2012. 04. 24.

Rövidke IC

Meglehetősen rövid és emiatt ugyancsak jól kihasznált szerelvénnyel bír a Lillafüred nevet viselő InterCity-páros. A Budapest és Miskolc között közlekedő járat nem csak a hossza miatt érdekes, hanem sok más miatt is! Nézzük hát ezeket.




A 2011-2012-es menetrend decemberi életbe lépése óta egy újabb színfolttal gyarapodott a magyar vasút. A miskolci és debreceni vonalakon nem idegenek ugyan a cseh személykocsik, de a román kocsik hosszú idő után tértek vissza a borsodi megyeszékhelyre. Talán még emlékeznek olvasóink a megboldogult Karpaty nemzetközi gyorsvonatra? Ebbe a szerelvénybe bizony rendszeresen adott kocsikat a CFR, sőt, egy időben az ülőhelyes kocsik mindegyikét ez a társaság állította ki. De volt úgy tíz éve egy olyan vonat is, ami Bukarestből érkezett, majd rövid budapesti tartózkodás után indult tovább Sátoraljaújhelyre – CFR-kocsikkal.
A kocsikilométerek kiegyenlítése okán a decemberi menetrendváltás óta ismét közlekednek román személykocsik Budapest és Miskolc között. Az IC 504 és az IC 513 számú vonatokba két másodosztályú járművet ad keleti szomszédunk, jellemzően 21-86-os sorozatú, termes kocsikat. A MÁV-START az érvényes SZVÖR szerint egy 19-91-es sorozatú első osztályú kocsival toldja meg. Sőt, a menetrendváltás és az 1. számú módosítás április 15-i életbe lépése között az IC 504 és az IC 513-as számú vonatokba még egy étkezőkocsit is ígért a MÁV-START által kiadott dokumentum – ami azonban vélhetően soha sem közlekedett.
Valami hiányzik: az étkezőkocsi szinte soha sem közlekedett a vonattal, holott az 1. számú módosítás április 15-i életbe lépésééig meg volt hirdetve a menetrendkönyvben. A képen a 2011. december 24-én közlekedett szerelvény várja a vonatgépet a Keleti pályaudvaron

A másodosztályú kocsik szolgáltatása egyébként magasan a MÁV-START IC-kocsijainak szolgáltatási szintje felett van: a termes utastérben számtalan konnektor áll az utasok rendelkezésére, így használhatják menet közben is az elektromos csatlakozást igénylő készülékeiket. Ezt a MÁV-START jelenleg csak a harmadik generációs IC-kocsikon képes biztosítani – ebből van tíz darab, no meg néhány nemzetközi forgalmú, elsőosztályú és némelyik régebbi IC-kocsiban van ilyen lehetőség.
A vonatban közlekedő másodosztályú kocsik szolgáltatási színvonala bizony még némelyik MÁV-START-állagú 1. osztályú kocsiét is felülmúlja. És ugye figyelnek, kedves olvasók? Az ablakok között konnektorok állnak a laptopokat használó utasok számára! Ebből is látszik, hogy ez nem magyar személykocsi...

A vonat továbbítása februárig a TRAXX-forda biztos részét képezte, azóta azonban szinte állandó jelleggel a 470 010-es, az Aranymozdony a vonat gépe.
A menetrendváltás óta stabil TRAXX-fordás vonat átkerült a 470 010-es kezébe. Az Aranymozdony rendszeresen továbbítja a Budapest és Miskolc között közlekedő vonatpárt

Néha nem csak termes, hanem fülkés másodosztályú kocsi is jut a szerelvénybe. Az IC 504-es 2012. április 15-én robogott át egy AVA200-as és egy 21-86-os sorozatú CFR-személykocsival Kőbánya-felső állomáson

Egy héttel később viszont kicsit más szerelvény jutott a vonatra. Összesen két, MÁV-START-féle 20-67-est sikerült összevadászni a vasárnapi járathoz. Aki valamilyen fatális véletlen folytán az egyébként mintegy negyedórás késésben lévő vonatra első osztályú menetjegyet váltott – nos az így járt...

Rövidke szerelvénnyel robog át Kőbánya-felsőn az Aranymozdony. Vajon a visszaúton mennyire volt tele? Képünk 2012. április 22-én készült
(a szerző felvételei)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.