2018. 02. 23.

Hétvégi gyors – 2018. február 17-23.

Megérkezett az első villamos Oklahoma Citybe. Újabb vonatok a párizsi metróra. Szándéknyilatkozatok a Kína–Európa vasúti teherforgalom fejlesztésére. Ez az S21 nem az az S21. Hírösszefoglalónk.


Megérkezett Oklahoma City első villamosa


Oklahoma City, Oklahoma | Amerikai Egyesült Államok – Február 13-án megérkezett Oklahoma City első új villamosa. A jármű mintegy 1900 kilométert utazott a gyártó Brookville Equipment Corporation Pennsylvania államban található gyárából. Ugyanezt a hosszú utat kell megtennie majd a további hét járműnek, melyek végül az idén decemberben átadásra kerülő, 1-es számú vonalon üzemelnek majd. A közel 8 kilométeres belvárosi hurokvonal (1-es számú viszonylat) és az ahhoz csatlakozó további 3,5 kilométeres szakasz 2-es viszonylat) több évtizedes kihagyás után hozza vissza a kötött pályás közösségi közlekedést az olajiparáról ismert középnyugati városba. A villamosüzem számára kétirányú, 104 utas szállítására a Brookville Liberty típusú modellből rendeltek - gyakorlatilag ez ma az egyetlen teljesen hazai, amerikai tervezésű és gyártású (nyilván Kínából és máshonnan hozott részegységekből) villamos a piacon, ahol a Siemens S70 típusú villamosok és különféle japán gyártók típusai dominálnak.


Újabb 20 metrószerelvény Párizsnak


Párizs | Franciaország – A 2015 márciusában kötött 217 szerelvényt tartalmazó keretszerződés terhére hívott le a Régie autonome des transports Parisiens (RATP) 20 ötkocsis, végigjárható, vezetőfülkés szerelvényt. Az MP 14 (Metro Pneu appel d'offres 2014) jelű gumikerekes szerelvények hatkocsis, vezetőfülkés verziója (helyi terminológiában Conduite Conducteur, CC) idén érkezik a 4-es vonalra és nyolckocsis, vezetőfülke nélküli verziója (Conduite Automatique, CA) a 14-es vonalra. A 11-es vonalon jelenleg a hálózaton rangidős MP 59-es szerelvények szállítják az utasokat és a számítások szerint 45 százalékkal több energiát emésztenek fel. Az új szerelvények a LED-es megvilágítás, a megújuló dinamikus audiovizuális utastájékoztatás és az ergonomikus ülések mellett biztonsági kamerákat is kapnak.

A szűk űrszelvény miatt nehéz feladat a gyors utascserét biztosító, nagy kapacitású szerelvény gyártása a párizsi metróra, de az Alstomnak már bőven van benne tapasztalata (grafika: Alstom)


Stratégiai együttműködések az ÖBB és keleti partnerei között


Bécs | Ausztria – Az e héten Bécsben megrendezésre kerülő „Strategic Partnership 1520“ konferencia keretében záporoznak a különféle együttműködési szándéknyilatkozatok és hasonlók az ÖBB és keleti partnerei között. Az egyik ilyen megállapodást a Rail Cargo csoport (az ÖBB teherszállítási holdingja) és a orosz TransContainer kötötték, melynek keretében vállalták a jelenlegi heti kettő pár konténervonat számának duplázását. Az ÖBB illetékesei szerint évi 30-40% körüli növekedés is várható a Kína és Európa közötti konténeres vasúti forgalomban, ezért hát a nagy mozgolódás.
Szintén itt írták alá azt a nyilatkozatot, melyben az ÖBB és az Orosz Államvasút, az RZD illetékesei ismételten hitet tettek egy Szlovákián át Bécsig futó szélesnyomtávú sínpár mellett. A refrént már mindannyian fújjuk, Bécs lesz a kínai áruk európai hídfőállása ésatöbbi. Ehhez már csak az a 400 kilométernyi szélesnyomtávó vágány hiányzik, mely Kassa térségét (a kassai vasműig fut egy széles vágány) köti össze Béccsel. Hogy a mosolyalbumba való képeken kívül a mostani megállapodásnak a fenti vonal szempontjából milyen következményei lesznek, azt majd meglátjuk. Annyi bizonyos, hogy egyrészt már nagyon régen napirenden van ez a kapcsolat, másrészt a felek érdekeltsége némileg eltérő lehet - a jelenlegi politikai helyzetben az RZD szinte biztosan a fehérorosz-lengyel irányban érdekelt inkább, mint az ukrán tranzitban, ugyanakkor részéről szinte mindegy, hol kerül átrakásra az illető konténer; jelen állás szerint az 1520/1435 mm nyomtávváltás mindenképpen az orosz vasút hatáskörén kívül történik.


Az S21 halott...


Berlin | Németország – Elvetették az új berlini S-Bahn-szárnyvonal eddigi „munkacímét”. A punkt 3 nevű újságban (amelyet az S-Bahn Berlin GmbH ad ki ügyfeleinek) nyilatkozott a DB berlini területi vezetője: szerinte az S21, mint megnevezés negatív töltetű, ezért a jövőben a Ringbahn Wedding és Westhafen állomásától a Hauptbahnhofra, majd a távlati tervek szerint dél felé tovább vezető S-Bahn-vonalat City-S-Bahn néven említik. Az S21-es jelzés korábban az egyik tervezett viszonylatjelzés volt, de a hasonló rövidítéssel futó baden-württembergi „csodaprojekt”, a Stuttgart 21 is ezen a néven fut a köznyelvben, márpedig a pénztemetőnek kitűnő, de közlekedésfejlesztésnek nem nevezhető építkezés Stuttgartban valóban nem éppen a pozitív megítéléséről ismert.


Búcsú az utolsó piros Bastardtól


Prága | Csehország – Várhatóan március 18-án búcsúzik a közszolgálattól jelenlegi formájában a ČD 371 005-ös számú, „Pepín” nevű mozdonya. A Bastard becenevű sorozatból az utolsó mozdony a 005-ös, amely még nem kapta meg a ČD jelenlegi kék-fehér Najbrt-féle fényezésének valamelyik változatát, hanem az 1990-es évekbeli felújításakor kapott vörös-krém színben rója a síneket. A 371-esek nem mellesleg a decemberi menetrendváltás óta másodvonalba kerültek, miután Prága és Drezda között a ČD bérelt Vectronjai vették át a nemzetközi vonatok továbbítását.

2018. február 9-én a 371 005-ös számú gép az Rx 886 „Slovácký expres” élén érkezett Česká Třebová állomásra. Hasonló fényezést kap majd a mozdony, mint a mellette álló 163 093-as számú gép
(fotó: Halász Péter)

Összeállította: Magyarics Zoltán, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.