2022. 02. 19.

Viharos hétvége északon

Igen erős szélvihar korbácsolta fel nem csak a tengert, de a kedélyeket is Európa északi részén az elmúlt napokban. A viharnak és következményeinek közlekedési vetülete is volt, ráadásul elég látványosak. Nézzük, milyen puszítást végzett és milyen közvetett hatásai voltak a németek által „Zeynep”, a britek szerint pedig „Eunice” névvel illetett ciklonnak. Hírösszefoglalónk.


Nagy-Britannia


Wales, Anglia, Skócia – Nagy-Britannia egész területét érintette a szélvihar, mely itt is komoly korlátozásokhoz vezetett a vasúti közlekedésben. A pályaüzemeltető National Rail külön tájékoztató oldalt szentelt annak a témának, hogy miért nem lehetséges a vonatok közlekedtetése ilyen időjárási viszonyok mellett. Felsorolni is hosszú lenne, mely vasuttársaságokat érintette a vihar, hiszen kisebb-nagyobb mértékben szinte mindet. Az első érintett területek Wales és Délnyugat-Anglia voltak, itt már pénteken reggel jobbára teljesen leállt a forgalom.


Délutánra már London térségét is elérte a vihar, elsőként a dél-londoni hálózatot kényszerítve korlátozásokra. Nem közlekedtek a Caledonian Sleeper éjszakai járatok sem, de a nappali fővonali közlekedésben is komoly fennakadások voltak - szinte minden fővonalon részleges vagy teljes leállás volt, és a regionális vonalak egy részét is leállították. Ma reggeli előrejelzés szerint a délnyugati fővonalakat és csatlakozó mellékvonalakat ellátó Great Western Railway 10 óra után veszi fel az üzemet, és ugyanígy 10 óra utáni újraindulást tervez a Londontól északkeletre szolgáltató Greater Anglia. London környékén a Southern és a Thameslink vonalain részleges szolgáltatás van, több vonal leállt és az üzemelő vonalak egyes állomásait is kihagyják a vonatok a különféle infrastruktúra-károsodások miatt (megsérült tetőzet, stb.). A legtöbb érintett vasúttársaság jelezte, hogy nem tud pótlást szervezni, de a naphoz kötött vonatjegyeket az elkövetkezendő napokban is elfogadják. A fővonalak közül a West Coast Mainline (London–Glasgow) érintett még a mai napon is, a felsővezeték sérülése miatt Glasgow és Carlisle között ma délelőtt még részlegesen pótlásra kerülnek a vonatok, a pálya korlátozott kapacitással üzemel - késések és zsúfoltság várható. A keleti part fővonal a tegnap részleges leállás után ma már teljes mértékben üzemel, de az elhalasztott utazások miatt itt is zsúfoltság várható.



Hollandia


A holland pályavasút, a ProRail kérésére a szolgáltatók, így az NS is leállította a vasúti közlekedést még pénteken délután 14 órával az egész országban. A vihar miatt fennállt a veszélye annak, hogy a felsővezeték leszakad, ez pedig a járművekben és az utasokban is kárt tehet esetleg, valamint a nyílt vonalon rekedő vonatok mentése is nehezebb. A döntés másik oka, hogy a szélviharban a pályában és felsővezetékben keletkezett károkat elhárító kollégák munkája is túl veszélyes lenne. Amint az alábbi videóban látható - van az a szél, ahol ez már nem csupán túlzott óvatosság...
Szombaton hajnal óta a ProRail munkatársai nagy erőkkel dolgoznak a megrongált vasúti pálya és egyéb berendezések javításán, a pályára hordott dolgok eltakarításán. A menetrendszerű közlekedés fokozatosan áll helyre, az NS azt kéri az utasoktól, hogy utazás előtt mindenképp tájékozódjanak az utazási lehetőségekről.
A közutakon sem jobb a helyzet, sok helyen fákat döntött ki a szél. A lakott területeken épületek borításait, tetejét bontotta meg a szél, kisebb-nagyobb károkat okozva. A viharban legalább két ember vesztette életét a hírek szerint a hollandoknál.

Rotterdam – A szél nem volt kegyes a kikötőben a konténerekhez. Az alábbi videón is jól látszik, hogy milyen könnyen borulnak le az amúgy üresen sem könnyű, egymásra rakott dobozok.


Hága – Bár a helyi közlekedés február 18-án 14 órakor teljesen leállt, 19-én (szombaton) délelőtt már csak a 3-as és a 9-es villamos közlekednek terelve, az 1-es pedig megnövekedett menetidővel közlekedik.

Németország


Az ország északi felében, gyakorlatilag Hannovertől északra leállt a vasúti közlekedés még pénteken délután. A vonatok az állomásokon maradtak, a szerelvényeken az ottragadó utasok fent maradhattak, menedéket találhattak. A DB AG közlése szerint számos területen, többek között Berlinben és Brandenburgban is szombaton délelőtt indulhat újra a vasúti közlekedés. A Németország területén át közlekedő éjszakai vonatokat tegnap éjszakára teljesen lemondták, így gyakorlatilag csak Münchentől keletre üzemelt a Nightjet-hálózat; kimaradt a Bécsből induló összes nyugat-európai éjszakai vonat, illetve számos nappali távolsági vonat is.
Számos helyen áramkimaradás nehezíti az életet, mert a vihar megrongálta az elektromos hálózatok kültéri berendezéseit és a légvezetékeket is.

Bréma – Péntek este több lakóterületéről kitelepítették a lakókat, attól tartva, hogy a vihar által felkorbácsolt tenger miatt megduzzadó Weser elöntheti azokat.

Hamburg – Az Elba-parti kikötővárosban már csütörtökön komoly gondokat okozott a vihar. A hullámok csütörtökön betörték az egyik átkelőhajó szélvédőjét, az Elbán közlekedő járat épp a finkenwerderi Airbushoz tartott. A balesetben egy utas megsérült.
A vihar miatt a St. Pauli-nál lévő vízmérce szerint 3,75 méterrel volt magasabb az átlagos árvízszintnél az Elba. A hatóságok riasztást adtak ki a viharos árvíz miatt, amelyet végül szombaton reggel 8 óra körül vontak vissza. A Speicherstadt és a HafenCity utcái víz alatt voltak szombaton reggel, sok helyen autókat magával vitt a víz. A tűzoltók gumicsónakkal mentettek ki két embert egy autóból – írja az NDR.
A Miniatur Wunderlandban persze a humoruknál voltak az üzemeltetők, a terepasztalra szánt, valódi vízben úszó hajókat „megsétáltatták” szombaton reggel.

Vogelfluglinie – A Dánia felé vezető egyik fontos kapcsolat, a Vogelfluglinie is zárva: a szárazföldet Fehmarn szigetével összekötő Fehmarnsundbrückén több teherautó akad el és dőlt oldalra, ezeket kell kiszabadítani.

Összeállította: Halász Péter, Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.