2017. 08. 04.

Hétvégi gyors – 2017. július 29. - augusztus 4.

Arcfelismerő kamerarendszert tesztel a német szövetségi rendőrség. Személykocsi-felújításba fog a ZSSK. Brüsszelt nem tudták megállítani: villanytacskókat rendeltek a lengyelektől. Vectront rendel a DB. Hírösszefoglalónk a hőségriadó idején.


Arcfelismerés próbaüzemben


Berlin | Németország – A DB AG a szövetségi rendőrséggel együttműködve új kamerarendszert próbál ki Berlinben a Südkreuz pályaudvaron. A rendszert azért tesztelik, hogy megtudják: a térfigyelő rendszerek képesek-e nagy mennyiségben és gyorsan arcfelismerésre – arra a technikára, amit a krimifilmekben már egy ideje láthatunk is. A kísérleti üzemben mintegy háromszáz önkéntes vesz részt, akiknél lesz egy jeladó is, így a kamerarendszer észleli, hogy „éles üzemben” dolgozhat és kérdés, hogy az így megjelölt emberek arcát felismeri-e a rendszer vagy sem az előre elmentett kép alapján a tömegben?

A Südkreuz bejáratánál feliratok jelzik, hogy melyik sávban üzemel és melyikben nem az arcfelismerő rendszer. Ez is a teszt része és az elvileg teljesen ártalmatlan tesztben részt venni nem akarók számára a másik sáv nyitott marad

Ugyanez igaz az S-Bahn-peronként is szolgáló hídról a nyugati oldalra vezető mozgólépcsőknél is

A padlón jelzések mutatják, hogy hol vizsgál és hol nem vizsgál az arcfelismerő rendszer. Ezzel a tesztalanyoknak is adnak feladatot természetesen, de az adatvédelemi kérdések miatt a napi sajtónak is munkát ad a rendszer, ottjártunkkor is több sajtófotós dolgozott a helyszínen
(fotók: Halász Péter)

Adatvédelmi szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a próbaüzem technikai részletei mellett szükséges tisztázni azt is, hogy milyen jogszabályi háttér szükséges az ilyen jellegű megfigyeléshez, hiszen a rendszerrel nagyon könnyen nagyon sok és érzékeny személyes adathoz juthatnak akár erre illetéktelenek is.
A szövetségi rendőrség hangsúlyozza: a rendszer célja az, hogy a jövőben könnyebben kiszűrhetők legyenek a tömegből a keresett és körözött veszélyes személyek, megakadályozva ezzel akár komolyabb bűncselekmények elkövetését is, „céltalanul” a rendszer nem gyűjthet adatot.
Berlin Südkreuz állomás nem mellesleg a DB AG kísérleti terepe: korábban megújuló energiával kapcsolatos fejlesztéseket, nemrégiben pedig új ügyfélszolgálati információs pontot is teszteltek az állomáson. A viszonylag forgalmas, de nem túlzottan forgalmas csomópont ideális terep a különféle új technológiák élesben való kipróbálásához, hiszen a távolsági vonatok mellett városi és regionális közlekedési csomópontról is beszélhetünk.


Kocsifelújítás a ZSSK-nál


Pozsony | Szlovákia – Összesen hatvankilenc személykocsi felújításáról döntött a ZSSK. A járművek közül tizenhárom elsőosztályú, a többi másodosztályú jármű. Az Apeer és Bpeer sorozatú kocsik a magyar utasok számára sem ismeretlenek, hiszen a szlovák személyszállító vasúttársaság a Budapest és Kassa között közlekedő járatokba is beforgatja ezt a típust. A felújításra kiszemelt kocsik 1996 és 2003 között épültek, régi személykocsik rekonstrukciójaként, hasonlóak a magyar második generációs IC-khez. Akkor 15-20 évre tervezték ezeket a járműveket, így tervezett élettartalmuk végéhez értek.
A gépészeti felújítás mellett a 24,6 méter hosszú járművek belül is megszépülnek: új burkolatokat, új üléseket kapnak a kocsik a 2018 végéig tartó felújítási program keretében. Az utastérben a hagyományos konnektorok mellett 5 V-os, 2 A-es egyenáramot szolgáltató USB-dugaljak is lesznek. Az eddig pottyantós rendszerű WC-k helyett zárt rendszerű vizesblokkok kerülnek majd a kocsikba.

