2024. 02. 24.

Hétvégi gyors – 2024. február 19–24.

Nincs már lehúzható ablak a bisztrókocsin. Generációváltás kicsiben. Tengerentúli FLIRT. A csehek megint bevásároltak a németeknél. Hírösszefoglalónk.



Elment az utolsó IR


Németország – 2024. február 21-én közlekedett utóljára Németországban menetrend szerinti távolsági vonatként a Deutsche Bahn AG színeiben az utolsó InterRegio-kocsi. A lehúzható ablakos, ízelt ajtós járműveket az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején újították fel az akkor induló és sikeres InterRegio-hálózat számára a már akkor is korosnak számító járművek, jellemzően UIC-X kocsik ész újraegyesítés után a DR oldalfolyosós Halberstädterjeinek alapjára. Az IR-hálózat megszűnésével a leértékelődő InterCity-vonatokba kerültek át ezek a járművek és többszöri frissítés után 2024-ig közlekedtek a mozdonyos vonatokban. Az utolsó alkalommal Frankfurt am Main és Koblenz között közlekedett ilyen járművekből álló szerelvény, IC 2216-os, illetve IC 2021-es számmal. A járművek a DB Museumhoz kerülnek majd.


A kocsicsalád kivonásával párhuzamosan a 2023/2024-es menetrend életbe lépésétől megszűnt az InterCity-vonatokban a hagyományos irányt még követő fedélzeti ellátás, bár az ARkim(m)bz sorozatú kocsik már nem teljesértékű étkezőkocsik, csak bisztrókocsik voltak, 1. osztályú utastérrel. Teljes értékű étkezőkocsi távolsági vonatban a DB-nél már közel egy évtizede nincs. A nem ICE-járatok esetén most már csak vagy automaták vagy egy elég szűkös választékú vándorkosaras kiszolgálás áll az utasok rendelkezésére.


Elkészült a kicsike


Woltersdorf | Németország / Poznań | Lengyelország – Elkészült az első Moderus Gamma LF10AC BD típusú villamos, amelyet a Berlin mellett üzemelő Woltersdorfer Straßenbahn számára gyártottak. A kis villamosüzem még 2021-ben döntott az alacsonypadlós kocsik beszerzéséről és 2022-ben a lengyel gyártóval szerződtek is a három, négytengelyes és kétirányú kocsi gyártására. Mindezek fényében a családias villamosüzemtől hamarosan búcsúznak majd a most közlekedő, több mint fél évszázados Gothawagenek, cserében alacsonypadlós, akadálymentes és klimatizált járművek szolgálják majd jelentős mennyiségű ingázó utast.



Akkus FLIRT Chicago elővárosi hálózatára


Chicago, Illinois | Amerikai Egyesült Államok – Szerdán érkezett a hír, hogy 16 darab kétrészes, akkumulátoros FLIRT-motorkocsit vásárol a Metra, a Chicago elővárosi vasúti személyszállítását végző cég. A vonatok a későbbiekben három- vagy négyrészessé bővíthetőek és természetesen megfelelnek a vonatkozó közbeszerzési előírásoknak - azaz akadálymentesek az American with Disabilities Act (ADA) követelményei szerint, illetve nagyrészt amerikai hozzáadott értéket tartalmaznak a Buy America Act előírásainak megfelelően. A kemény telekre tekintettel a Metra járművei kisebb módosításokkal készülnek - például padlófűtést kapnak az előterek és megerősített burkolatot az elektronikai részegységeket rejtő szekrények. A járműveket a Stadler Salt Lake City-ben létesített gyárában szerelik készre, melyet anno javarészt a Caltrain KISS megrendelés teljesítésére húztak fel. Azóta felsővezetékes-akkus járműveket is rendelt a Caltrain, illetve összesen 29 hidrogénes FLIRT-re adtak le megrendelést kaliforniai elővárosi vasutak, legutóbb az elmúlt héten.
A Metra-ügylet érdekessége, hogy Chicago elővárosi üzemeltetőjének járműpolitikája eddig amerikai viszonylatban is keményvonalasnak számított, a „heavy metal” jeligére: csak emeletes járművek, szinte tiszta EMD-mozdonyflotta (ezen belül is a klasszikus F40PH-k egyik utolsó menedéke a Metra) és egyedüli elővárosi üzemeltetőként még 2022-2023 folyamán is képesek voltak hattengelyes SD70MAC dízeleket venni. Ha valami abszolút tájidegen itt, az bármilyen „földszintes”, európai stílusú jármű. Az áram viszont annyiban jelen volt eddig is, hogy az (ex-Illinois Central) Metra Electric District volt sokáig (a denveri reptéri vonal megnyitásáig) az egyetlen villamosított elővárosi vasút Philadelphiától nyugatra. A FLIRT-egységeket a közlemény szerint a Rock Island vonalakra szánják - a sorok között olvasva szinte biztosan a Rock Island District fővonalától Gresham és Blue Island állomások között elváló, Beverly Hills és Morgan Park városrészeket feltáró szárnyvonalról van szó, mely sűrű megállóival szinte villamosként szolgál ezen a szakaszon - a hálózaton belül ez a vonal az, ahol még leginkább elképzelhető a könnyű motorkocsis üzem.

