2020. 01. 22.

Csak napsütés legyen és szélcsend

Nem sok szerencsével kecsegtet, ha Berlinben pályaudvari üvegtetővel kell foglalkozni. Mikor már végre rendeződni látszik az S-Bahn helyzete, újabb tűzoltásba kezdhet bele a Deutsche Bahn.




Valaha a kettéosztott város keleti oldalának főpályaudvara volt, mára viszont csak egy fontosabb állomásaként tartják számon. Az impozáns perontető szerkezete viszont nincs olyan jó állapotban, mint az elsőre látszik. A legújabb vizsgálatok eredményei szerint egy nagyobb szélvihar vagy hóesés is kárt okozhat az acélívek statikájában.

Ugyan 2011 óta már történtek kisebb állagmegóvó intézkedések – korrózió- és tűzvédelem előírásainak való megfelelés – a szerkezeten, de a teljes tetőzet nagyfokú felújítása még csak ezután kezdődik. Első intézkedésként nyúlásmérő bélyegeket helyeztek el a főtartókon, így korán felismerhetőek lesznek a problémák, a szigorított felügyelet egyelőre márciusig tart. Amennyiben a megengedhetőnél magasabb deformáció lépne fel, azonnal leállítanák az érintett vágányokon a közlekedést.

Ősz óta készítik elő a tetőelemek cseréjét, amivel 2025-re terveznek végezni. Erre összesen 70 millió eurót terveztek elkölteni, így a napi 70 ezer utasnak csak minimális forgalomkorlátozásokkal kell egyelőre számolniuk.

Halász Péter 2009-es képén egy 481/482-es Dreiviertelzug halad az Ostbahnhof felé. Az ikonikus csarnoktetők közül a déli (a képen balra) 1869, az északi 1880 óta védi az utasokat az időjárás viszontagságaitól.

A 2009-ben kezdődött gyorsvasúti káosz elmúltát jelzi, hogy tavaly sikerült megugrani a megrendelők által elvárt 96 százalékos menetrendi pontosságot. Ezen túlmenően 15 állomás kapott kisebb hangulatjavító beavatkozásokat: például Potsdamer Platz és Rathaus Steglitz állomásokon egyedi mintás fóliát kaptak üvegfelületek, továbbá Pankow, Marienfelde és Frankfurter Allee került kiemelésre, ahol tisztasági festést és garffitiálló bevonattal javítottak az állapotokon.

Az S-Bahn-hálózat és a megbízhatósága egyre jobb formában van

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.