2022. 07. 11.

Jönnek a Cicásbuszok

Ismét jön 150 új busz Budapestre! Ahogy jó tíz éve, úgy ismét elővehető ez a hurráoptimista szlogen a kommunikációban. Azonban sajnos a kommunikáció az, ami megint félresiklott és sikerült féligazságokról beszélni a BKK-nak 75 szóló és 75 csuklós busz majdani forgalomba állítása kapcsán.


A Budapesti Közlekedési Központ közleményben tudatta: „150 autóbusszal újul meg a budapesti járműpark 2023-ban”. Ez így nagyon szépen hangzik, ahogy az is, hogy 75 szóló MAN Lion's City 12C és ugyanennyi MAN Lion's City 18C típusú busz áll majd forgalomba „elsősorban az észak-budai és észak-pesti, valamint a kelet-pesti kerületekben – a III., a IV., a XIII., a XIV., a XV. és a XVI. kerületben – továbbá a 100E repülőtéri járaton.” De vajon tényleg „megújul” a budapesti buszpark? Vajon milyen változásokat hoz ez a szerződés, amit az ArrivaBus Kft-vel kötöttek?

A 2010-ben létrehozott Budapesti Közlekedési Központ egyik nagy dobása volt a szolgáltatási tenderek kiírása a buszos közlekedésben. A dolognak persze az addig egyeduralkodó BKV nem örült, de azért felpezsdítette a tender a szektort. Így érkezett meg Budapestre 2013 tavaszán és kora nyarán az a 79 szóló és 80 darab csuklós Mercedes-Benz Citaro 2-es, amelyek 2013. május 1-jétől álltak forgalomba folyamatosan a fővárosi utakon. A buszokat az akkor VT-Arriva néven futó társaság üzemeltette, akik korábban is jelen voltak már a fővárosban, csak akkor még a BKV-nak alvállalkoztak a dél-budai területeken. A 2013-as tender eredményeként jelentek meg a korszerű, klimatizált, alacsonypadlós buszok számos olyan helyen a városban, ahol korábban álmodni sem mertek ilyen kiszolgálásról az utasok és a rögvalóságot az Ikarus 260-as vagy éppen a szakadtabbnál szakadtabb Ikarus 412-esek jelentették.

Az első adag Mercedes-Benz Citaro 2-es forgalomba állítása előtti napon, 2013. április 30-án a VT-Arriva és a BKK délelőtt felvonulást szervezett a már Budapesten lévő és forgalomképes autóbuszokkal. A konvoj egy része épp a Bajcsy-Zsilinszky útról fordul a Károly körútra az Erzsébet tér sarkánál ezen a napon.

A 2013-ban megkötött szerződés 8 évre szólt, további 2 évre pedig hosszabbítható volt, ahogy ezzel a lehetőséggel éltek is a felek. Azonban további hosszabbítás lehetősége itt nem szerepelt, ellentétben a VT-Arriva, illetve ma már ArrivaBus többi közszolgáltatási szerződésével. Így tehát nagyjából egy éve érett meg a helyzet arra, hogy a BKK-nak, mint a szolgáltatás megrendelőjének lépnie kellett és ezt ők megtették: a tenderen ismét az ArrivaBus Kft. lett a befutó és 2022. július 8-án alá is írták a szerződést, aminek keretében a szolgáltatást névlegesen ismét 75 szóló és 75 csuklós autóbusszal biztosítja a magánszolgáltató.

2013. május 1-jétől az utasok is igénybe vehették az új Citarókat. Az akkori állapotokhoz képest hatalmas előrelépés volt ezeknek a járműveknek a megjelenése.

A VT-Arriva, illetve ekkor még VT-Transman szóló és csuklós buszokat is forgalomba állított, itt épp az MHU-827-es kerülheti az M4-es metró építési területeit a Keleti pályaudvarnál 2013. május 1-jén. Bizony, a 30-as család akkor még szóló kocsikkal járt.

A BKK közleménye ugyan betűre nem tér ki arra, hogy meg is lettek rendelve ezek a járművek, de az MAN Truck&Bus nezetközi sajtósai még nem tudnak erről az amúgy nem is kicsi megrendelésről, csak a magyar képviselet lenti Facebook-bejegyzése érhető el gyártó felől. Kérdés, hogy időben leszállítja-e vajon a gyártó a kocsikat, mert a személyautók és a teherautók esetén is lehet hallani több hónapos, netán több éves csúszásokról is. Felmerül, hogy a BKK késlekedése miatt megismétlődik a 10 évvel ezelőtti állapot és gyakorlatilag a korábbi szállítás érdekében felárasan kénytelen járművet vásárolni az operátor, hogy a kitűzött határidőre rendelkezésre álljon a flotta?


A közlemény szövege szerint az új autóbuszok szakítanak a budapesti hagyományokkal: a szóló kocsik kétajtósak, a csuklósok háromajtós kivitelben épülnek majd, ahogy az Európa java részén már most is megszokott. Ez amúgy sem okozhat gondot, az egyre terjedő elsőajtós felszállási rend miatt amúgy is kikényszerítődik az utasáramlás a járművön belül, persze csak akkor, ha a kedves utastársak a csomagjaikkal nem az első tengely feletti részen állnak meg, akadályozva ezzel a többi utas mozgását. Persze, azért a kevesebb ajtó nem ismeretlen Budapesten: az elővárosban a Volánbusz néhány kék Volvója volt ilyen (ezek most már vidéken szolgáltatnak jobbára), illetve a használtan beszerzett szóló hibrid Volvók egy része is csak kétajtós kivitelű.

