2017. 05. 26.

Hétvégi gyors – 2017. május 20-26.

A fűtőházban marad a müncheni 103-as. Fogynak a zöld Persingek. Vasárnapra komoly kihívást kapott a DB AG. Bécsben pünkösdkor vágányfelújításba fog a Wiener Linien. Nem túl rózsás a Bombardier jövője. A Rajna-völgyben korszerűsíteni kellene a másfél évszázados vasúti alagutakat – kérdéses a jövőjük. Hírösszefoglalónk hétvége előtt.


Münchenben marad az utolsó 103-as


München | Németország — Sokáig bizonytalan volt a DB Fernverkehr állományában lévő utolsó 103-as sorozatú mozdony sorsa, miután a 103 184-est letétbe helyezték. A müncheni fűtőházban honos 103 245-ös végül, mint arra fény derült utólag, március végén közlekedett utolsó alkalommal a DB Fernverkehr színeiben. A gépnek erre a menetrendi évadra már nem volt fordája, de időnként megmozgatták a járművet, jellemzően München és Salzburg között a Kálmán Imre EN szerelvénye élén fordult meg az impozáns jármű. Mint azt a szakmai sajtó hírül adta: a mozdony marad Münchenben, de március 31-ével a DB Fernverkehr letétbe helyezte ezt a járművet is. A tervek szerint a gép átkerül a DB Museum állagába és továbbra is a bajor fővárosban marad, az ottani mozdonyvezetők társadalmi munkában gondozzák majd a járművet, ahogy eddig is tették.


Fogynak a zöld Persingek


Prága | Csehország — Komoly ütemben zajlik a ČD Cargohoz átkerült egy áramrendszerű Persingek, a 162-es és 163-as sorozatú mozdonyok átfényezése. A hírek szerint csak áprilisban négy mozdony kapta meg az új, a ČD Cargo előírásainak megfelelő kék színezést. Eközben a személyvonatok éléről is fogynak az eredetileg zöld mozdonyok, lassan alig-alig találkozni ilyen fényezésű masinával a cseh sínek mentén.
Eredetileg a ČD-nél és még korábban a ČSD-nél a zöld a csak egyenáramú; a vörös a csak váltóáramú, a kék a kétáramnemű mozdonyok alapszíne volt, ezt a hagyományt azonban az utóbbi időben feladták az utódvasutaknál.

A 163 062-essel május 18-án találkoztunk a prágai főpályaudvaron: a jármű a homlokán pályaszámtáblát már nem, de a régi zöld fényezést még magán viselte. Igaz, ez a régi gúnya más kissé viseletes, lassan ez a mozdony is megkapja majd a ČD kék színterve szerinti festést
(fotó: Halász Péter)


Csúcsforgalom különvonatokkal


Lutherstadt Wittenberg | Németország — Május 28-án tartják a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó talán legnagyobb eseményt Luther városában, Wittenbergben. A szabadtéri istentiszteletre több tízezer vendéget várnak és a közeli Berlinből is nagyon sokan átrándulhatnak majd a minap megtartott ökumenikus egyházi nap után, amelyet Jézus mennybemenetélnek napján tartottak a fővárosban.
Május 28-án a DB AG közlése szerint Berlin és Wittenberg között akár tíz perces ütemben is közlekednek majd a különvonatok, a menetrend szerinti, közszolgáltatás keretében közlekedő járatok ezen a napon nem érintik majd Luther városát. Alexander Kaczmarek, a DB AG területi megbízottja a rendkívüli forgalomról szóló sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: csúcsforgalomra számítanak ezen a vasárnapon. Mintegy félezer munkatárs dolgozik majd a vonatokon és a pályaudvarokon a megszokott létszámon felül és már hajnali négykor elindulnak az első különvonatok Wittenberg felé az ország minden részéből: összesen tíz tartományból érkeznek a járatok. Kaczmarek szerint a berlini fal megnyitása óta ez talán a legnagyobb személyszállítási logisztikai feladata a német vasútnak.

A rendkívüli forgalom koncepciója a DB AG vázlatos térképén
(grafika: DB AG)

A DB AG közölte: Berlin-Südkreuz és Lutherstadt Wittenberg között lesz időszak, amikor 10 perces ütemben járnak majd a különvonatok, amelyekre csak a rendezvényre megváltott jegyek érvényesek. A berlini viszonylat mellett Halle (Saale)–Wittenberg, Magdeburg–Wittenberg, Dresden–Wittenberg és Leipzig–Pratau között járnak majd a DB AG rendkívüli vonatai. Az Abellio Rail a Jena–Leipzig és az Erfurt–Weimar–Leipzig viszonylatokkal száll be az utasszállításba ezen a napon.
A közlekedésszervezési részt a DB-vel együttműködve a Nahverkehrsser­vice Sachsen-Anhalt GmbH, a Zweck­ver­band für den Nahverkehrsraum Leipzig és a Verkehrsver­bund Berlin-Brandenburg vállalta magára.