Az első felújított személykocsi utastere. A látványvilág nem véletlenül hasonlít a Dunakeszin felújított magyar IC-kocsikra: az akkori magyar és a szlovák fél szoros partnerségben dolgozott együtt
(forrás: ZSSK)

A felújítás nagyjából 2 millió euró lesz kocsinként, a járművek élettartamát pedig további húsz évvel tolja ki a ZSSK szerint. A személyszállító cég a Budapest–Kassa viszonylat mellett az Ostrava–Zsolna–Besztercebánya, a Prága–Zsolna, a Pozsony–Zsolna–Kassa és a Pozsony–Zólyom–Kassa tengelyeken állítja majd forgalomba a járműveket.


Villanytacskókat vesz Brüssszel


Brüsszel | Belgium – A lengyel Solaris nyerte a belga főváros tömegközlekedési cégének tenderét és így hét darab elektromos hajtású midibuszt szállíthatnak az STIB/MIVB (Société des Transports Intercommunaux de Bruxelles/Maatschappij voor het Intercommunaal Vervoer te Brussel) számára. A lengyel buszgyártó 2018 elejére szállítja le a hét darab Solaris Urbino Electric kocsit, a 8,9 méter hosszú járművek hajtásáról egy-egy 160 kW teljesítményű elektromos motor gondoskocsik. Az STIB/MIVB tesztjelleggel rendelte meg a kocsikat, ha beválnak, akkor több hasonló járművet is forgalomba állítanának majd. A buszok utastere meglehetősen elegánsra sikerült: az ülések biogazdaságból származó bőrhuzatot kaptak, a padló pedig fafurnér mintás lett. Az akadálymentes autóbusz vezetőfülkéjét pedig a speciális belga igényekre szabták.
A Solarisnak nem ez az első sikere az országban: korábban már a francia nyelvterületen a távolsági buszközlekedést szervező TEC rendelt tőlük 208 darab hibrid autóbuszt is.


Bővülő Talgo-hálózat


Szarajevó | Bosznia-Hercegovina – Augusztus 1-jétől továb bővíti a Talgo-vonatok hálózatát a ŽFBH és a szerb területen illetékes ZRS. A föderáció vasúttársaságainak megállapodása értelmében napi egy pár vonat immáron Talgo-szerelvénnyel közlekedik Szarajevó, Zenica, Doboj és Banja Luka között – Doboj és Tuzla között pedig a Talgo-vonathoz csatlakozó új vonatpár közlekedik.
A föderációs állam vasúti hálózata meglehetősen rossz állapotú, a személyszállítás erősen „keresleti jellegű” menetrenddel bír, ám úgy tűnik, lassú fejlődésnek lehetünk szemtanúi a Balkánon – egyelőre azonban a határokon átnyúló közlekedés fejlesztéséről nincs szó.


Jegyellenőrzés nélküli utazás


Stuttgart | Németország – A Deutsche Bahn Komfort Check-in néven újabb tesztelésbe kezdett, hogy az utasokat még kevésbé zavarja a jegyellenőrzés. Néhány utas akár teljesen megúszhatja a szokásos procedúrát, amennyiben az ICE 915 (Dortmund–Stuttgart) vagy az ICE 912 (Stuttgart–Essen) járaton a DB Navigator alkalmazáson keresztül vásárolja meg menet- és helyjegyét. Beszállás után a saját jegyek menüből az utazást előhívva bejelentkezhetünk a járatra, így a vonatkísérők tőlünk nem fognak jegyet és hozzá tartozó azonosító dokumentumot kérni. Michael Peterson marketing-vezető szerint az ezt használó utasok jobban oszthatják be az utazásuk idejét és a személyzetnek több ideje marad a speciálisabb vagy problémásabb kérésekre.


Vectront rendel a DB


München | Németország – A Deutsche Bahn Száz mozdony szállítására vonatkozó keretszerződést kötött a Siemensszel és ebből hatvanat le is hívott. A vasúttársaság a német hálózat mellett Hollandiában, Svájcban és Olaszországban alkalmazná a 6,4 kW teljesítmény, 160 km/h-s sebességre mozdonyokat – a teherszállításban, természetesen. A rendelés azért is érdekes, mert a saját, bár elsősorban csak a belföldi piacon hasznosítható mozdonyait a DB konzekvensen eladja, eladta és inkább visszabérli azokat, mondván, sokkal rugalmasabb és olcsóbb így az üzemeltetésük.

Összeállította: Adorján Péter, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.