2021. 09. 25.

Puszta nosztalgia

Az Európai Mobilitási Hét hétvégéjén, szeptember 18-án és 19-én az Alföldre, Szeged és Békéscsaba közé szervezett retro hétvégét a MÁV-csoport. A siker garantált, ahogy a jelentős számú vasútbarát is – annak ellenére, hogy nem is hoztak Nohabot a 135-ös vonalra. Képes beszámolónk.





A Balaton északi partján nyáron megszervezett két retro hétvége és a nyár eleji borsodi hasonló rendezvény után most az Alföldre hozta el a régies mozdonyok és személykocsik világát a MÁV-START. A vasúttársaság a Szeged és Békéscsaba közötti közel 100 kilométeren várta az utasokat, ahol fő- és mellékvonali nosztalgiát kínált. Nohab ugyan nem volt, ám más, az Alföldön is rendszeresen megforduló jármű annál több. Piroskától Szergejig, Púpostól az MDmot-ig számos látni- és fotóznivaló várta a vasútbarátokat szeptember 18-án és 19-én, az Európai Mobilitási Héten.
A rendezvényen a MÁV-START mozdonyai közül láthattuk az M40 224-est; az M62 001-est és a 194-est (valamint hidegen a 096-ost); a Bzmot 343-ast és a MÁV Rail Tours MDmot 3017-es számú vontatómotorkocsiját. A személykocsik között a Bézé-mellékek mellett a vékony csíkos gyorsvonati kocsik és a By-ok, valamint a Bhv-k szerepeltek. Kapcsolódó programként pedig a Volánbusz nosztalgia buszozást, az SZKT pedig nosztalgiavillamosozást szervezett Szegeden belül. Sőt, a MÁV Rail Tours még a 424,247-essel is tiszteletét tette a térségben mind a két hétvégi napon, nem kevés érdeklődőt csalogatva a vasútállomásokra.

Utazásunkat kezdjük a szombati napon: az M40 224-es, mint 408 224 a 7737-es számú vonattal érkezett Békéscsabáról Szegedre.

A körüljárás elengedhetetlen mozzanat, a Púpos a szegedi pályaudvar épülete előtt húz ki a csonka, az egykori Tisza-hídra vezető vágányok felé.

Nézzük miből is áll a Púpos-vontatta személyvonat! A vonat végén a 002-es Villamos Fűtőkocsi szolgáltatta a hűvös hajnali és esti órákban a fűtéshez szükséges villamos energiát. Mögötte (vagy éppen előtte, nézőpont kérdése) következett a celldömölki állomásítású 50 55 20-07 815-3 pályaszámú Bhv. A programban nem szepelt ugyan ez a kocsi ebben a vonatban, de jelenlétére az utasok száma miatt igencsak szükség volt.

Szomszédja a miskolci illetőségű 50 55 20-17 428-3 pályaszámú By sorozatú kocsi volt. A késői építési sorozatok (1974-1982) jellemzője a tetőív és az oldalfal találkozásánál látható perem.

Az előbbi perem pont hogy nem látszik a vonatban közlekedő korai, az 1973-1974-es szériába tartozó 50 55 20-17 010-9 pályaszámú kocsinál. Ez a jármű is Miskolcon honos.

A Púpos körüljárt, a 7734-es számú vonat indulásra kész.

Az utasok és a vasútbarátok számát elnézve megállapítható: a Szergej az új Nohab. A 194-es mögötti négy vékonycsíkos kocsiból meglehetősen sok vasútbarát szállt le a 17717-es számú vonat szegedi érkezése után.

Állomási hangulat a takaros szegedi személypályaudvaron – mintha csak 30-40 évvel ezelőtti időszak elevenedne meg, nem?

Szeged-Rókusra érkezik a 7734-es számú vonat és látható: meglehetősen sokan várják az érkező vonatot. Nem csak vasútbarátok, hanem hétköznapi utasok is bőségesen akadnak az állomáson.

