2021. 11. 29.

Dízelmentesítés Nyugaton

Rheinland-Pfalz tartomány utolsó eddig még nem pályáztatott vonalcsoportját is kiosztotta a régi üzemeltetőnek, aki a DB Regio Mitte. A tavaly tavasszal indított pályázat két részből állt és mindkettőn a mainál korszerűbb járműveket kapnak majd az utasok.



Tavaly április végén hirdette meg a Rheinland-Pfalz [Rajna-vidék-Pfalz] tartomány nevében eljáró ZSPNV Süd hivatalosan az üzemeltetési pályázatot, amin két csoportba sorolták a kiírt vonalakat. A szolgáltatásokat természetesen nem csak a tartományi határig kell nyújtani, így Saarland [Saar-vidék] és Baden-Württemberg tartományokkal is egyeztettek, illetve az oda eső szakaszok finanszírozása is rajtuk múlik. Idén nyár végén már felmerült, hogy mindkét csoportot a Deutsche Bahn viheti, de a végleges megerősítésre péntekig kellett várni. Nézzük is a vonalcsoportokat és a hozzájuk kapcsolódó feltételeket!

A Pfalznetz Los 1 nevű pályázatrész volt maga az alapcsomag, Pfalz déli és nyugati részének főbb vonalai, ahol 2009 óta 642-es sorozatú Siemens Desiro és 2010 óta 643-as sorozatú Bombardier TALENT motorvonatok biztosítják a szolgáltatást. Viszont ezek fölött a szerződésváltásra bőven eljár az idő, elérik a hasznos élettartamuk végét. Emiatt a ZSPNV Süd hosszas, többoldalú szakmai egyeztetés után új, akkumulátoros-elektromos hibrid motorvonatok mellett tette le a voksát. Merésznek mondható lépés, de a legutóbbi InnoTrans óta már reálisnak tekinthető alternatíva bármelyik nagyobb gyártó részéről – ahogy erre a MÁV-csoport ezirányú terve esetében is reflektáltunk.

Jelenleg két vagy háromrészes, dízelmotoros motorvonatok szállítják az utasokat a végtelen szőlőbirtokok között.
2017. március 17-én készült képünkön egy 643-as sorozatú Bombardier TALENT látható a Hambacher Schlossból kitekintve, amint Neustadt an der Weinstraße felé halad.
(fotó: Adorján Péter)

Ebben a csoportban mintegy 240 km pályahossz vasúti szolgáltatásának üzemeltetése volt a tét, évente 4,6 millió vonatkilométert teljesítve. A vonalakat és a menetrendi időszakokat az alábbi listában foglaltuk össze:
  • RE 6/RB 51: Kaiserslautern – Neustadt an der Weinstraße – Landau – Karlsruhe | 2025/2026-2039/2040
  • RB 68: Saarbrücken – Zweibrücken – Pirmasens | 2025/2026-2039/2040
  • RE 64/RB 64: Kaiserslautern – Steinalben – Pirmasens | 2026/2027-2039/2040
  • RB 66: Kaiserslautern – Olsbrücken – Lauterecken-Grumbach | 2026/2027-2039/2040
  • RB 67: Kaiserslautern – Landstuhl – Glan-Münchweiler – Kusel | 2026/2027-2039/2040
  • RB 54: Bad Bergzabern – Winden – Karlsruhe | 2026/2027-2039/2040
  • RE 55/RB 55: Landau – Annweiler – Hinterweidenthal – Pirmasens | 2026/2027-2039/2040
  • RB 77: Saarbrücken – Dillingen – Niedaltdorf | 2026/2027-2039/2040
Erre a jelenlegi kínálatból a DB Regio a Stadler FLIRT Akku modellt ajánlotta meg, ami ezzel az európai piacon kategóriájában aktuálisan legtöbb példányban szerződött típusa lett. 44 darab 55 méter hosszú kétrészes járművet kell legyártani Pankowban a következő 5 évben, hogy a mostani járműveket hiánytalanul kiválthassák. Ha jól megnézzük az alábbi grafikákat, akkor feltűnhetnek a furcsa arányok: a Ruhr-vidékre szállított FLIRT 3 XL esetében is alkalmazott megoldásokkal a szokásosnál hosszabb kocsiszekrényeket építenek a fordóvázak közé, így növekszik a befogadóképesség. Egészen konkrétan 325 fő talál majd helyet, ebből 16-an első, 156-an pedig másodosztályon ülhetnek. A megrendelői oldalról elvárás, hogy az utasoknak díjmentes internetelérés is rendelkezésükre álljon, de az akadálymentességi követelmények miatt kimozduló hídlások is lesznek az ajtóknál. A ma még alternatívnak mondott meghajtással évi 5 millió liternyi gázolajat spórolnak meg és 20,5 tonna, azaz a jelenlegi árammixen számolva 64%-nyi CO2-kibocsátást. Jogosnak tekinthető kérdés, hogy miért is jó a BEMU egy jelenleg villamosítatlan hálózatra. Viszont erre is van terv: Winden, Landau, Kusel és Lauterecken-Grumbach állomásokon, illetve a Pirmasens Nord–Fehrbachertunnel szakaszon épülnek ki az üzemkezdetre felsővezeték-szigetek, amiről feltölthetőek lesznek a motorvonatok. Ezeknek a töltőpontoknak a megtervezése és kivitelezése szinte biztos, már csak a most 50 millió euróra taksált költségeket kell lefedni, amihez szövetségi támogatásra is számítanak. Így a leghoszabb nem vllamosított szakasz 48 km hosszú lesz és bőven belefér a katalógusadatként vállalt 80 kilométeres hatótávba – ami a prototípussal végzett tesztprogram alapján bőséggel fölfelé lenne korrigálható.

