Texas-ban jól megy a Stadlernek. Villanybuszokat venne a BKV. Versenyt szeretne látni a hivatal. Újabb bérelt kocsik a MÁV-nál. Eredményt hirdettek Bajorországban.
180 éves a magyar vasút
Budapest–Vác | Magyarország – Különvonattal ünnepelték az első magyar vasútvonalat július 15-én a Nyugati pályaudvar és Vác között. A hivatalos ünnepségen Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter és Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója mondott köszöntő beszédet, majd megkoszorúzták az emléktáblát.
Rákospalota-Újpest állomásán mintha megállt volna az idő
(fotó: Paksi Márton)
(fotó: Paksi Márton)
Jöhet a konkurencia
Bonn | Németország – Történelmi súlyú döntést hozott a közszolgáltatások piacfelügyeletét ellátó Bundesnetzagentur és a 2027/2028-as menetrendi évben már nem kaphatja meg automatikusan a egyetlen szolgáltató az összes menetvonalat azokon a vonalakon, ahol kapacitáskorlátozás van érvényben. A Bundeskartellamt és a Monopolkommission által is támogatott iránymutatás szerint az ilyen vonalakon legfeljebb 60-75 százalék közötti arányban kaphat lehetőséget az állami vállalat, ezzel biztosítható a piacra új belépő vállalkozások számára a jövedelmezőség. A DB FV és az EVG szerint a privát cégek csak a legjobb vonalakon szeretnének jelen lenni és az állami cégtől elrabolni az utasokat, ami nem vezet valódi versenyhez, hiszen a kisebb városok bekötése nem valósul meg. A hivatalok szerint viszont nincs probléma, mivel a távolsági üzemág (praktikusan IC és ICE járatok) már 1994 óta – hivatalosan – üzleti alapon működik és ez nem okoz piactorzítást. Üdvözölte viszont a döntést a Pro Bahn utasjogi egyesület, akik szerint a verseny alacsonyabb árszintet és növekvő minőséget hozhat. Az Italo a hírek szerint saját fegyverével fordulna a DB ellen: 30 Velaro szerelvényt vásárolna a Siemenstől 30 éves karbantartással 3,6 milliárd euró ellenében. A pályavasút (DB InfraGO) természetesen nem ért egyet a hivatalokkal és egyelőre elemzi a helyzetet.
Az olasz piacot közel másfél évtizede forgatta fel a cég, most a németeknél terjeszkedne.
(fotó: Italo)
(fotó: Italo)
Villamos a semmiből
Austin, Texas | Amerikai Egyesült Államok – Kiválasztotta a járművek gyártóját a tervezett könnyűvasúti vonalához az ATP. A 10 mérfüld hosszú vonalra 15 állomást terveznek és az első kapavágás 2027-ben esedékes. Első körben 21 Citylink típusú járművet rendeltek a Stadlertől, a tervezett hosszabbítások igényének lefedéséhez pedig további 19 darabra kötöttek opciót. Az amerikai telephelyen készülő járművek ötrészesek lesznek, utaskapacitása pedig 240 fő. Kiemelkedő tulajdonságként hivatkoznak a teljesen lépcsőmentes, átjárható utastérre, ami Európában két évtizede általános. Szintén nem általános, de ezesetben a teljes vonal villamosított lesz és a járatsűsűséget 5-10 perc közé tervezik.
Ránézésre az európai háromrészes verziónak fog megfelelni, de más felosztást kapott. A dizájn is amerikára szabottabb, bár ezek még csak az első látványrajzok.
(grafikák: Stadler / ATP)
(grafikák: Stadler / ATP)
EuroSprinter sprintel
Balatonalmádi | Magyarország – A nyári menetrenddel a Taurus-ok is megjelentek, pontosabban visszatértek a Balaton északi partjára. Főleg a Tekergőkön fordulnak elő a Siemens-mozdonyok. Bár főleg „Akiem-bérlemények” közlekednek erre, előfordulhatnak a MÁV-csoport saját mozdonyai is.
Tekergő Tekergő. A július 12-ei Záhony – Zánka-Erzsébettábor viszonylatú Szabolcsi Tekergő Expressz halad a Balatonalmádi területén található Vörösberény-Budatava egykori megállóhelye után élén a 008-as, lassan „retrónak számító” festésű fürdőkáddal
Szállj, madárka, szállj!
