2022. 02. 22.

Hódító alternatív hajtások

Múlt héten több alternatív hajtású motorvonat is gazdára lelt Európában. Az Alstom és a Stadler is a hazainak mondható piacaira szállíthat a többféle hajtóanyagot hasznosítani tudó járművekből, de érkezett rendelés hagyományos elektromos járműre is.






Az Alstom hibridizációs projektje még 2018-ban kezdődött négy régió (Occitanie, Grand-Est, Nouvelle-Aquitaine és Centre-Val-de-Loire) részvételével, hogy csökkentsék a már eleve kettős üzemű (elektromos és dízel-elektromos) Coradia Polyvalent járművek károsanyag-kibocsátását. A hivatalosan a B 84500 sorozatba tartozó 72 méter hosszú négyrészes motorkocsik 1,5 kV= és 25 kV 50 Hz~ felsővezetékek alatt és a tetőre épített dízelmotoros egységek segítségével is képesek utasszállításra, de ez még nem volt eléggé tiszta üzem. A szélső modulokon gyárilag 2-2 powerpack volt, ezek közül 1-1 átadta a helyét az LTO-akkumulátorokból felépülő, a Forsee által gyártott energiatároló egységeknek.

Az utastér a próbák idejére jelentősen átalakult

2020/2021 fordulóján a Tarbes-i gyárban összeépítették az új egységeket, majd Reichshoffenben beépítették a járműbe, amiben az utastér helyét egy laboratórium vette át. Itt a saját próbapályán elvégezték az első teszteket és próbafutásokat, majd ősszel a VÚŽ-ban tűnt föl, ahol elvégezték a tanúsításokat és a végső beállításokat. Új funkcióként a fékezés közben keletkező elektromos áram akár 90 százalékát tárolni tudja a jármű, illetve a megállásokkor akár le is lehet állítani a megmaradt két dízelmotort. Ezek miatt 20 százalékkal csökkent az energiaigénye és képes lett 20 km távolság tiszta üzemben való megtételére is, miközben nem változott az 1000 kilométeres fosszilis hatótávolság.

Az első Régiolis Hybride egyelőre még a kötelező teszteket végzi
(fotók: Christian Creutz / Alstom)

Az engedélyek megszerzése folyyamatban van, az SNCF Voyageurs, az állami személyszállító cég jelenlegi számításai szerint 2023 második negyedévében sikerülhet kereskedelmi forgalomba állítani a típust. A most megszerzett tapasztalatok is hozzájárulnak majd a 2024-2025 folyamán forgalomba állítani tervezett hidrogénes verzió fejlesztéséhez, amit részben szintén ezen régiók számára rendelt az SNCF Voyageurs.

Az Európai Unió területileg második legnagyobb országában, a szomszédos Németországban is szeretnének elszakadni a fosszilis tüzelőanyagoktól, emiatt Schleswig-Holstein és Rheinland-Pfalz után Mecklenburg-Vorpommern tartományban is megjelennek az felsővezetékes-akkumulátoros hibrid motorvonatok. A Rostock környékét lefedő két – most még klasszikus Desiro dízelmotorkocsikkal kiszolgált – vonal (RB 11 Wismar–Rostock–Tessin és RB 12 Bad Doberan–Rostock–Graal-Müritz) évi 1,5 millió vonatkilométerének üzemeltetése a DB Regio feladata lesz 2026 decemberétől újabb 13 éven keresztül, ehhez 14 Stadler FLIRT Akku beszerzését határozták el. A kétrészes egységekben 99 ülőhelyet alakítanak ki, az akadálymentesség magától értetődő, ahogy a valós idejű utastájékoztatás is. A biztonsági kamerákkal megfigyelt és klimatizált utastérben konnektorokat helyeznek el és lesz díjmentes WIFI is.

A pályázatokban Warnow II néven futó vonalcsoport járművei erősen hasonlítanak majd a NAH.SH által vásároltakra, de a DB Regio saját színeibe öltöznek

Ahogy Jure Mikolčić, a Stadler németországi vezetője elmondta, ezzel a megrendeléssel 113-ra növekedett a típusból megrendelt egységek száma, ami piacvezetővé teszi a kategóriában. Carsten Moll, a DB Regio helyi szervezetének elnöke szerint az új járművek beszerzése a cégcsoport klímasemlegességet célzó lépéseinek sorába illenek és egy újabb tartományban, egy turisztikailag is fontos területen állnak majd forgalomba.

Hagyományosan, de határon túl
Új nevet tanulhatunk meg a német vasúti szolgáltatói piacon, ahol már eddig sem volt feltétlenül egyszerű fejben tartani a cégeket. A Regionalverkehre Start Deutschland a DB Regio 2016-ban alapított leányvállalata, melynek első évei nem voltak túlzottan sikeresek, de a kiírások miatt az anyavállalat nem feltétlenül tudott megfelelő árakat felmutatni és így elvesztett fontos vonalakat-hálózatokat. Viszont a hivatalos rövidítéssel RVSD-nek nevezett cég nincs kötve az államvasúti foglalkoztatási feltételekhez és a megrendelőknek kedvezőbb árakat tud nyújtani. Eddig két alsó-szászországi pályázatuk volt sikeres: 2018 decembere és 2037 decembere között üzemeltethetik az RE 5-ös (Hamburg–Cuxhaven) vonalat, illetve a Hildesheim és Soltau központtal működő Dieselnetz Niedersachsen Mitte (RB 37 Bremen Hbf–Soltau–Uelzen, RB 38 Hannover Hbf–Soltau–Buchholz (Nordheide)–Hamburg-Harburg, RB 77 Hildesheim Hbf–Hameln–Löhne–Bünde és RB 79 Hildesheim–Bodenburg) került hozzájuk 2021 végétől 8+2 évre.
A legújabb sikeres pályázatuk viszont változást hozott az eddig csak használt járművekkel operáló cégnek, hiszen elnyerték NRW-ben az RE 13 jelű Maas-Wupper-Express (Hamm–Hagen–Wuppertal–Düsseldorf–Venlo–Eindhoven) 14 éven át közlekedtetését 2026 decemberétől kezdődően. Ehhez viszont olyan járművek kellettek, melyek képesek biztosítani az átszállásmentes kapcsolatot, azaz német és holland pályákon is bevethetőek. A választás az arrafelé nem ismeretlen Stadler FLIRT 3XL lett, annak is 1,5 kV= és 25 kV 50 Hz~ felsővezeték alatt közlekedni képes verziója, melyet egyszerrre 375 utas is használhat, 201 másodosztályú és 34 első osztályú üléssel berendezve. A helyi igényeknek megfelelve akár 12 kerékpár is elhelyezhető lesz, az akadálymentes mellett egy kisebb mellékhelyiség is kerül beléjük. A 20 négyrészes motorvonat megkapja a német PZB-t és holland ATB-t, de kerül bele ETCS is. A járművek tulajdonosai a megrendelők (VRR és NWL) lesznek, az RVSD visszabérli őket a koncesszió időtartamára.
Oldalanként 7 ajtópár gyorsítja majd az utascserét, de ez szükséges is a 213,5 kilométer hosszú vonal több pontján
(grafikák: Stadler Rail AG)

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.