Mint írtuk, a BKK közleményét azzal vezeti fel a címben, hogy megújul a buszpark Budapesten. Nos, ez az, ami ebben a formában viszont hatalmas tévedés, ugyanis 10 éves, relatíve korszerű autóbuszokat veszít el a főváros, miközben a BKV állományában még mindig szolgálnak Ikarus 260-asok, 280-asok, bőven túl a huszadik évükön. Azt se felejtsük el, hogy a 150 darab Volvo 7700-as csuklós is lassan két évtizede szolgál: az FJX-esek 2004 nyarán; az FKU-k 2005 nyarán; az FLR-ek 2006 tavaszán érkeztek az akkori metrópótlások üteméhez igazodva. Szóval ezek a kocsik is lassan húsz évesek és többségük műszaki állapota finoman fogalmazva is kifogásolható. Ennek ellenére az amúgy is nehéz gazdasági helyzetben lévő Budapest közlekedésszervezője nem járt el a jó gazda gondosságával: elengedi a jó (de legalábbis: jobb) műszaki állapotú buszokat, ahelyett, hogy az öreg, magaspadlós és/vagy kevéssé komfortos vagy éppen rossz állapotú kocsikat selejtezhetné a másik szolgáltató. Sajnos a BKV rovására nem írt ki olyan tendert a BKK, ahol az ArrivaBus eséllyel indulhatna a Citaro 2-esekkel, cserében bizony egyelőre nem látszik a fény az alagút végén, ami a BKV járműveinek frissítését jelentené. Ez komoly hiba a BKK részéről – igazán megérné felelőst keresni, ha a fővárosi kommunikáció minden második mondata az, hogy milyen rossz pénzügyi helyzetben van Budapest, minden harmadik pedig az, hogy a buszok egy része milyen állapotú.

A múlt a háttérben a meglehetősen kétes állapotú Ikarus 412-es (BPI-025, a 131-es vonalra beosztva) és az akkor hatalmas előrelépésnek számító jelen az MHU-817-es személyében. A BKK időközben alaposan átvariálta a Citaro 2-esek által kiszolgált vonalakat, így a 31-esen csak mutatóban akad ilyen jármű, de szerencsére a BKV is tud ide már hasonló színvonalú kocsikat adni.

Ez egy űrhajó! A csörgő-zörgő Ikarus 412-esek után a rákoshegyi utasoknak igazi megváltás volt a Citaro 2-esek megjelenése, még ha ez csak rövid ideig is tartott. Klímás, alacsonypadlós és nem csörög-zörög (annyira) még a Bogáncsvirág utcában sem! A felvétel 2013. július 7-i.

És ha már állapot: nem tudjuk, hogy vizsgálták-e az alternatív hajtás lehetőségét, de ezek a buszok bizony dízelüzeműek lesznek. Még akkor is, ha a D1556-os motor miatt az Euro-6e besorolást megkapták. Az sem egyértelmű, hogy bekerül-e az EfficientHybrid opció, ami egy mild-hybrid rendszer és a Stop-Start-funkciót valósítja meg. Érdemes lett volna megvizsgálni a villamos hajtás vagy a hidrogénes üzem lehetőségét is – kár, hogy a klímavészhelyzetet hirdető és rendkívül zöld Budapest vezetése nem szorította rá erre (sem) a BKK-t.

Az autóbuszokat biztosan a Starachowice melletti üzem építi majd, ahol az összes európai városi busz készül 2019 óta, viszont a végszerelés történhet az Ankara melletti üzemben is. A modellt 2 évesre nyúlt nürnbergi (dízel), müncheni (dízel) és oldenburgi (CNG) üzemi tesztelés után 2019-ben dobták piacra és a 2022-es modellévtől kezdődően már nem rendelhető az ArrivaBus és a Volánbusz által is használt, 25 évet megélt korábbi Lion's City.

Nürnbergben 2017-től egy szóló és 2018-tól egy csuklós busz próbázott, de mindkettőt idén februárban visszaadták a gyártónak. Képünk 2019 szeptemberében készült a Plärrer nevű téren.

De miért „cicás?”
A szerkesztőségen belül elterjedt kifejezés az MAN Truck&Bus 2017 óta alkalmazott formanyelve miatt született, ugyanis a korábbi meglehetősen szögletes dizájn után az egyre jobban elterjedő LED-es világítások hatására szabadabban kezdték használni a ceruzát a tervezők. Az 1971-es felvásárlás óta használt, eredetileg a Büssing braunschweigi gyökereit hangsúlyozó oroszlán embléma mellé sikerült a fényszórókat egy macska szemeihez hasonlóvá formálni.

A témában kerestük a Budapesti Közlekedési Központ sajtókapcsolatokért felelős munkatársait is. A kommunikációs vezetőt nem tudtuk elérni, a sajtóiroda ügyeletese pedig nem tudott válaszolni kérdéseinkre, szerinte az Ügyfélszolgálathoz kellene fordulnunk sajtótermékként, ahol 30 nap alatt válaszolnak a kérdéseinkre. Mi azért bátrak voltunk és a sajtóelérhetőségeken keresztül írásban is feltettük kérdéseinket, azokra azonban nem kaptunk választ e sorok megjelenéséig. Cserében munkatársainkat kitiltották a BKK Facebook-oldalaláról is.

Adorján Péter, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.