2012. 03. 09.

Új vonatok csak 2020-ban

A politikai viták miatt még jó sokáig kell várni az új berlini gyorsvasúti járművekre: legkorábban nyolc év múlva jöhetnek új vonatok a harmadik sínes hálózatra. De mi lesz addig? Maradnak a mostani járművek.





Az elvárások ismertek, igény pedig lenne rá, mégis, úgy tűnik, 2020 előtt aligha utazhatnak az utasok az új berlini S-Bahn-vonatokkal. A városvezetés kiírná az üzemeltetési pályázatot a Ringbahnra és kapcsolódó, dél-keleti vonalakra, miután a DB AG nem akar megválni a mostani üzemeltető leányvállalatától és nem akarja az S-Bahn Berlin GmbH-t átadni a városnak. A 2009 óta húzódó válság – amelyek előbb jármű, majd személyzeti okok miatt a mai napig húzódnak – pedig egy valakinek nem jó: az utasoknak.
Az új vonatokra még várni kell, 2019-2020 előtt aligha állhatnak forgalomba, ha sokat halogatja a döntést az S-Bahn jövője kapcsán a német főváros
(grafika: Glier Produktdesign)
Az üzemeltetési pályázat megoldás lenne, azonban a hálózat speciális volta miatt nem egyszerű a dolog: a DB AG aligha adná át örömmel a járműveket az új cégnek, no meg 2017-ben, amikor az új szolgáltató színre léphet, az legfiatalabb 481-es motorvonat is 13 éves lesz. A 485-ösökről és a 480-asokról pedig ne is beszéljünk!
A mostanában legtöbb gondot okozó 481/482-es sorozat is bőven túl lesz már az első főjavításán, mire megérkezhetnek az első új szerelvények a berlini S-Bahn-hálózatra. Magyarics Zoltán felvétele az egykori Witzleben, ma Messe Nord/ICC megállónál készült a Ringbahnon közlekedő szerelvényről. Ezeket ráadásul valószínűleg cask 2020-ban váltják az új vonatok

Az új járművekkel kapcsolatos elvárások, elképzelések tehát ismertek. Azonban addig, amíg nem dől el, hogy mi lesz a most futó – és a napokban nyilvánosságra hozott – közszolgáltatási szerződés után, a DB AG érthető okokból nem vág bele az új típus kifejlesztésébe. Tegyük hozzá: a 2019-2020-as határidő is csak akkor tartható, ha a város rövid úton eldönti, mit is akar: ha versenyben szeretné eldönteni a szolgáltató kérdését, akkor bizony a pályázatot hamarosan ki kell írni.
Az S8-as viszonylat is részét képezi majd az üzemeltetési pályázatnak a hírek szerint. Az egy darabon a Berliner Außenringen, illetve amellett, külön pályán közlekedő viszonylaton az 1980-as évek végén kifejlesztett 480-asok, a „Toasterek” járnak jobbára. Halász Péter felvétele a viszonylat északi végpontján, Hohen Neuendorfban készült

A jelenlegi forgatókönyvek szerint az első, prototípus vonatok ugyan már megjelenhetnek 2017-ben, de ezekkel még csak tapasztalatokat gyűjtenek majd. 2017 decemberétől talán bevethetik őket az utasforgalomban is, erre kiváló lehetőség lesz az S47-es viszonylaton Spindlersfeld és Schöneweide között. A jelenlegi számítások szerint az első sorozatjárművek 2019 decemberében állhatnának forgalomba az S46-oson Königs Wusterhausen és a Südkreuz között, míg a nyáron az S8-ason is megjelenhetnének. A forgalmas Ringbahnon csak 2020 elején cserélhetnék le a mai járműparkot, addigra lenne elegendő mennyiségű járműve a majdani üzemeltetőnek.
Egy 481/482-es motorkocsikból csatolt „Vollzug” kocog a Stadtbahnon nyugat felé, háttérben a Bodemuseum jellegzetes kupolája. Vajon itt mikor jöhetnek új vonatok?
(fotó: Halász Péter)

Szakértők szerint a csúszás súlyos helyzetbe hozhatja (ismét) a berlini közlekedést. Ha a nyolc éves főjavítási ciklust vesszük alapul, akkor a 480 és 485-ös sorozatú vonatokat 2018-ban ismét be kellene vinni a főműhelybe – azonban az addigra húsz éves vagy annál is idősebb vonatokat leginkább selejtezni kellene már. Ha pedig ezek kikerülnek a forgalomból, akkor nagy gondban lesz az S-Bahn, hiszen a járműpark körülbelül egyharmadát selejteznék. Egy-két évre pedig nem igazán kifizetődő a főjavítás elvégzése.
Az NDK-eredetű 485-ösök már a sokadik főjavításukon lesznek, lennének túl 2020-ra. Vajon megéri üzemben tartani akkor is, vajon szükség lesz-e még akkor is arra a típusra, amit már most selejteznének? Hiszen megannyi jelenleg dolgozó vonatot a selejtezés előtti utolsó pillanatokban „élesztettek újjá”
(fotó: Magyarics Zoltán)

Mindenesetre egy biztos: a városvezetésnek már 2010 óta vannak tervei, hogy mihez kezdjen a gyorsvasúttal, azonban eddig mindig elvesztek az ötletek a politika útvesztőiben. Most viszont sürgősen lépni kell, különben könnyen előfordulhat, hogy 2020-ban már aligha lehetne a villamos üzemű gyorsvasút 90. születésnapját megünnepelni.
Lezárások, ritkítások, rövidítések... 2009-ben ez fogadta az utasokat a Westkreuznál, ha a Stadtbahn peronjára igyekeztek szeptemberben
(fotó: Magyarics Zoltán)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.