Hódmezővásárhely felől érkezik a retro-Bzmot két mellékkocsival. Üdvözlendő, hogy aligahanem célba ért a balatoni hétvégéről szóló beszámolónkban megfogalmazott kritika: a motorkocsi megkapta a historizáló pályaszámjelzést a homlokára, így most már valóban illik a telipiros fényezéshez a sorozat- és pályaszám jelzése. A motorkocsi társa ezen a hétvégén a szintén telipiros 50 55 24-29 602-5 pályaszámú Bzx és a frissen kerékpárszállítóvá felújított egykori poggyászteres mellékkocsi, az 50 55 83-28 003-5 pályaszámú BDzx volt.

Az Alföld látszólag unalmas lehet az utasoknak, de nem az: mindig van mit nézni. Hol egy tanya, hol valamilyen állatsereglet: itt éppen szarvasmarhák töltik el tartalmasan a délutánjukat Orosháza határában.

Orosháza a Szeged–Békéscsaba vasútvonal egyik fontos csomópontja. A nagyjából órás ütem miatt a vonalon – menetrend szerint – Szeged-Rókuson, Hódmezővásárhelyen, Orosházán és Telekgerendáson vannak a vonattalálkozások. Orosháza pedig önmagában is jelentős utasforgalmat bonyolít. A képen a háttérben a Szegedre tartó 7735-ös számú személyvonat látszik, amely a közismert olajzöld retro inga szerelvényével és ezúttal az M41 2103-as Csörgővel közlekedett.

A Púpos körüljár Békéscsabán.

Az M41 2163 teljesen átlagos Csörgő, ahogy a szerelvénye is az. Vagyis annak látszik: a mozdony mögött a MÁV Rail Tours 29-es WRm étkezője közlekedik (reggel érkezett Budapestről és este Szegedről tért vissza mindkét nap), majd egy elsőosztályú és két másodosztályú bautzeni személykocsi következett. Az 1980-as években beszerzett kocsik hamarosan végleg búcsúznak az aktív közforgalomtól, így e típusok utolsó komolyabb fellépése volt a mostani retro hétvége.

A szombati nap csúcspontja tagadhatatlanul a gőzmozdonyos nosztalgiavonat volt. A 424,247-es vegyes nosztalgiaszerelvényével még reggel indult Budapestről, majd néhány órás pihenő után 13773-as számú vonatként haladt Szegedre. A hatalmas tömeg a gőzös visszatérését várja a szerelvény élére.

Meg is érkezett a 424,247-es a vonat élére az érdeklődők nem kis megelégedésére.

Eközben az M62-194-es érkezik 7714-es számú vonatával Békéscsabára. A Szergej valahogy sokkal kevesebb embert érdekelt, mint a gőzös...

A vasárnapi napon is volt mit nézni, fotózni és utazni. Nem a retro hétvége miatt, de érdemes rápillantani a többi járműre is: Szegeden például rendszeresen megfordul Magyarország leggyorsabb klímavédője is.

A „greater B•A•Z megye” projektünk keretében megtervezett „Last Mile Szilike” tulajdonképpen meg is valósult...

...persze a valóságban a V43-ast csak éppen a legrövidebb úton kellett eljuttatni Békéscsabára, ami viszont azt jelenti, hogy a dízeles személyvonatba sorozták be a bautzeni kocsik és az M41 2163-as közé.

Érkezik az M41 2103-assal az élen a 7727-es számú vonat, azaz a retro inga.

A nyáron az egész országot bejárta, békeidőben pedig a lajosmizsei vonalon tölti napjait a retro ingaszerelvény. A napi használt meg is látszik rajta, a vörös csillag erősen kopik lefelé a vezérlőkocsi homlokáról.

