2012. 09. 26.

Idén is emelnek

Ismét emelkednek a vasúti tarifák. A menetrendváltáshoz igazodva, átlagosan 2,8 százalékkal emelkednek a vasúti menetjegyek árai. Ez pedig további bevételnövekedést hozhat a DB AG-nak.


December 9-étől nem csak a menetrend változik meg – például ismét járnak majd a vonatok Berlin-Charlottenburg és Berlin-Wannsee között –, hanem a tarifák is. Mégpedig emelkednek, ahogy azt a jegyárak általában tenni szokták. A DB AG ugyanis átlagosan 2,8 százalékkal emeli a viteldíjakat a távolsági forgalomban. A regionális forgalomban azonban nem feltétlenül jelentkezik ez a lépés, hiszen az itt használt jegyek árát a részes közlekedési szövetségek határozzák meg – mint ahogyan azt láthattuk a nyáron Berlin esetében is.
A regionális forgalom vonatain, a titokzatos „Produktklasse C” járatain érvényes tartományi jegyek esetében pedig folytatódik majd a menetrendváltástól az egységesítés. Ahogy már például a bajországi Bayern-Ticketnél bevezették, úgy a többi tartományi jegy esetében is bevezetésre kerül a szabály, miszerint a jegy alapára egy utasra lesz érvényes, minden további utazó meghatározott összeggel emeli a vonatjegy árát. A szabályok ebben az esetben úgy módosulnak, hogy a csoport létszáma utazás közben változhat, de a mindenkori legmagasabb létszámra kell megvenni a jegyet a teljes útra. A korábbi szabályok szerint – amelyek például a Berlin-Brandenburg-Ticketre is érvényesek még – út közben nem változhatott a csapat létszáma, ezért a jegyen feltüntetett „csoportvezető” felelt. Igaz, ezt ellenőrizni elég nehéz volt...
A menetrendváltástól drágább lesz ICE-re szállni Németországban: a DB AG átlagosan 2,4 százalékos áremelést tervez
(fotók: Halász Péter)

A vonatjegyek mellett a különféle (akár 25, 50 vagy 100 százalékos) kedvezményekre jogosító BahnCard ára is emelkedik: a kártyáért 2,4%-kkal többet kell leszurkolni majd az igénylőknek.
Mivel Németországban a vasúti távolsági forgalom lényegében piaci alapokon nyugszik, így ez a szegmens fontos a DB AG-nak. A tavalyi, átlagosan négy százalékos emelés ellenére is sokan választották a vasutat: 2012 első felében többen utaztak a DB Fernverkehr járatain, mint valaha. A mostani áremelés pedig további bevételeket hozhat a konyhára. Az utasszám-emelkedés mögött nem mellesleg az egyre magasabb benzinárak vannak, ugyanis számos esetben az üzleti utazókat is átülteti az autóból a vonatra a cégük.
A DB AG azonban azt mondja: az áremelést az emelkedő energiaárak indokolják. Civil szervezetek és szakértők azonban felvetik: az emelkedő utasszámból származó többletbevétel (változatlan kínálat mellett) fedezi az energiaköltségek növekedését, így szükségtelen a további drágítás.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.