2012. 04. 17.

Átadták a csarnokot

Ahogy megírtuk: hétfő óta ismét járnak a berlini S-Bahnon, az Ostringen. Átadták ugyanis az Ostkreuznál az új csarnokot, amely a Ringbahn szerelvényeinek végleges otthona lesz. A korábbi peron mellett 2013-tól regionális vasúti szerelvények állnak majd meg.



Az első vonat 4 óra 02 perckor érkezett meg a peron mellé, a korai időpont ellenére megannyi fotós várt a szerelvényre. A hivatalos ünnepség azonban később, 11 órakor kezdődött, itt a városvezetés és a DB AG is képviseltette magát.
Az első menetrend szerinti vonat érkezik az Ostkreuzhoz – igaz, a próbaüzem már egy nappal korábban megkezdődött

Megannyi fotós és újságíró várta az első szerelvényt a korai időpont ellenére is

Az új csarnok építési költségei 12,5 millió euróra rúgnak. Ebből Berlin városa 3 millió eurót állt

A csarnok nem véletlenül hasonlít az Südkreuz csarnokára: a tervező iroda ugyanis azonos

Berlin és a DB AG képviselői nyitották meg az új állomást. A torta sem hiányozhatott a rendezvényről

Az átadás és az ünnepség ellenére azért van még mit csiszolni a pályaudvaron. A mozgólépcsők egy részét még nem helyezték üzembe, a büfék és a boltok is csak májusban nyitnak
(képek: RBB Abendschau)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.