Az MDmot 3017-es motorkocsi sajnos saját vonatával nem közlekedhet: a mellékkocsik olyan állapotban vannak, hogy közlekedésre jelenleg nem alkalmasak. Így hát két vékonycsíkos gyorsvonati kocsit kapott a jellegzetes hangú vontatómotorkocsi, itt éppen 17707 számú vonatként érkezvén Szegedre.

Az SZKT a 813-as Bengálit vetette be nosztalgiajáratként. A villamos K jelzéssel a személypályaudvar és a rókusi állomás között közlekedett, Rókuson csatlakozva a személyvonatokhoz. A rókusi állomás hétvégén villamossal nem érhető el (csak a 2-es vonalához lehet kisétálni), így az ötlet jónak bizonyult.

A rókusi állomás előtti hurokban a végállomást Szeged Plaza néven ismerhetjük, itt várta ki az indulási idejét a villamos és állt a fotósok hadának ostromát. A kocsi a személypályaudvar felé városnéző útvonalon közlekedett: Tarján, a Vadaspark és Kecskés érintésével jutott el a város másik vasútállomásához.

A már látott MDmot-tal az élén érkezik az 7724-es számú vonat Szeged-Rókusra.

A gőzös vontatta nosztalgiavonat késése miatt némileg felborult a rend a vonalon, így a 7724-es és a 7737-es keresztje Szeged-Rókusról Algyőre került át. A Púpos épp innen gyorsít ki Szeged felé.

A Hódmezővásárhelyi Népkert és Hódmezővásárhely közötti durván két kilométeres állomásköz felújítására már nem volt pénz a tramtrain-projekthez kapcsolódóan, így itt egy jó kilométernyi szakaszon, a látható pályaállapotok miatt 20 km/h-val haladhatnak a vonatok...

A vonal mentén a hálózatról egyre fogyó alakjelzők is hálás fotótémát jelentettek a vasútbarátoknak.

Az MDmot-vontatású 7724-es személyvonat Kútvölgy állomásról indul épp. Szinte hallani a képet...

Maga a kútvölgyi állomásépület is takaros a lehetőségekhez képest.

A 17717-es számú vonatra vasárnap délelőtt az M62-001-es és mögötte a 096-os jutott. Az első számú Szergej motorhibával is küzdött, így alapos késéssel robogott át a dupla Szergejjel közlekedő szerelvény a kútvölgyi állomáson. Még az is látszik a mozdonyok felett, hogy a gázolaj égése közel sem volt tökéletes a motorban...

Egyik cseh barátunk kimutatott a vonat ablakán, amikor Studenkában jártunk, hogy bizony ott készült, abban a gyárban a „famous Bzmot [bí-zí-em-o-tí, ahogy hangzott...], you know...” Hát igen, a csehszlovák motorkocsi és mellékkocsijai közel fél évszázad szolgálat után is a MÁV-csoport legperspektivikusabb járműveinek számítanak. A 7725-ös számú személyvonat eközben pedig Kútvölgy állomásra érkezve próbál meg nem leborulni a sínekről.

A kerékpárszállítóvá alakított BDzx belső tere kapcsán az első, ami eszünkbe jutott, ailghanem véletlenül, az a prágai hétvégi kerékpáros vonat belső tere. Ezekkel a kocsikkal megvalósítható lenne a „Cyklohráček Maďarsko” is.

A „börtönablak” viszont nem tűnt el a „börtön-Bézéről”.

A vasárnap 7734-es számú vonat megintcsak Púpos-vontatta személyvonat volt. A fentebb már látott összeállításban érkezik Hódmezővásárhelyi Népkertre, a képen jobbra pedig a tramtrain beágazásának fedezőjelzője látható. Utóbbiról hamarosan részletesebben is írunk, vannak ugyanis bizonyos kérdések, amiket érdemes körüljárni.

