2017. 01. 17.

Az első menet Oberlaaba

Befejeződtek a vágányépítési munkák a bécsi U1-es metróvonal Reumannplatz és Oberlaa közötti szakaszán, az új vonalszakaszon pedig január 16-án végig is ment az első vonat – természetesen a város és a közlekedési cég prominenseivel együtt.





Befejeződött a vágányépítés a bécsi U1-es metróvonal déli hosszabbításán. Eme alkalomból január 16-án különvonat közlekedett végig az új vonalszakaszon, mégpedig a város vezetésének prominens tagjainak részvételével: a tömegközlekedésért felelős városi tanácsnok, Ulli Sima és a Wiener Linien ügyvezető igazgatója, Alexandra Reinagl is ott volt az elős vonaton, ami egyelőre még nem személyszállító szerelvény volt.
Jörg Leichtfried, szövetségi közlekedési miniszter a sajtóeseményen úgy fogalmazott: metró alapja a gyors, kényelmes és biztonságos tömegközlekedési rendszernek már évtizedek óta. Az U1-es metró hosszabbítása után az U2-es és az U5-ös vonalak hosszabbítása és kiépítése következik majd a sorban, ezzel a jövő kihívásainak is megfelel majd a bécsi közlekedés – fogalmazott a tárcavezető.

Az első vonat az új szakaszon
(fotó: Thomas Jantzen / Wiener Linien)

A mostani hosszabbítás elsősorban a mintegy 50 ezer favoriteni lakosnak tesz jót, hiszen a belváros felé átszállásmentes kapcsolatot kapnak – korábban a 67-es villamosról kényszerűen vagy metróra vagy másik villamosjáratra kellett átszállni, ez azonban hamarosan a múlté lesz. A részben a föld alatt, részben a felszínen vezetett vonalszakasz átadása után 15 perc alatt az utasok a belváros szívében lehetnek majd, a gyors közlekedési lehetőség pedig a város peremvidékeit is vonzóvá teheti – fogalmazott Ulli Sima.

Az Instragramra feltöltött videó az első menetről

A mintegy 600 millió euróba kerülő beruházás keretében épített 4,6 kilométer hosszú metrószakaszon jól haladnak a munkák – erről Alexandra Reinagl számolt be. A Wiener Linien úgy tervezi, hogy a nyár elejére elkészülnek az állomások és sor kerülhet a próbaüzemre is. Ha minden jól megy, 2017. szeptember 2-án, szombaton pedig az utazóközönség is birtokba veheti majd az új vonalszakaszt.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.