2017. 07. 07.

Hétvégi gyors – 2017. július 1–7.

Először a bázisalagútban. Román mozdonyt vesznek a svédek. Baden-Württembergben jót tesz a verseny a vasútnak. Új vezetőt neveztek ki az Amtrak élére. Megújulnak a müncheni 423-asok. Ezek a marhák még a vonatokat is megállítják! Hírösszefoglalónk a hétvége előtt.

Irány a bázisalagút!


Bussnang | Svájc — Július 2-án, vasárnap először tett próbautat a Gotthard-bázisalagútban az SBB számára épített új motorvonat. A Girunók várhatóan 2019-től állnak majd az utazóközönség rendelkezésére, addig viszont próbáznak a szerelvények. A mostani alagúttúra is a próbák része volt, a következő időszakban egyre növekvő sebességgel is kipróbálják a vonatokat az alagútban. Emellett az egyik szerelvény a csehországi Velím melletti tesztpályán a Železniční zkušební okruh u Velimi vágányain is alapos teszteken vesz majd részt. Ha itt sikeresen szerepel a vonat, akkor következnek majd a nemzeti engedélyek miatt szükséges próbafutások: Svájc mellett Németország, Ausztria, Olaszország  szerepel a napirenden.

(fotó: Stadler Rail)

Román hatlábú északon


Solna | Svédország — A svéd államvasút egykori teherszállító leánycége, a Green Cargo a román Softronictól vásárol mozdonyokat. A cég úgy tűnik, elégedett a még 2015-ben szolgálatba állított első román villanygéppel, amely színezése miatt azóta is a Rödluvan, azaz Piroska nevet viseli.
A craiovai gyártó egyelőre két Transmontana-mozdonyt szállít a svédek számára, a gépeknek 2018 nyarán kell megérkezni északi otthonukba – írja a Railcolor.net. A Transmontana gépei meglehetősen hatékonynak bizonyultak a svédeknél, ugyanis az akár 3000 tonnás tehervonatokkal is megbirkózik a mozdony egyedül, amihez amúgy két Rc sorozatú villamosmozdonyt kellene csatasorba állítani.
A dolog pikantériája, hogy a craiovai villamosmozdonyok a svéd ASEA licensze alapján épített hattengelyes villanygépek konstrukcióján alapulnak, így lényegében elmondható, hogy a típus ezúttal visszatér ősi szülőhazájába.

Olcsóbb közszolgáltatás magasabb szolgáltatási színvonallal


Stuttgart | Németország — Winfried Hermann, Baden-Württemberg tartomány közlekedési minisztere kedden tartott sajtótájékoztatóján számolt be az elmúlt egy év vasúti személyszállítási szolgáltatási pályázatairól. A 2019-től életbe lépő koncessziók esetében a legnagyobb eredmény, hogy a kínálat 2030-ig megvalósuló 20%-os bővülése mellett a vonatkilométer-költség a verseny hatására átlagosan a mostani 11,69 € fele köré sikerült leszorítani. Az utasok bizonyosan örülnek majd az új, akadálymentes és klimatizált járműveknek, amiken több kerékpár szállítható majd, a díjmentes internet-elérés pedig a pont lesz az i-re. Az új szolgáltatók belépését azzal is segítették, hogy a kiválasztott járműveket a tartományi járműellátó-szervezet (Landesanstalt für Schienenfahrzeuge Baden-Württemberg, SFBW) megvásárolta és azokat a koncesszió időtartamára visszabérlik a szolgáltatók.


Új elnök-vezérigazgató az Amtrak élén - nagyágyú a légiiparból


Washington | Amerikai Egyesült Államok — Az Amtrak néven közismert szövetségi személyszállító vasúttársaság, a National Railroad Passenger Corporation június 26-án új elnök-vezérigazgatót kapott, Richard Anderson személyében. Anderson neve ismeretlen az amerikai személyszállítás világában, igaz, nem a kötött pályás szektorból érkezik, hanem a légiközlekedésből - 2001 és 2004 között a Northwest Airlines, majd 2007 és 2016 között a világ egyik legnagyobb légitársaságának számító Delta Airlines vezérigazgatója volt. Az új vezérigazgató december 31-ig közösen vezeti a céget a tavaly kinevezett, átmeneti elnök-vezérigazgatóval, Wick Moorman-el. A Moorman után ismét egy nagyágyúnak számító menedzser igazolásával az Amtrak vezetése szeretné tovább folytatni a társaság átszervezését, hogy jobban profitálhassanak a vasúti személyszállítás iránti növekvő igénykből és javítsák az ügyfelek elégedettségét.
Az Amtrak új vezére kihívásokkal teli időszakban veszi át a vasúttársaság vezetését. Bár a szolgáltatásaik iránti igény növekszik, a cég beruházási forrásai végesek, a járműpark megújítása a szükségesnél kisebb lendülettel haladt az elmúlt években, a fő bevételi forrásnak számító Northeast Corridor fővonalon pedig egyes kritikus infrastruktúra-elemek (főleg elavult hidak, alagutak és felsővezetékrendszer) sürgősen beavatkozást kívánnak (részletek tavalyi bejegyzésünkben). Kérdéses, hogy az általában a vasúti közszolgáltatást nem támogató republikánus kormányzat alatt kaphat-e szövetségi forrásokat az Amtrak, és ha igen, az új vezetőnek a kormányzatnál kilincseléssel, vagy az Amtrak igazgatásával fog inkább telni az ideje.

Tehenek állították meg az ICE-t


Dergenthin (Landkreis Prignitz) | Németország — Bár a hambugi G20-csúcstalálkozó miatt szigorúbban őrzik a német vasútvonalakat, egy különleges ok mégis megállásra készítette a csütörtök reggel egyik Hamburgból Berlin felé tartó ICE-t. A vágányokat ugynais egy tehéncsorda szállta meg és nem kívántak távozni az érkező vonat ellenére sem. A vonat így hát megállt az akadály előtt és a spontán marha-demonstrációt csak a kiérkező szövetségi rendőrség tudta felszámolni. Az akadályoztatott vonat egy órás késéssel folytathatta útját Berlin felé, a többi, a térségben közlekedő járat átlagosan 15 perces késéssel közlekedett.

Ki ne állna meg, ha így szemeznek vele?
(forrás: Bundespolizei Brandenburg)

Megújuló 423-asok


München | Németország — A müncheni gyorsvasút járműparkjának gerincét a 238 darab négyrészes 423-as sorozatú motorvonat adja. A lassan húsz éves szerelvények megérettek a külső-belső megújulásra, amire sort is kerít a Deutsche Bahn: még 2018 tavaszáig elkészül a mintafelújításon áteső szerelvény, 2020 végéig pedig az összes vonat átesik a ráncfelvarráson. A szokásos nagytakarítás és szövetcserék mellett az egyik leginkább szembetűnő változás az lesz, hogy a többcélú térben a lecsapható ülések feláldozásával állóhelyes területet hoznak létre. Hogy annyira ne legyen kellemetlen az utazás, az állóhelyek mellett pedig „tehénkedő” részt is kialakítanak: itt az állva, hosszabb távra vagy csak kényelmesebben utazni kívánó utasok kényelmesen és biztonságosan támaszkodhatnak a megfelelően kialakított felületeken.

(forrás: Deutsche Bahn AG)

A vonatok kívül természetesen új fényezést és grafittiálló bevonatot is kapnak, az erősáramú részeket pedig alaposan átnézik a szakemberek. Az utastérben új világítótestek és új utastájékoztató eszközök kapnak majd helyet.

Összeállította: Adorján Péter, Halász Péter, Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.