A kocsiszekrények méretét a korábbi modelleknél több ablakon érjük tetten első körben

A vezetőfülke mögött egy szokatlan megoldással kívánnak kellemes környezetet teremteni
(grafikák: Stadler Rail AG)

A hálózat másik része, a Pfalznetz Los 2 az alapmennyiséget kiegészítő szezonális és peremideji vonatokat fedi le, ahova megfelelt a használt jármű is és mindössze évi 1,3 millió vonatkilométerről szól. A 2023/2024-es menetrend életbe lépésével párhuzamosan a most is itt közlekedő Siemens Desirók kapnak egy utolsó esélyt a 2031/2032-es menetrendi évig, amikor a DB Regio áthelyezi a 2008/2009-es menetrend óta Nürnberg környékén közlekedő 648.3 sorozatú Alstom LINT 41-es motorkocsikat erre a koncesszióra. A mostani és a cserejárművek is kapnak egy felújítást forgalomba állás előtt, így az utasok 10 év alatt kétszer kapnak megújult motorkocsikat. A Wi-Fi itt is kötelező elem lesz, hiszen a tartományi kormányzat szerint a növekvő számú közvetlen kapcsolat mellett ez is segítheti a módváltást.

Ide a következő vonalak tartoznak egységesen a 2023/2024-es menetrendvátástól 2037 júliusig:
  • RE 6/RB 51: Kaiserslautern – Neustadt an der Weinstraße – Landau – Karlsruhe (nyári idényvonatok)
  • RE 15/RB 33: Mainz – Bad Kreuznach – Rockenhausen – Kaiserslautern
  • RB 26: Mainz – Bingen (Rhein) Hbf (egyes hajnali és éjszakai vonatok)
  • RB 48: Worms – Monsheim – Marnheim – Kaiserslautern (nyári idényvonatok)
  • RB 56: Neustadt/Karlsruhe – Landau – Annweiler – Bundenthal-Rumbach (nyári idényvonatok)
  • RB 65/RE 17: Bingen – Bad Kreuznach – Rockenhausen – Kaiserslautern
Felmerülhet, hogy miért is kell egy 13,5 éves szerződés során kétszer járművet cserélni, de erre is van magyarázat. 2037 közepén lejár a 22,5 évre kötött Dieselnetz Südwest Los 2 nevű szerződés a vlexx-szel és egy szerződésben kívánják újrapályáztatni az akkor még dízeles vonalakat, de már lokálisan emissziómentes járművekkel.

A Siemens Desiro talán nem ismeretlen az olvasó számára, de az Alstom LINT annál inkább. Szerencsére vannak képeink egy nem annyira távoli koncesszió keretében beszerzett darabokról, így bemutathatjuk a 2031 után várható járműveket.

A 2015/2016-os menetrend életbe lépésével került 22,5 évre a DB Regio Mitte kezébe a Dieselnetz Südwest Los 1, ami Worms és tágabb környezetének villamosítatlan vonalait tartalmazta. Ebben a szerződésben még nem volt kötelező elem a Wi-Fi, viszont már a jellegzetes Rheinland-Pfalz tartományi arculat volt előírva.
Képünk 2016. június 1-jén Bensheim állomáson készült, ahol az akkor alig fél éves LINT 41 várta a visszaindulást Wormsba, ahova a Niebelungenbahn vezet.

A másodosztályú üléseken visszaköszön a háromszöges dizájn

Első osztályon bőr borítású ülőhelyek várják a felárat megfizetőket
(fotók: Adorján Péter)

Klímabarát bestseller
A Stadler a közleményében megjegyzi, hogy a FLIRT-család 2004-ben indult hódító útjára az SBB számára kifejlesztett RABe 523-as sorozat forgalomba állításával és közel 20 év alatt ezzel a rendeléssel együtt már 2000 darabot adtak el a különböző verziókból. Kezdetben csak elektromos meghajtással volt elérhető, de időközben dízelmotoros, hibrid és akkumulátoros verziót is gyártási programba vettek, a hidrogén-üzemanyagcellás verzió pedig az SBCTA megrendelésére fejlesztés alatt áll. Az 528 Németországból megrendelt darab mellett további 19 országban közlekednek FLIRT-ök az Egyenlítőtől a Sarkkörig többféle nyomtávon, hosszban és utastérkialakításban.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.