2017. 07. 12.

Egy korszak csendes vége

Szépen lassan kikopnak a napi forgalomból a bécsi villamoshálózat jellegzetes és jelenleg legöregebb pótkocsijai: a c3-as sorozatból már alig találunk a forgalomban néhányat, nem hiába, leszolgáltak egy fél évszázadot.






Valamikor, nagyjából ötven évvel ezelőtt hihetetlenül modernnek számítottak, ma már igazi nosztalgiával tekintenek a bécsiek a még forgalomban lévő, DÜWAG-licensz alapján épült négytengelyes villamospótkocsikra. A c3-as sorozatú járművek annak idején az ülőkalauzi rendszer és az utasáramlás követelményeinek megfelelően épültek, hátul három részes ajtóval, amely a felszállást szolgálta, a tágas peron pedig az utasok elhelyezését. A leszállásra középen egy kétszárnyú, elől egy egyszárnyú ajtó szolgált. A járművek nem csak a modernnek számító L3-as és L4-es motorkocsikkal, hanem később a pótkocsi vontatására alkalmas E1-esekkel és a régi K sorozatú motorkocsikkal is közlekedtek a bécsi utcákon.

A 231-es viszonylaton 1962-ben egy L4+c3 szerelvény fordul be a floridsdorfi Matthäus-Jiszda-Straßéra

A sárlécpadlós belső térben a régi bécsi villamosokról megszokott Durofol-ülések kaptak helyet, miközben a jármű a régi kocsikkal ellentétben nem légfékes kivitelben készült, hanem korszerű szolenoidfékes megoldást kapott. A kocsikat a DÜWAG licensze alapján a bécsi Lohner-gyár építette őket 1959 és 1962 között, összesen 190 darabot, a Wiener Linien pedig a 1101-1290 közötti pályaszámtartományba sorolta be a kocsikat. A Wiener Linien flottájában manapság már csak kilenc kocsi van állományban, ezek jellemzően a Burggasse, Stadthalle és Kaiserebersdorf között ingázó 6-os villamoson, ritkábban pedig az O (Raxstraße–Praterstern, Bahnhof Wien Nord) és a 18-as (Burggasse, Stadthalle–Schlachthausgasse) vonalon fordulnak meg.

Az E1-esek mögött vált igazán megszokottá a c3-as pótok jelenléte. Itt a megszűnt kiállítási viszonylaton, a 81-esen láthatunk egy E1+c3-as szerelvényt
(az archív képek forrása a Wiener Linien archívuma)

Ezen az 1962-es felvételen látszik az eredeti, három sávos felszállóajtó a kocsi végén
(forrás: Stadtverkehr Austria Wiki)

A kocsik érdekessége, hogy a már említett hátsó, három részes felszállóajtó egyik szárnyát az ülőkalauzi rendszer megszűnésével felhagyták, a lépcsőt lefedték. A kocsikon a mai napig látszik ez az átalakítás, ugyanis a belemezelt lépcsőt le is kerítették, nem utasok számára szabadon maradt hely.
A még szolgálatban lévő kocsikat a Wiener Linien folyamatosan állítja majd le – várhatóan az őket vontató E1-es motorkocsikkal együtt. Jelentősebb állománybeli csökkenés a szeptember 2-i, az U1-es metró átadásához kapcsolódó hálózat-átszervezés keretében számíthatunk.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.