2012. 01. 16.

Kiesett az ajtó

Menet közben nyílt ki az egyik ICE ajtaja Nürnberg és Ingolstadt között pénteken délután. A DB AG vizsgálja az esetet és azt mondják: egyedi esetről van szó. Mindazonáltal a Szövetségi Vasúti Hatóság (EBA) is vizsgálódik a témában és ellenőrzik az összes ICE-T és ICE 3-as szerelvényt.


Kifejezetten meglepő élmény lehet, amikor 230 km/h-s tempónál kinyílik a vonatunk ajtaja. A nagy sebesség miatti különös légáramlások ugyancsak veszélyesek lehetnek az utasokra, így hatalmas feltűntést keltett egy ilyen eset, ami pont péntek 13-án este történt Nürnberg és Ingolstadt között a nagysebességű pályán.
A Hamburgból Berlin és München érintésével Innsbruck felé tartó ICE 109-es, ami – a fernbahn.de adatai szerint – péntekenként két csatolt ICE-T szerelvényből áll, egyik ajtaja ugyanis menet közben nyílt ki. A DB AG elsődleges vizsgálata szerint azért, mert az ajtó az alsó vezetősínből kiugrott és csak a felső vezetősín fogta a nyílászárót. Amint a hibát észlelték, a szerelvény lassabbra vette a tempót és a következő állomáson az utasokat megkérték, hogy a csatolt egység másik szerelvényébe szálljanak át és a hibás vonatot egyelőre ott hagyták az állomáson, később vontatták csak el. Az eset nyomán senki sem sérült meg.
ICE 3-as a müncheni főpályaudvaron. Ennek nem esett ki az ajtaja, de a nyílászárókkal ennél a típusnál nem először van gond
(fotó: Halász Péter)

A DB AG a saját vizsgálata mellett értesítette az EBA-t is és egyidejűleg valamennyi ICE-T és ICE 3-as szerelvény bejárati ajtajait alapos vizsgálatnak vetik alá. A vezetősínek mellett pedig egyidejűleg ellenőrzik az ajtókat reteszelő berendezést is.
Az ICE-család ajtajával nem ez az első gond. 2010 áprilisában a Köln–Frankfurt am Main vonalon esett ki az Amszterdamból Bázelbe tartó, nagy sebességgel haladó vonat ajtaja, ami ráadásul az ellenirányban közlekedő szerelvényt is megrongálta. Akkor hatan sérültek meg az incidens nyomán.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.