München/Regensburg | Németország – Eredményt hirdetett a BEG a másfél éve meghirdetett üzemeltetési pályázatán, amely a tartomány észak-nyugati sarkának viszonylatait rendezi át. A 2029. december 15-i menetrendváltással élesedő szerződést hivatalosan a BeNEX nyerte, de a bajor piacon aktív agilis nevű cégen keresztül fog majd szolgáltatni. Járműből újak érkeznek majd a Siemenstől Mireo és Desiro HC formájában. Utóbbiak az RE10, RE54 és RE55 vonalakra kerülnek, előbbiek pedig a többi vonalra. Az agilis ezzel a koncesszióval a legnagyobb privát személyszállító vasútvállalattá válik a tartományban és a jelenleg a DB Regio által foglalkoztatott személyzet minél nagyobb arányú átvételével számol.
A Mireo nem ismeretlen a szürke-zöld cégnél, hiszen közel két éve ilyennel szolgáltatnak. Viszont valószínűleg már az egységes arculat szerint készülnek az újak.
(fotó: Adorján Péter)
(fotó: Adorján Péter)
Pálfordulás a BKV-nál
Budapest | Magyarország – Korábbi álláspontját revideálva mégis az akkumulátoros buszok felé mozdul el a BKV. Korábban az akkumulátoros trolibuszok felé volt – legalább a kommunikációban – vezérigazgató-helyettesi szinten elkötelezve a fővárosi szolgáltató, de ezt nem támasztotta alá a beszerzett járművek specifikációja és az utóbbi évtizedben épült minimális új felsővezetéki szakasz sem. Viszont a Magyar-kormány tárgyalásai által felszabadult EU-s támogatási keretek felhasználása is a sorozatgyártott technológia irányába mutat, amennyiben még a jelenlegi költségvetési ciklusban szeretnének pénzt szerezni. Ennek következtében a jogilag jogosult BKK a BKV-val szoros együttműködésben sietve előzetes piaci konzultációt kezdeményezett. A pályázatban 250-300 darab autóbusz szállítására várnak jelentkezőket, akik LFP akkutechnológiával gyártanak M3/I. osztályba tartozó, teljesen alacsonypadlós járműveket, ami a gyakorlatilag kizárja bármelyik európai gyártó részvételét. Három méretosztályt határoztak meg: legfeljebb 9 méter hosszú midi, legfeljebb 12,8 méter hosszú szóló és legfeljebb 18,75 méter hosszú csuklós. Érdekesség, hogy a nettó/bruttó akkukapacitásokat 200/285-400/600-500/930 kWh legkisebb értékekben várják el; hatótáv terén legalább 200-250-250 kilométer és napi 20 órás üzemidő az elvárás. A járművázakra 20 éves szerkezeti és átrozsdásodási garanciát kell vállalni, amit valószínűleg senki nem fog megajánlani. Ennél sokkal valószínűbb a 8 évre szóló, legalább 80%-os SoH-ra és 4.000 teljes DoD-ra vonatkozó akkugarancia, valamint a hajtómotorok 1 millió kilométeres élettartamának vállalása. Ugyan a műszaki leírásban szerepel az elvárt legalacsonyabb töltési teljesítmény, amit az első tengelynél és az első vagy hátsó oldalon elhelyezett két CCS2-csatlakozó egyikével kell megvalósítani. Opcionálisan valamilyen áramszedős megoldás is megajánlható. Furcsa megoldás, hogy a kezdetben elvárt 94 százalékos rendelkezésre állás a 10. évtől már csak 85 százalékot kell elérjen az év bármely napján. Érdemes kiemelni, hogy a kormányzott tengelyek esetén még 2026-ban is a merev portáltengely a minimális elvárás, illetve az automatikus szabályzású légkondicionáló mellett minden második ablaknak nyithatónak kell lennie.