Ameriaki megrendelésre eddig csak a GTW-től örökölt központi meghajtási modullal rendelkező darab készült
(grafika: Stadler Rail AG)


Jobbra húzod, balra húzod


Zlín | Csehország – Újabb országot hódított meg a jegyváltást mondhatni végtelenségig egyszerűsítő svájci FAIRTIQ: a kelet-csehországi Zlínský kraj közlekedésszervezője, a KOVED választotta partneréül a digitális jegyértékesítéssel foglalkozó céget. A jelenleg már 20 feletti számú területen aktívan használható rendszer teljesen papírmentes és a valóban megtett utazás alapján számítja az aktuálisan legjobb árat, melyet a regisztrációkor megadott bankkártyáról von le az eszámolási időszak végén. Jakub Zach, a régió közlekedési tanácsosa elmondta, hogy ezzel egy régi vágyuk teljesül, mert egyetlen mozdulattal lehet érvényes jegyet szerezni akár egy manapság még komplikált Zlín [Zlin/Gottwaldov]–Holešov [Holleschau]–Kroměříž [Kremsier] útra is. Gian-Mattia Schucan, a FAIRTIQ alapítója és társelnöke nagyra értékelte a megbízást, hiszen a 130 fős csapatuk számára mindig megtiszteltetés egy új ország, Csehország pedig kiemelkedő közlekedési hálózatáról ismert. A SaaS-ként kínált megoldásuk bevezetésére még 2024-ben sor kerül.


Vectront mindenhova!


München | Németország – Ugyan még nem érte be a legyártott darabszámban a valamikori gyári lízingcéget, de erősen dolgozik az elsőség átvételén is a Railpool. Az eddigi legnagyobb megrendelő a már 200 beüzemelt darab felett járó ELL és a szintén 200 darabos keretszerződéssel rendelkező ÖBB. A már meglévő és megrendelt 150 körüli mellé újabb 250 Vectronra szóló keretszerződést írt alá kedden a gyártóval, amiből 70-et rögtön le is hívott. Ezek 24 MS és 46 AC verziót jelentenek és 6,4 MW teljesítményűek, de a közlemények alapján mindössze ennyit tudni. A pontos fedélzeti csomagokról is csak annyit árultak el, hogy az ETCS legalább előkészített állapotban része a gyártásnak, illetve, hogy 16 országban történő közlekedésre lesz alkalmas mozdonyuk Európában. A rendeléssel a Siemens már 2.400 megrendelt Vectron felett jár.

A hivatalos képen szereplő 6193 107 az 1291. Vectron és DE-AT-CH-IT-NL csomaggal tavaly június óta dolgozik
(fotó: Siemens)


Újabb csomag RS1-et „lomiztak”


Prága | Csehország – Legutóbbi sikeres bevásárló körútjukról 11 használt, 1997-1998 gyártási évű RegioShuttle RS1 boldog tulajdonosaként tértek haza a České dráhy illetékesei, melyet a már bevált svájci Heros Rail közvetítésével. A modern sínbuszok korábban az évek során a SWEG saját, illetve a beolvadt HzL, BSB szolgálatában áltak. A még idén a DPOV, avagy a přerovi főműhely által csehesítésen áteső darabok közül kettő az Ústecký kraj U21-es (Roudnice nad Labem–Bříza obec) és U22-es (Vraňany–Straškov[–Bříza obec]) vonalára, a többi a közép-csehországi Benešovsko vonalcsoporton (Benešov u Prahy, Vlašim, Sedlčany és Tábor között) talál majd munkát a tábori telephely kötelékében. A korábban vásárolt és a ŽOS Vrútky által kezelésbe vett 22 motorkocsi fele-fele arányban kerül idén az Ústecký kraj és a Pardubický kraj vonalaira – utóbbiak még ETCS-t is kapnak Zólyomban. További négyet az elmúlt héten szállítottak át a DB-től, melyek szintén a PID területén kapnak újabb esélyt.