A már említett hódmezővásárhelyi szakaszt leszámítva a pálya viszonylag (hangsúlyozzuk: a magyar viszonyokhoz képest) egészen jó állapotú, jobbára 80-al, de azért legalább 60-70 km/h-val járható. Itt épp egy „emeletes” lassújelhez érkezünk Orosháza előtt: mozdonyos vonattal hatvan, motorkocsival hetven a tempó.

Orosházán vasárnapra sem lett sokkal kevesebb utas...

Az egykori Orosházi tanyák állomás takaros épülete némileg lelakottan, de ma is áll még. A hangulata viszont így is megkapó...

...bár az új tábla némileg csökkent a historizáló környezet értékén, viszont az utas legalább biztosan tudja, hogy hol jár.

A 7734-es számú vonat Csorváson a fák alatt hűsöl.

Hűsölésre persze volt idő, ugyanis a késése miatt ide került át az eredetileg Telekgerendásra betervezett kereszt a 7715-ös számú személyvonattal.

Érkezik is a 7715-ös, ez az MDmot-os szerelvény. A háttérben itt is látszik a kijárati alakjelző – az állomásnak közös kijárati jelzője van, a vágányok állapotát pedig inkább ne is feszegessük.

A soron következő kereszt (a 7715-ös és a 17714-es között) Orosházán esedékes. Itt helyi pók is van: Mezőhegyes, Mezőtúr és Szentes felé is akad időnként csatlakozás.

Az M62-194 a Gyuláig közlekedő 17714-essel érkezik Orosházára.

Mintha csak három-négy évtizeddel ezelőtt járnánk, igaz, az MDmot mögött akkor jó eséllyel a saját szerelvénye lehetne.

Orosházáról előbb a békéscsabai vonatot menesztik...

...majd a szegedit. Így van ez jól az utasvédelmi szempontok szerint is. Az MDmot felett a füstpamacs a jellegzetes első rottyanásból származik. Hiába, azért ez sem egy Euro-6-os dízelmotor.

A következő ütemben a Mezőtúr felől érkező Bzmot (37324-es számú vonat) és a Békéscsaba felől érkező bautzeni kocsis stokk (7723-as számú vonat) szédítő versenyfutás keretében landol Orosházán.

A WRm 029-est is felvonultató szerelvényre vasárnap az M41 2115 418 115-ös Csörgő jutott. Mondjuk éppen kereshettek volna még egy kocsit az utasok és egy nagypaklit a kerékpárok miatt, ez a vonat nem volt egy ideális megoldás a vasárnap délutáni-koraesti, kollégiumi diákokkal is súlyosbított utazóközönség és a vasútbarátok elszállítására.

A gyorsvonati kocsik folyosóján állva azért egy-egy villanás erejéig láthattuk az Alföld megannyi arcát: a tanyavilág darabjait...

...fás-bokros csoportokat, amelyek a legelő állatoknak és a pásztoroknak bizonyára kellemes árnyékkal szolgálnak a melegebb napokon...

... a végtelen puszta...

...és a csodás felhőalap is megkapó látványt nyújt. Ezért (is) érdemes vonatozni!

A késések miatt egy újabb keresztáthelyezésre került sor: az MDmot-os 7736-ossal Szeged-Rókus helyett Algyőn találkozott a 7723-as számú vonat.

A lassan búcsúzó nap utolsó sugaraival együtt érkezik Szeged állomásra a 7723-as számú vonat.

A nap és a hétvége utolsó retro szerelvénye az M62-194-essel továbbított 7731-es volt, amely itt már Szegeden pihen. A kocsikat szétszórják hamarosan a szegedi IC-kbe, a Szergej pedig visszatér Szolnokra.

Nem mehetünk el most sem szó nélkül a fotósok mellett: az oszlopra mászás továbbra is veszélyes és amellett, hogy a saját testi épségét veszélyezteti az ember, a vasútbarát fotósokról egy általános rossz képet is kialakít. Mert nem csak itt, hanem 400 kV-os távvezeték közelében is láttunk hasonló mutatványt. Megéri?

Adorján Péter, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.