2020. 06. 27.

Hétvégi gyors – 2020. június 20-27.

Talent 3: elnapolva. Újra sínen a NightJet-vonatok. Terjeszkedik a Twindexx. Fehér festékkel hűtenek. Nagyobb területen utazgathatnak NRW-ben. Észak-déli éjszakai.


Engedélyre várva


Vorarlberg | Ausztria – Az eredeti határidő után egy évvel sem állhatnak még forgalomba az új Talent 3-as motorvonatok, ezért az ÖBB egy CityJet dizájn szerint felújított emeletes kocsikból álló egységet helyez át az ország másik végébe. Az ÖBB természetesen bízik a gyártó Bombardier szakértelmében és a végleges engedélyek mihamarabbi megszerzésében.


Twindexx már az IC1-es vonalon is


Bern | Svájc – Az elmúlt hónapokban az SBB-nek sikerült a régóta problémás Twindexx motorvonatok rendelkezésreállását egy elfogadható szintre növelni. Immár nagyjából egy éve rendszeresek a Twindexx-ek a Zürich és Chur közötti IC3 és IR13 vonalakon, ahol egyrészt a forgalom sűrűsége miatt kevesebb gondot tudnak okozni, másrészt a zürichi tartalékszerelvény vagy az S-Bahn illetve regionalis KISS-ek is könnyen bevethetők pótlásként. Mostanra az SBB is elégedett a megbízhatósággal, sok hardveres és szoftveres fejlesztést is végrehajtottak, így néhány napja már a legfontosabb, Zürich-Bern-Lausanne-Genf útirányú IC1-es vonalon is forog egy dupla szerelvény. Mivel ez a vonal a későbbi fő bevetési területe is lesz a járműveknek, nagyon fontos fázis a jelenlegi, utasokkal teljesített tesztüzem. Ha a szerelvények továbbra is hozzák az elvárt megbízhatóságot, további Twindexx-ek válthatják a jelenleg itt közlekedő IC2000-es szerelvényeket. Az összesen tervezet 62 vonatból mostanra már 35 az SBB állományában van és bevethető, 15 darab IC200, 15 darab IR200 (ezek a nyolcrészesek), illetve 5 darab IR100 (négyrészes) motorvonat.

Churban már ma is gyakori vendég az SBB Twindexx. Az itt szerzett pozitív tapasztalatok alapján mostanra már Zürich és Genf között, az IC1-es vonalon is találkozhatunk velük
(fotó: Berky Dénes)


Újra sínen a NightJet


Bécs | Ausztria – Útnak indultak június 26-án, pénteken este az első, a koronavírus-válság után közlekedő ÖBB-s éjszakai vonatok. A szövetségi klímaügyi miniszter, Leonore Gewessler Bécsben személyesen volt jelen a hamburgi NightJet indulásakor, beszédében pedig kiemelte: a következő években komolyabb figyelmet kell fordítani az éjszakai vonatokra, mint korábban. Bécs szerepét pedig növelni kell az éjszakai vonatközlekedésben, ami az EU-n belül az egyike lehet a jövőbemutató közlekedési módoknak.
Az ÖBB rendszerében jelenleg ülőkocsiba, négyes fekvőhelyes fülkébe és hálókocsiba lehet jegyet váltani és lehetőség van mindhárom komfortkategóriában a saját fülke foglalására is, ami családok és kisebb baráti társaságok közös és zavartalan utazásához jelent hasznos segítséget. A fedélzeti áruk között pedig megjelentek a kézfertőtlenítők és a szájmaszkok is. Az ÖBB a vonatokat minden menet után alaposan takarítja és fertőtleníti, így biztosítva az utasok megfelelő védelmét.


Festékkel a klímaváltozás ellen


Spangenberg | Németország – A Hannover–Würzburg nagysebességű vasútvonalon lévő Pfeiffetalbrücke egy érdekes kísérlet helyszíne lett. A DB az olaszországi vasutakon évtizedek óta megszokott módszerrel kíván védekezni a vaspályák túlzott nyári felmelegedése ellen: fehérre festették a viadukton átvezető sínek gerincét. Ezzel a módszerrel mintegy 8 °C-kal alacsonyabb hőmérséklete van a sínnek, ami "mellékhatásként" növeli a biztonságot.



Az Északi-tengertől az Alpokig, éjszakai vonattal


Hamburg | Németország – Július 4-én indul az első éjszakai vonat az RDC Deutschland üzemeltetésében Sylt-szigeten fekvő Westerlandból az ausztriai Salzburgba. A Syltre járó autószállító vonatot és több más turisztikai járatot is üzemeltető vasúttársaság idei dobása a Németországot észak-déli irányban teljes hosszában átszelő hálókocsis vonat. Az Alpen-Sylt Nachtexpressnek nevezett vonat hetente kétszer közlekedik a két népszerű turistacélpont között, pénteken és vasárnap Salzburgból, csütörtökön és szombaton pedig Westerlandból indulnak a vonatok. Mivel a vonat teljesen privát üzemeltetésű, ezért jegyeket is csak online, az üzemeltető honlapján lehet venni. Az árak a jelenleg csak Single-fülkeként eladott helyekért 99 eurónál indulnak, ami egy ekkora távért pláne egy saját fülkéért egyáltalán nem rossz. A szeptember 7-éig közlekedő vonatokra egy rövidebb szakaszra is lehetőség van helyet foglalni, így akár például Hamburgból Münchenbe is.


Kedvezmény a bérleteseknek


Észak-Rajna-Vesztfália | Németország – Az NRW-ben működő VRR, VRS, NVL és AVV bevonásával különleges ajánlat lépett életbe a tartomány iskolai szünetében: az éves bérlettel rendelkező utasok hétköznap a közlekedési szövetség, hétvégenként pedig a teljes tartományban használhatóak a bérletek a szokásos feltételek mellett.


Varázslatos elektromos iskolabusz


Godzianów | Lengyelország – Az első kifejzetten iskolabuszként funkcionáló elektromos busz hamarosan forgalomba áll Godzianówban. Ha az évnyitón nem is, de októberben már utazhat az a 41 szerencsés diák, akinek biztonsági övvel ellátott ülőhelye lesz a 12 méteres járművön. Az ajtók nyitására a tetőre szerelt extra jelzőfények automatikusan bekapcsolódnak. A jármű hajtásához is szükséges elektronokat a Solaris High Energy+ fantázianévre keresztelt akkupakk bizotsítja, ami itt 240 kWh-nyi akkumulátort jelent. A mozgatásról két, egyenként 125 kW-os agymotor gondokodik és a gyártó ígérete szerint bármilyen időjárási és útviszonyok között 200 km-t tud megtenni a busz. A szép nevű Narodowy Fundusz Ochrony Srodowiska i Gospodarki Wodnej (Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Alap) egyik programja keretében ez az első elektromos iskolabusz, amelyet a közeljövőben továbbiak követhetnek.


A Skandináv-hegységtől az Alpokig és vissza


Ausztria | Svédország – A Nortlander nevű utazási iroda elsőként kínál vasúti eljutási csomagot Skandináviából az Alpokba. A 8 napos alpesi kirándulás célállomásai között szerepel többek között: Bad Gastein, Ischgl, Obertauern, Saalbach-Hinterglemm, Schladming, Sölden, St. Anton, Wagrain, Zell am See. A szombat reggeli érkezéstől szombat estig tartó programokra vonattal történik az eljutás, amire Svédországon belül több helyen, így Göteborgban, Malmöben és Stockholmban is fel lehet szállni.

Összeállította: Adorján Péter, Berky Dénes, Halász Péter, Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.