Töltési infrastruktúrára is szükség van, ehhez a Cinkota és Óbuda garázsok kerültek kiválasztásra 125-125 járművel, mivel az előzetes felmérések szerint itt áll rendelkezésre a számítások szerint szükséges 5-10 MVA hálózati teljesítmény. Maga a töltőrendszer osztott kivitelű kell legyen, avagy a betáplálási trafóháztól független, legfeljebb 45 dB(A) hangnyomású teljesítménymodulok és ezektől elválasztott csatlakozók legyenek telepítve. Garanciából itt 5 évet kell vállalni, alkatrészeket pedig 10 évig kell tudni szállítani. Mellékesen említve van a VDV 461-gyel kompatibilis adatkapcsolat, de az ennél sokkal hasznosabb VDV 261-es előkondicionálás nem jelenik meg a műszaki leírásban.
Amennyiben minden a tervezettek szerint folyik, a BKK 2028 második félévében kötne szerződést és 2029 végéig legalább 100 autóbuszt kellene átadni és üzembe helyezni. Mindenképpen ambíciózusnak nevezhető a terv, tekintetbe véve, hogy a legtöbb buszgyártó másfél-két éves gyakorlati várólistával szállít, még ha egyesek ennél rövidebb időtartamokat is képesek megígérni.
Töltési infrastruktúrára is szükség van, ehhez a Cinkota és Óbuda garázsok kerültek kiválasztásra 125-125 járművel, mivel az előzetes felmérések szerint itt áll rendelkezésre a számítások szerint szükséges 5-10 MVA hálózati teljesítmény. Maga a töltőrendszer osztott kivitelű kell legyen, avagy a betáplálási trafóháztól független, legfeljebb 45 dB(A) hangnyomású teljesítménymodulok és ezektől elválasztott csatlakozók legyenek telepítve. Garanciából itt 5 évet kell vállalni, alkatrészeket pedig 10 évig kell tudni szállítani. Mellékesen említve van a VDV 461-gyel kompatibilis adatkapcsolat, de az ennél sokkal hasznosabb VDV 261-es előkondicionálás nem jelenik meg a műszaki leírásban.
Amennyiben minden a tervezettek szerint folyik, a BKK 2028 második félévében kötne szerződést és 2029 végéig legalább 100 autóbuszt kellene átadni és üzembe helyezni. Mindenképpen ambíciózusnak nevezhető a terv, tekintetbe véve, hogy a legtöbb buszgyártó másfél-két éves gyakorlati várólistával szállít, még ha egyesek ennél rövidebb időtartamokat is képesek megígérni.
Újabb hidrogénes próba
Mühldorf am Inn | Németország – Átvette első hidrogénes motorvonatát a Linienstern Mühldorf 2025+ koncessziót 2035-ig ellátó Südostbayernbahn, hogy az RB42-es vonalán Mühldorf/Inn és Burghausen között utasokat szállítson velük decembertől. A Siemens Mireo Plus H típusú kétrészes motorvonatból összesen három érkezik, a tankolásukhoz a DB Energie épített fel egy zöldárammal üzemelő gázgyárat napi 330 kg kapacitással. A projektben a járművekre 4,4, az infrastruktúrára 3,8 eurós szövetségi támogatást tudtak igényelni.
Az átadáson Markus Frank, a Siemens Mobility regionális vonataiért felelős kereskedelmi vezető; Christian Bernreiter, bajor közlekedési miniszter; Ulrich Lange, a szövetségi közlekedési minisztérium parlamenti államtitkára; Matthias Krause, a Südostbayernbahn ögyvezetője és Christoph Kraller, a DB Bajorországért felelős igazgatója tekintett bizakodva a jövőbe.
(fotó: DB AG)
(fotó: DB AG)
Öreg kocsi nem vén kocsi
Balatonvilágos | Magyarország – A MÁV-csoport, hogy az idényvonatok gond nélkül le tudjanak közlekedni, további kocsibérlésre szánta el magát. A Németországban, Crailsheimben található GfF Gesellschaft für Fahrzeugtechnik nevű vállalattól bérel fekhelyes kocsikat. Ezek a járművek az úgynevezett „Inoxwagen”-ek (WLABee). A becenevüket onnan kapták, hogy rozsdamentes acélból készültek. Nem fiatalok, 50-es években kerültek legyártásra, ám a több felújításon is átestek azóta. Ezek a kocsik nem ismeretlenek Hazánkban, a korábbiakban rendszeresen előfordultak, többek között a Bécs – Bukarest, Bécs – Belgrád járatokon, míg az osztrákok ki nem vonták őket a közforgalomból a 2010-es években. „Magyar színekben”, pontosabban bérleményként, a július közepi Budapest – Split viszonylatú Adria InterCityben kaptak feladatot
Már visszatérőben az Adria InterCity, 1205-ös vonatszámon Balatonvilágos határában. Élén egy viszonylag fiatal, 38 éves Giganttal.
