2020. 04. 24.

Sárga üzlet: RegioJet

Számos vasútbarát és szakember is azon a véleményen van, hogy az üzleti alapokon működő szolgáltató megjelenése jó minden résztvevőnek, de a legjobb talán az utasoknak, hiszen harcolni kell a fizető vendégért. A koronavírus-járvány előtt még úgy volt, hogy a nyári menetrendváltással Magyarországon is megjelenik a vasúti színeken a cseh magánszolgáltató – egyelőre ez kérdés, hogy ez miképp módosul –, így időszerűnek láttuk, hogy bemutassuk a kínálatukat. Közvetlen Kocsi, 2020-ban másodszor, extrahosszú kiadásban a kattintás után!


Még a koronavírus-járvány és az amiatti rendkívüli intézkedések előtt indultunk útnak Csehország felé: a RegionalBahn szerkesztőségének küldöttsége előbb Kassára látogatott, hogy a Kassa és Prága közötti éjszakai vonatot próbálja ki, majd a leendő budapesti vonattal utazunk annak átmeneti végállomásáig, Bécsig, hogy megismerjük a RegioJet szolgáltatásait, amelyeket üzleti alapon, a saját kockázatukra kínálnak. Bónuszként pedig akkor már „márkahűek” maradtunk és szinte kabátgombokért, de legalábbis a MÁV-START és az ÖBB tarifájának töredékéért jutottunk el Budapestre. A kettő között pedig egy kicsit körülnéztük a koronavírus-járvány előtt álló Prágában.


Itt jegyezzük meg: a RegioJet szolgáltatásainak közszolgáltatási szegmenség már decemberben kipróbálhattuk, hiszen a 2019/2020-as menetrend életbe lépésétől fogva Brno és Bohumín között a sárga cég üzemelteti az R8-as gyorsvonati viszonylatot is. Az akkori beszámolónk ide kattintva olvasható és hallgatható.
A podcastban is említett írásunk a CityElefant-motorvonatokról itt olvasható; a Békapofákat pedig itt mutattuk be – búcsújukról pedig írtunk már ittitt, itt, itt és itt is.

A prágai főpályaudvarra érkezik a Bécsbe tartó RJ 1033-as számú vonat, amelynek fedélzetén a Közvetlen Kocsi mostani adása is készült
(fotó: Halász Péter)

Itt jelezzük hallgatóink felé, hogy egyes mobileszközökön a lejátszás során hibákat tapasztalhatnak. Ezeket, bár kollégáink jelezték, reprodukálni és elhárítani nem biztos, hogy sikerült. Elnézést kérünk emiatt!

Közreműködött: Adorján Péter, Halász Péter, Mellár Marcell
Station Voice: Vass Gabriella és Pongrácz Dániel
Szerkesztő: Halász Péter

Az adás elkészítéséhez nélkülözhetetlen segítséget nyújtott Aleš Ondrůj. Köszönjük!

Zenék:
  • Šarišan - Na Košickej Turni
  • LGT - Éjszakai vonatozás
  • O5 & Radecek - Praha
  • Hana Zagorová - Mimořádná linka
  • The Tap Tap - Řiditel autobusu
  • Iveta Bartošová & Balet - Hej pane diskžokej

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.