2012. 10. 08.

IC-felújítás: bemutatták az első kocsikat

Bemutatták az első felújított IC-kocsikat. A DB AG ugyanis több mint hétszáz személykocsit újít fel 2014-ig, ezek a járművek további évtizedig meghatározó járművei maradhatnak a német távolsági forgalomnak. Az első felújított járművek forgalomba is álltak, helyüket újabb, még nem renovált társaik vették át a műhelyben.


Teljesen új belső berendezés, megújult bisztrószakasz jellemzi a felújított IC-kocsikat. A DB AG 770 személykocsit újít fel 2014 végéig, összesen 250 millió euróért, mindegy 71 milliárd forintért. A neumünsteri műhely vezetésével több helyszínen is zajló munkák során új padlóburkolat, új ülések és új világítás került a járművekbe. A megújult járművek további tíz évig állnak majd a DB Fernverkehr szolgálatában.
A megújuló járművekkel tervezik kiállítani a Ham­burg–Bremen–Köln–Mainz–Stutt­gart viszonylaton közlekedő IC-vonatokat, amely az egyik legforgalmasabb viszonylata a német vasútnak; emellett pedig Hamburg és Köln között komoly versenytárs is akadt a HKX személyében, így mindenképpen szükséges a megújult kocsik csatasorba állítása.
Az elsőosztályú kocsik az ICE-kből és a Railjetekből is ismerős bőrüléseket kapták a termes és a fülkés kialakítás esetén is

A konnektor a MÁV-csoporttal ellentétben teljes mértékben magától értetődő szolgáltatás a másodosztályon is

A kerékpárszállító szakasz is megújult a vezérlőkocsikban

Az egykori InterRegio-hálózat büfékocsijai az IC-vonalakon szolgálnak tovább, miután teljes étkezőkocsi egyre ritkábban jut ezekre a vonatokra. A BordBistro belső tere is teljesen megújult, inkább emlékeztet az ICE 3-asokra, mint a régi IR-büfékre
(fotók: DB AG)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.