2012. 05. 09.

Múlóban a válság

Úgy tűnik, lassan sikerül kilábalni a válságból. No nem a világgazdasági válságból, hanem csak a berlini gyorsvasút kríziséből. A 2009 óta húzódó nehéz időszaknak lassacskán vége lehet, mégpedig hamarosan, egészen pontosan június 4-én.




Június 4. jelentős nap lesz a berlini gyorsvasút történetében. A negyedik éve húzódó krízis ekkor ér véget, ha minden jól megy. Ekkortól tervezi az S-Bahn Berlin GmbH, a hálózat üzemeltetője, hogy ismét 546 „Viertelzug” lehet szolgálatban.
Mindez pedig azt jelenti, hogy az utolsó, 2009 óta felfüggesztett üzemű S-Bahn-viszonylat is újraindulhat. Az S85-ös viszonylaton a vonatok a Waidmannslust–Ostring–Schöneweide–Grünau útvonalon indulnak el újra a vonatok. Peter Buchner, az S-Bahn első embere azt mondta: ezzel a lépéssel lezártnak tekintik az S-Bahn-krízist.
Most még archív fotó az S85-ösről készült kép, de június 4-étől nem lesz az, igaz, az állomás már így nem létezik. A Baumschulenweg megálló azóta alapos felújításon esett át
(forrás: S-Bahn-Fotocommunity)

E bejelentés mellett értékelték az elmúlt esztendőt is. A kimutatások szerint jelentős, 41,6 millió eurós veszteséget könyvelhetett el a tulajdonos DB AG. Ennek okának egyrészt az elmaradó közszolgáltatási támogatások, másrészt a több járművezető alkalmazása és a folyamatos karbantartási munkák, valamint a 485-ös motorvonatok reaktiválására fordított költségeket tartják. Tegyük hozzá: ez az összeg egészen csinos a tavalyi több mint 200 millió eurós veszteséghez képest.
Az NDK-eredetű, korábban már selejtezett 485-ösök, a „kólásdobozok” (nevület eredeti színükről kapták) felújítása költséges feladat
(fotó: Halász Péter)

Az S-Bahn Berlin GmbH adatai szerint az elmúlt pénteken reggel 481 „Viertelzug” volt szolgálatban, eközben egyébként a közszolgáltatási szerződés 575 kétkocsis egységet ír elő.
A járművezetők létszáma kapcsán elmondták: idén 42 új járművezető már dolgozik és további 54 áll szolgálatba hamarosan. Emellett jövőre további 45 mozdonyvezető képzéséről gondoskodik a DB AG.
Mindeközben az utasok érdekeit képviselő IGEB nevű civil szervezet jelezte: újabb válság előszelét érzik. Az ok az, amit a RegionalBahn már korábban is megírt: az S-Bahn kétes jövője. Az üzemeltetés egy részét 2017-től adnák át pályázat keretében az új vállalkozónak, de ehhez már nagyon is sietnie kellene a városnak. Márpedig amíg nem eldöntött tény, hogy mi legyen a gyorsvasúttal, sem a DB AG, sem a magáncégek nem invesztálnak motorvonatok fejlesztésébe és gyártásába. Márpedig ha ilyen tempóban haladnak az ügyek, 2019-2020 előtt nem áll rendelkezésre új sorozatjármű; ezzel szemben a mostani járműpark java részét 2017-re selejtezni kell vagy újabb (kifejezetten drága) főjavítást kell rajtuk elvégezni.
Az 1980-as évek végé fejlesztett 480-asok, a „Toasterek” életciklusuk vége felé közelednek, mégis nélkülözhetetlenek a mindennapi üzemben

Klaus Wowereit Berlin kormányzó polgármestere a Rundfunk Berlin-Brandenburgnak adott interjújában jelezte: a berlini szenátus még a nyári szünet előtt foglalkozik a témával. A városi közlekedésért is felelős szenátor, az SPD-s Michael Müller nem szeretné, ha a berlini városi közlekedési társaság, a BVG venné át a – korábbi, a DB AG által már elutasított – tervek szerint a gyorsvasút üzemeltetését, míg az SPD másik része pont egy tartományi társaságot látna szívesen üzemeltetőként. Így tehát először még a saját pártjukban kell majd egységes álláspontot kialakítani a képviselőknek s csak utána érdemes a szenátust bevonni a döntésbe.
A járművek leállítása miatt többször is szünetelt a forgalom a berlini Stadtbahnon 2009-ben. Az üzemeltető szerint ennek a korszaknak vége, de a civilek figyelmeztetnek: hamarosan ismét előfordulhat ilyen, ha nem dől el gyorsan, mi is lesz az S-Bahn sorsa
(fotók: Magyarics Zoltán)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.