2012. 12. 07.

Fővárosi menetrendváltás

December 9. nem csak a vasúton, hanem sok helyen a városi közlekedésben is az új menetrend életbe lépését jelenti. Így lesz ez Berlinben és környékén is, ahol kisebb-nagyobb változásokra kell számítani. A regionális forgalomban színre lép az ODEG – a KISS-ek helyett ÖBB-kocsikkal. A városban pedig új helyeken bukkannak fel az alacsonypadlós villamosok és átszervezik több városrészben a buszhálózatot is.


Regionális vasúti forgalom

A német főváros környékén számos változást tartogat a december 9-én életbe lépő új menetrend. A regionális vasúti hálózaton színre lép az ODEG. A Stadler KISS motorvonataival átveszik részben az RE2-es, részben az RE4-es viszonylatok forgalmát. A KISS motorvonatok helyett az ÖBB-től, más német magánvasutaktól és a DB Regiótól bérelt szerelvényekkel működteti a járatokat az ODEG. A Stadler csúszik a vonatok szállításával és emellett pedig még az EBA sem adta áldását a típus forgalomba állítására.
Az ODEG-KISS-ek még csak korlátozott mértékben állnak rendelkezésre, helyettük ÖBB-kocsikkal kell beérni az utasoknak. A motorvonatot a 2012-es InnoTranson azonban már alaposan szemügyre vehette már a szakma
(fotó: Magyarics Zoltán)

Emellett a többi viszonylaton is kisebb korrekciók lesznek. Az RE1-es vonalon (Magdeburg–Frankfurt [Oder]) a Frankfurt (Oder) és Eisenhüttenstadt közötti szakaszt is bejáró vonatok forgalmát munkanapokon csúcsidőszakra korlátozták. Az RE6-oson (Berlin-Spandau–Wittenberge) megszűnnek a Berlin-Spandau és Berlin-Gesundbrunnen közötti menetek, ugyanis Brandenburg tartomány nem kívánja finanszírozni a Berlin területén zajló közlekedést.
Az RE6-os viszonylat szerelvényei nem mennek tovább Spandaunál, Brandenburg nem fizeti a városi vonatozást

Az RE7-es (Dessau–Wünsdorf-Waldstadt) viszonylaton Belzig és Dessau között órás ütemet vezetnek be a mostani kétórás helyett. A reggeli sűrítő meneteket pedig a Stadtbahnon át meghosszabbítják egészen a schönefeldi repülőtérig.
Az RE7-esek esetében sűrítik a Belzig és Dessau közötti vonatokat, a reggeli sűrítő menetekkel pedig el lehet jutni a schönefeldi reptérre is. A képen Seddinből indul egy „Síntrabant” Berlin felé
(fotó: Magyarics Zoltán)

Az RE 11-es vonalon (Frankfurt [Oder]–Cottbus) viszonylaton három sprinter-vonatot vezetnek majd be: ezek a két végállomás között csak Eisenhüttenstadt és Guben állomások között állnak majd meg, így kevesebb mint egy óra alatt teszik meg a két város közötti távolságot.
Az RE1-esek közül kevesebb megy tovább Frankfurt (Oder) pályaudvaráról Eisenhüttenstadt felé, cserében viszont jönnek a gyorsított RE-k az RE11-es viszonylaton. A képen egy RE1-es szerelvény indul Berlin-Wannseeből Frankfurt (Oder) felé 2010-ben
(fotó: Magyarics Zoltán)

Az RB21-es (Griebnitzsee–Wustermark) vonalon megszűnnek a hétköznap Berlin Hauptbahnhofra közlekedő vonatok, cserében viszont viszont az RB22-essel (Flughafen Berlin-Schönefeld–Potsdam Hauptbahnhof) együtt egyes meneteket meghosszabbítanak munkanapokon Berlin-Friedrichstraße állomásig.
Az RB21-esek főpályaudvari menetei megszűnnek, cserében viszont találkozhatunk Talent 2-esekkel Berlin-Friedrichstraßén

Az ODEG által működtetett OE33-as vonalon (Berlin-Wannsee–Jüterbog) az órás ütemet a csúcsforgalmi időszakokra korlátozzák, egyébként pedig kétóránként járnak majd a vonatok. A másik ODEG-es vonalon is változások lesznek: a Berlin-Lichetnberg és Frankfurt (Oder) között közlekedő OE36-oson hétvégén megszűnik a vonatközlekedés Berlin-Lichtenberg és Königs Wusterhausen között. Emellett hétvégén a vonatok csak kétóránként közlekednek majd. Az ODEG harmadik vonalán, az OE51-es esetében ugyancsak ritkítanak: a hétvégi napokon kétóránként indulnak a vonatok az órás ütem helyett.
A jelentős kirándulóforgalmat bonyolító OE36-oson hétvégén komoly irtás lesz az idei menetrendhez képest: órás helyett két órás ütem és a vonatok Berlin-Lichtenberg helyett a jóval távolabbi Königs Wusterhausenből indulnak majd. Biztosan ez a jó megoldás? Felvételünk a szebb napokat látott Beeskow állomásán készült, ahol a Frankfurt (Oder) és a Berlin-Lichtenberg felé tartó motorvonat találkozott

A nemzetközi vonatokat is érinti némi változás: a Stadtbahnon ezentúl nem élvezhetjük a dízelmotorvonatok hangulatát. A Berlinből Szczeczinbe közlekedő vonatok kezdőpontja Berlin-Zoologischer Gartentől átkerül majd Berlin-Gesundbrunnenbe, igaz, így némileg rövidülhet a vonatok menetideje a két város között.

