2021. 06. 21.

Nagyratörő tervek a RegioJetnél

Ha minden jól megy, akkor a 2022/2023-as menetrendi évadban a RegioJet járataival nem csak Prága, Bécs és Budapest között utazhatunk, hanem – a magyar fővárosból – elérhetővé válik Bukarest és München is.


Az osztrák pályakapacitások felett rendelkezető Schienen Controlnak benyújtott kérelem szerint a 2022/2023-as menetrendben számos új vonatot és viszonylatot indítan a RegioJet. A cseh magánvasút terveiről korábban már nyilatkozott a cég szóvivője, Aleš Ondrůj a zdporavy.cz portálnak, ahol a Varsó, Bécs és a Brenner-hágó, illetve tiroli Landeck-Zams állomást elérő téli „sívonatokról” beszélt, ezek a vonatok már ezen a télen elindulhatnak.
Emellett szintén közismert tény, hogy az European Sleeperrel közösen a Prága, Berlin, Amszterdam és Brüsszel közötti járatok is indulnak majd 2021 decemberében – az éjszakai vonatok mellett legalább napi két pár nappali vonatban is gondolkodik a cég Prága és Berlin között a rákövetkező, 2022 decemberi menetrendváltástól. A nappali vonatok Prágából 10:09-kor és 15:09-kor, Berlinből 09:43-kor és 15:43-kor indulnának a keretmenetrend szerint, a tervek szerint a mozdonyos vonat 550 ülőhelyet kínálna az utasoknak.
A zdopravy.cz közlése szerint azonban továbbra is napirenden van a Prága és Przemyśl közötti vonatok közlekedtetése, opcióként a valamilyen módon való továbbközlekedtetése Ukrajna felé – ez a koronavírus miatti korlátozások okán még csak elképzelés szintjén létezik. A következő nyarak során fenntartanák az adriai fürdős vonatokat is.

A RegioJet magas szintű szolgáltatásaival egyre több helyen szeretne versenytársként megjelenni az államvasúti szolgáltatások mellett
(fotó: Halász Péter)

A nagyratörő tervek között azonban több érdekes elképzelés és menetvonal-foglalás is szerepel: a Prága és Gdynia közötti vonat mellett a Bécs–Břeclav–Ostrava–Varsó járat is megjelenik. Ám még érdekesebbnek ígérkezik a Prága és München közötti járat, itt valamilyen motorvonatot szeretne bevezetni a sárga társaság – 140 ülőhelyet kínálva, ez jó eséllyel Desiro vagy éppen Alstom LINT lesz majd.
De ha már München, akkor jó eséllyel a cég leghosszabb járata lesz, illetve lehet majd a München–Bécs–Budapest viszonylatú vonat, amelyek közül egy pár vonat továbbmenne egészen Bukarestig. Münchenből 09:35-ös indulással (Budapest-Kelenföld 15:50/16:15) és másnap reggel 08:50-es bukaresti érkezéssel számolnak a keretmenetrendben – Arad, Gyulafehérvár, Segesvár és Brassó felé. München és Budapest között 15:35-ös müncheni indulással (Budapest-Déli érkezik: 22:00) nappali vonatot terveznek, de a MÁV-START egyik zászlóshajója is kaphat versenytársat: a Kálmán Imre EuroNight mellé megjelenhet a RegioJet vonata is: 22:00-ás müncheni indulással és 06:00-ás budapesti érkezéssel számolnak. Ellenkező irányban hasonló időbeli fekvésben járnának a vonatok.
Komoly terveket dédelget tehát a RegioJet: kérdés persze, hogy mindezekből mi és mikorra valósulhat meg, különös tekintettel arra, hogy egyelőre még nem lehet tudni, hosszú távon milyen helyzetet hoz majd a „poszt-COVID” időszak és kérdés az is, hogy milyen járműparkkal jelenne meg a Radim Jančura tulajdonolta társaság az Európa keleti felét átszelő járatokon. Az biztos viszont, hogy ha ezek a tervek megvalósulnak, akkor piacvezető szerepet vallhat magáénak a sárga vasúttársaság.
Fontos megjegyezni: az időadatok hozzávetőlegesek és alapvetően a menetrend konkrét tervezését segítik. Hogy valójában mikor és melyik indulás valósul meg a lefoglalt menetvonalak közül, az elsősorban a szolgáltató döntésétől függ; másodsorban pedig a ténylegesen elhasznált pályakapacitásokon múlik majd, a mostani terveket semmiképpen sem szabad úgy értelmezni, hogy „betonbiztos”, hogy közlekednek ezek a vonatok 2022-től.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.