken, majd miután az ODEG vette át a viszonylat üzemeltetését, a Stadtbahnon a Magdeburg–Brandenburg–Berlin–Frankfurt an der Oder tengelyen közlekedő RE1-es viszonylat lett a fő feltalálási helyük.


Mai felvételünk 2011. október 15-én készült a Stadtbahn Tiergarten nevű megállójánál: a 182 006-os nyugat felé tart tartalékszerelvényével, amely vélhetően egy szolgálatképtelen emeletes ingavonat miatt indult útnak. A legtöbb helyen ugyanis a törölt vonatokért, ha az ok a szolgáltatónak felróható, komoly büntetés jár az operátornak a megrendelőszervezet részéről, így többek között a DB Regio is üzemben tart pár „csomóponti tartalékot”. Ezek a vonatok teljesen üzemkészen várják az esetleges bevetést, amire itt láthatóan sor is került. Érdekesség, hogy az UIC-kábelen át történő időmultiplexes távvezérlésnek köszönhetően lényegében mindegy, milyen kocsi került a vonatba, így a sasszemű olvasó észreveheti, hogy a Magyarországon is ismert halberstadti középbejárós kocsik és vezérlőkocsi mellett az egykori InterRegio-forgalom számára átépített, majd a DB Regiohoz került, amúgy szintén halberstadti eredetű gyorsvonati kocsi is jutott a szerelvénybe. Utóbbiak ma már főleg a Berlin és Hamburg közötti IRE-vonatokban közlekednek a térségben, néhány példányuk pedig a DB Fernverkehr InterCity-flottáját gyarapítja még.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.