2011. 10. 10.

Archívumunk mélyéről – 9. rész: Amikor még újak voltak...

Bizony, lassan már egy évtizede, hogy megjelentek a „posta-Bhv” néven tisztelt járművek a magyar síneken. Akkor még újak voltak – ma meg már szinte lenézzük őket. A dunakeszi műhelyben felújított (rossz nyelvek szerint újonnan épített) kocsik a szolnoki vonatok egyeduralkodó járművei lettek.


A kék kocsi a becenevét az oldalán végigfutó vastag vörös csíknak köszönheti: leginkább a belföldi forgalomban elterjedt postakocsikra hasonlított ez a színterv. A nullszériának is tekinthető „szürke” 20-05 550-esek után a 20-05 585-től kezdődő pályaszámcsoportba többszáz kocsi került az évek során. A Bombardier Dunakeszin lévő üzemében felújított (egyesek szerint azonban ez csak gazdasági trükk, sokkal inkább új építésű járművekként emlegetik őket) kocsik a szolnoki telephely és így a Budapest és Szolnok között közlekedő vonatok jellemző járműve lett. A nem kifejezetten a kényelmükről híres kocsik azonban rövid ideig nemzetközi forgalomban is közlekedtek – ahogy arról a RegionalBahn Blog is beszámolt már.
A frissen felújított Rákoshegy állomáson robog át a szolnoki gyorsítottba sorozott első generációs „posta-Bhv”. Az első járművek még formájukban valóban emlékeztettek az elődként számon tartott kocsikra. A felvétel 2002. május 18-án készült

A kezdeti időkben, ahonnan képeink is származnak az ingavonati forgalomra még csak a „kocka” 400-as vezérlőkocsik álltak rendelkezésre, amelyek a szürke felújított kocsikhoz illeszkedő színterv szerint voltak fényezve.
Az ingavonati forgalomban akkor még csak a „kocka” 400-as vezérlőkocsik álltak rendelkezésre. A koncepciótlanság szép példája a kocsik eltérő színezése... A felvétel 2002. június 12-én készült Rákoshegy állomáson

A legeslegelső négyszázas vezérlő, a BDt 400-as tart a Keleti pályaudvar felé. A kép készítésekor, 2002 nyarán zajlott a Rákos és Rákoshegy közötti pálya felújítása. A bal vágány már elkészült, a jobb vágány még hiányzik
(a szerző felvételei)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.