Túlzottan sokat nem kell dolgozni a prágai arculat eléréséhez a DB-től származó darabokon
(fotó: ČD)


Dizájnváltás Stuttgartban


Stuttgart | Németország – A '80-as évek óta szinte teljesen egységes arculatot még a bő évtizede történt beszállítói csere ellenére sem változtattak radikálisan a Stadtbahn-járművek arculatán, de mostanra elérkezettnek látták az időt. Ugyan még csak látványtervek és makett szintjén létezik a 2022-ben megrendelt legújabb széria, azért ezeken már jól látszik, hogy az SSB elengedi a Herbert Lindinger által meghatározott irányvonalat.



Tehervasúti szimulátor


Prága | Csehország – Igazán prominen körben ünnepelte a cseh állami teherszállító a legújabb képzési berendezését, ami egy Vectron vezetőfülkéjét mintázó szimulátor. Tomáš Tóth, a ČD Cargo vezérigazgatója szerint ez egy kifejezetten biztonságos módja a tudás elmélyítésének, valamint az ETCS-felügyelete alatti vezetés elsajátísáa mellett a zavar- és vészhelyzetek gyakorlásának. Ezt minden esetben a kétévenkénti szimulátoros gyakorlat alkalmával lesz lehetőségük a mozdonyvezetőknek megtapasztalni, melyet a DVI szakoktatója értékel. A közlekedési miniszter, Martin Kupka hozzátette, hogy a tanultak segítenek a forgalomirányítás színvonalának növelésében, hiszen pályakapacitást jelent minden egyes perc időnyereség. Az ETCS a cseh vasúti hálózaton az egyik legfontosabb folyamatban lévő fejlesztés, a személyi feltételek előmozdítása pedig szintén kiemelt szempont. A lengyel Sim Factor által szállított eszköz segítségével a Chałupki–Bohumín–Hranice na Moravě, Hranice na Moravě–Valašské Meziříčí, Valašské Meziříčí–Frýdlant nad&nbs;Ostravicí és Suchdol nad Odrou – Vítkov vonalakon „rodeózhatnak” a mozdonyvezetők, az ETCS L2 mellett pedig LS 06 és Mirel is gyakorolható. Továbbfejlesztésként a lengyel SHP és a német-osztrák PZB/LZB kerül majd a programba.

Ahogy az ilyenkor szokásos, a miniszteri próbaút is megvolt
(fotó: ČD Cargo)


Mégis a trolibusz kell?


Budapest | Magyarország – Viszonylag nagy meglepetést szolgáltatott a BKK csütörtöki közleménye, amiben akár 160 trolibusz beszerzését vetítették előre. A vegyesen szóló és csuklós, de mindenképpen egy típuscsaládba tartozó leendő járműveknek már nem a korábbi félelemvezérelt 4, hanem a manapság reálisabb 15-25 km távolságú autonómiát kell tudniuk teljesíteni. A budapesti közlekedésszervezőtől megszokott tárgyalásos formában, bár ezúttal meghívásos helyett nyílt formában került kiírásra az RRF REPowerEU pénzeket hasznosító pályázat. Kötelezettséget 40 jármű (16 szóló és 24 csuklós) megvásárlására vállalnak, amennyiben az EU-tól érkezik támogatási forrás; további 40 opcionális járművet pedig szintén ehhez a feltételhez kötnek. A továbbiakban legalább 10 járművenként, de fajtánként legalább 5-öt vásárolva meríthetik ki a keretet. A jelentkezéseket március 25-ig várják, a szerződéskötéstől számítva 65 hónap (közel öt és fél év) áll majd rendelkezésre. Értékelési szempontként 80-as arányszámmal az euróban számított nettó ár: 35-35 pont a két változat, 5 pont a tartalék alkatrészek, 3 pont a karbantartás és 2 pont a képzés ára után jár. További 10 pontot lehet elérni 36 hónapnyi jótállással és az önjáró képesség teteje is 10-et ér. A beszerzés ki nem mondott célja az Ikarus 412.81 és Ganz(-Škoda)–Solaris Trollino 12 II széria kiváltása és a csukósokkal minimális mértékű vonalhosszabbítások meglépése.

Manapság hétköznaponta 110 trolibuszra van szükség a forgalmi járatok kiadásához
(fotó: Adorján Péter)

Összeállította: Adorján Péter, Halász Péter, Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.