(fotó: Harmati Marcell)
(fotó: Harmati Marcell)
Hűsítenek a csehek
Prága | Csehország – Az idén nyári extrém forróság közepette már végső stádiumában járt az elhatározás, hogy a 2009 és 2015 között érkezett 15T villamosok is megkapják a faceliftes szérián már gyárilag megtalálható légkondicionálást. Az összesen 123 jármű felszerelését a lengyel ENIKA Sp. z o.o. végezheti el összesen 395,685 millió korona [~16,3 millió euró] ellenében, ami a 36 millióval kedvezőbb a tervezettnél. Mindezt úgy, hogy a villamosok közül egyszerre legfeljebb 20 darabot tud nélkülözni a DPP és azokat egyesével Łódź-ba szállítják az átalakításra, aminek eredményeként legalább évi 20 darabnak kell elkészülnie. Visszaérkezés után a szükséges jóváhagyások megszerzése érdekében próbafutásokat végeznek majd Prágában.
Sok hibája van a típusnak, de nyáron meglehetősen gyilkos levegő van bent.
(fotó: Adorján Péter)
(fotó: Adorján Péter)
Retró ráadás, avagy géphiány
Örvényes | Magyarország – Az idei rekkenő hőség ugyancsak kikezdi a hűvösebb időhöz szokott frissen bérelt Henscheleket, esnek-kelnek szegények a Balaton mellett. A remotorizált Csörgők meg már eredetileg se voltak nagysikerű konstrukciók. A klasszik 418-asokra (ex-M41-esek) viszont a mai napig lehet számítani, legalábbis egy bizonyos kocsi mennyiségig. Már ha van épp elérhető a közelben. Szerencsére volt! A mai 19797 és 19704 Kék Hullám InterCity élére a retró flottát ékesítő M41 2143 vitte. Mint a régi szép időkben, csörgés a Balaton parton!
A 19704-es számú Kék Hullám InterCity-vel robog a mozdony Örvényesen.
(fotó: Harmati Marcell)
(fotó: Harmati Marcell)
Új fejezet
Esslingen am Neckar | Németország – Megérkezett az első darab abból a 10 Škoda 32Tr-ből és 42 Škoda 33Tr-ből álló megrendelésből, melyet a baden-württembergi trolibuszüzem rendelt egy közbeszerzés keretében. A szólók alatt egy, a csuklósok alatt két hajtott tengely dolgozik, a vezetékmentes hatótávolságuk pedig 25 kilométer. A város 2026 végére szeretné kivonni az összes dízelmotoros autóbuszát, ehhez a mostani 29 kilométeres vezetékhálózatot bővíteni is tervezik.
A SOR NS-szériája tükrök nélkül még harmonikusabb is, mint velük.
(fotó: Škoda)
(fotó: Škoda)
Félidő
Berlin | Németország – Az idénre tervezett 130 állomás felújításának félidejét ünnepelte a Deutsche Bahn a szövetségi főváros legnagyobb kapacitású S-Bahn-állomásán. Az Olympiastadion a 70. a sorban, melyet egységes szemlélet és szolgáltatási szint szerint hoztak rendbe. A kitatarozott felvételi épületre visszakerült a '60-as évekből származó, a peronokra pedig a legújabb szabvány szerinti utastájékoztató berendézeseket és jobb megvilágítást szereltek fel.
Nagyobb rendezvények idején nem ritka itt a tízezres tömeg, akiket biztonságosan kell elszállítani.
(fotók: Oliver Lang / DB AG)
(fotók: Oliver Lang / DB AG)
Összeállította: Adorján Péter, Harmati Marcell