Városi közlekedés

A szövetségi fővároson belüli közlekedésben is kell kisebb-nagyobb változásokra számítani. Az alacsonypadlós villamosok olyan vonalrészekre kerülhetnek, amelyek esetében nem is álmodtunk arról, hogy valaha ilyen kocsik járnak arra. Pedig így van: a Bombardier Flexity-k érkezésével felszabaduló GT6N és GT6NZ típusú kocsik megjelennek a 60-as és a 68-as villamos vonalán. Előbbin november vége óta már forgalomban vannak a csehszlovák eredetű, de kívül-belül modernizált KT4Dm-eket váltó kocsik. A köpenicki hálózat e vonalain való megjelenés azért is meglepő, mert a 68-as villamost nemrégiben még a megszüntetés veszélye fenyegette – ez azonban a pályafelújítás után elmúlt.
Kiveszőfélben a KT4Dm-ek. A csehszlovák csuklósok helyett jönnek az alacsonypadlós tuják

Az elmúlt nyáron a 68-as villamos vágányainak felújítása miatt Grünau és a Strandbad Grünau megállók között egy vágányon ingázott egy GT6NZ kocsi. Az alacsonypadlós villamosokról álmodni sem mertek korábban az utasok, sokáig a megszüntetés volt az egyetlen elképzelés a villamosvonal jövőjéről
(fotó: Óvári Péter)

A buszközlekedésben is lesznek változások. A 112-es busz (S Nikolassee–Marienfelde, Nahmitzer Damm) keleti végén, a Lindenstraße–Nahmitzer Damm este és hétvégén kora reggel megszűnik a forgalom.
Változik a 112-es busz forgalma is. Az öreg Mercedes-Benz O405N-ekkel azonban már nem utazhatunk a vonalon. A felvétel 2008 őszén készült a zehlendorfi S-Bahn-megállónál

A 181-es busz (U Walther-Schreiber-Platz–Britz, Kielingerstraße) esetében a Walther-Schreiber-Platz és Lankwitz Kirche között lemondják a munkanapi öt perces sűrítő betétjáratokat, a buszok legsűrűbb követése így tíz perc lesz majd. Ugyancsak rövidül a 185-ös busz (S Grunewald–S Lichterfelde Süd) öt perces üteme Rathaus Steglitz és Lichterfelde Ost között: csak reggel 7 és 8 óra között közlekednek majd sűrűn, öt percenként a buszok.
A Berlintől délre eső település, Teltow szoros függésben áll a berlini közlekedéssel. Itt komolyabb változásokra kell számítani. A 184-es autóbusz (jelenleg S Südkreuz–S+U Tempelhof–U Krumme Lanke) a jövőben a Südkreuz és Teltow, Warthestraße között jár majd a 117-es busz helyett, ez a viszonylat szolgálja ki a Lichterfelde Ost és Teltow közötti szakaszt, de Teltow Stadt S-Bahn megállót nem érinti majd. A 184-es felhagyásra kerülő szakaszát a Schöneweide felől érkező X11-es busz szolgálja majd ki.
A 184-es busz Krumme Lanke helyett Teltowba jár majd a Südkreuztól

A 184-es teltowi hosszabbítása miatt megszűnik a 117-es autóbusz

Az X11-es autóbusz szolgálja ki a 184-es busz Krumme Lankehoz vezető szakaszát. A képen a schöneweidei végállomásról fordul ki egy MAN Lion's City DD
(fotó: Óvári Péter)

A Schnönefeld községet kiszolgáló 263-as autóbusz forgalma is változik. A járatok hétfőtől péntekig délőtt kilenctől 40 percentként; szombaton 60, vasárnap pedig 120 percenként szolgálják ki a Waldstraße/Stadtgrenze és Schönefeld, Elly-Beinhorn-Ring közötti szakaszt.
Berlin észak-nyugati részén, a Mäkrisches Viertel környékén is átszervezik az autóbusz-viszonylatokat. A 325-ös busz (Humboldt-Klinikum–Märkisches Viertel, Wittenauer Straße) megszűnik.
A 120-as autóbusz (jelenleg Frohnau, Hainbuchenstraße–S+U Hauptbahnhof) lerövidül Wittenauig, itt a Wilhelmsruher Dammnál lesz a végállomása. Cserében viszont hétvégén 9 (vasárnap 10) óra után a mostani 20 helyett 10 percenként indulnak majd a járatok.
Új járatot szerveznek 220-as jelzéssel Frohnau, Hainbuchenstraße és a Humboldt-Klinikum között, amely a 325-ös és a 120-as autóbuszok felhagyott megállóit szolgálja ki.
Apróbb változás, hogy az M45-ös autóbusz esetében vasárnap 7-7-6 percenként közlenekd a buszok. Cserében viszont a tíz perces ütem a DRK-Klinikum Westend és Spandau, Johannesstift között már 21:30-kor véget ér.
Hétvégén sűrűbben indulnak az M45-ös buszok, cserében hétköznap korábban ritkulnak ki 20 percre a járatok. A felvételen az M45-ös viszonylat külső végállomásán, Spandau Johannesstiftnél várja az indulást egy Solaris Urbino 18
(a másképpen nem jelzett képeket Halász Péter készítette)

A BVG, illetve a közlekedési szövetség, a VBB is hangsúlyozta: a változtatásokat komoly felmérések előzték meg. A menetrendi korrekcióknak köszönhetően az alacsony kihasználtságú járatok megszűnnek, azonban egyetlen terület sem marad kiszolgálatlanul, mindenhol a jelenlegi vagy annál magasabb szintű szolgáltatást nyújtanak majd a jövőben is.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.