Pünkösdi vágányzárak


Bécs | Ausztria — A Wiener Linien a pünkösdi hosszú hétvégére időzít több, a villamoshálózatot érintő vágányzárat. Ezen a hétvégén, június 3-5. között rövidített útvonalon jár majd a 10-es villamos és a 44-es helyett pótlóbuszok közlekednek majd, mert Ottakringben pályafelújításra kerül sor. A 10-es villamos csak Hietzing és a 2-es villamos Ottakring, Erdbrustgasse végállomása között jár majd.
A hietzingi Kennedybrücke térségében az ősz elejére tervezett hálózati változások miatt lesz vágányzár, itt a villamosforgalmat fenntartják, de a környező buszok végállomásait áthelyezik.
Egy hosszabb ideig tartó vágányzárról is szólni kell: megújulnak a vágányok a Klosterneuburger Straßén is, itt már május óta zajlanak a munkák, itt közel két és fél kilométernyi vágány újul majd meg négy hónap alatt. Különlegesség, hogy a villamosforgalmat igyekeznek a végsőkig fenntartani a Wiener Linien szakemberei, de lesz majd azért némi változás a villamosközlekedésben. A 31-es járat Klosterneuburger Straße helyett a Jägerstraße felé jár majd június 6-ától szeptember 3-áig; augusztus 12-15. között pedig a 33-as villamos nem közlekedik és ezen a hétvégén az 5-ös villamos helyett a Nußdorfer Straße és a Praterstern között pótlóbuszok járnak majd.


Sötét felhők a Bombardier Transportation felett


Berlin | Németország — A kanadai kormányzat által biztosított hitelek ellentételezéseként áramvonalasítani kell a cégcsoportot, ezért globálisan 5.000 munkatárstól válnának meg. A vasúti üzletág központja Németország, ahol a berlini irodák mellett Kasselban, Mannheimban, Siegenben, Hennigsdorfban, Bautzenben és Görlitzben van gyártóhely. A tervek szerint a hennigsdorfi üzemben csak a prototípus-fejlesztés maradna és közel 1.000 dolgozót érintene, a járműgyártási tevékenységet Bautzenbe költöztetnék. Az üzletág ugyan nyereséges, de a céloktól évek óta elmarad. Az okok között a csökkenő kínai megrendelések az európai piac gyengélkedése jelenik meg hangsúlyosan. Egyes pletykák a szintén túlkapacitásban szenvedő Siemens Mobilityvel való szorosabb együttműködést sem tartanak lehetetlennek.


Alagútkérdés a Közép-Rajna-völgyben


Sankt Goar | Németország — A Közép-Rajna-völgy legismertebb pontja a Loreley, ami csodálatos panorámája mellett a hajózásban manapság is kemény diónak számít. A folyóvölgy legszűkebb pontja egy ívben fekszik, így a zátonyok elkerülése különös figyelmet kíván a hajósoktól. A vasút szempontjából fontosabb a főleg teherkocsik keltette zajt kifogásoló lakóknak tett számtalan ígéret betartása. Viszont a vasútvonallal egyidős, 150 év körüli alagutakat ideje lenne korszerűsíteni, viszont a mai szabványoknak egyáltalán nem felelnek meg, átalakításuk a terület UNESCO-védelme miatt kérdéses. A három alagút (Banktunnel 267 m, Betttunnel 236 m és Kammerecktunnel 289 m) ugyan rövid, de az Oberweselig tartó szakasz kiváltható lenne egyetlen 4,8 km hosszú alagúttal. A maximális 160 km/h sebesség ugyan nem változna, de Sankt Goar állomás a vonalszakasszal együtt megszűnne. A DB Netz tervei szerint a mostani alagutak mellé vájt újakba kerülne át a forgalom, de a települések a meglévő városfalak részleges lerombolásától, a szőlőhegyek tönkretételétől és ezzel az UNESCO-védettség elvesztésétől félnek. A tartományi kormányzatig érő problémafelvetés odáig jutott, hogy hajlandóak lennének egy akár 7 km hosszú alagút költségeibe is beszállni.

A túlparti Bankeck nevű sziklaszirt mögött Sankt Goar állomása fekszik, a szirtről kapta nevét az alatta futó Bankecktunnel, ebből a déli portál látható a Loreley  egyik kilátópontján készült képen
(fotó: Adorján Péter)

Összeállította: Adorján Péter, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.