2013. 06. 10.

Itt az árvíz

Gondokat okoz a vasúti forgalomban, a városi közlekedésben az árvíz mindenhol, ahol jár. Magyarországon is jönnek a korlátozások: a hegyeshalmi vonalon teljes vágányzárat vettek fel Almásfüzitő és Komárom között, az éjszakai vonatok Szlovákia felé kerülnek. Budapesten pedig lezárták a Margitszigetet és a Batthyány téri metróállomást is. Ismét Salzburg felé járnak a müncheni vonatok. Rendszeresen frissülő árvízi hírösszefoglalónk.




2013. június 10., 13:05
A MÁV-START közlése szerint a Railjet vonatok ismét közlekednek Budapest és Tatabánya között is, cserében valamennyi IC-vonatot lemondják Budapest és Győr között. A Tatabánya és Győr közötti szakaszon a Railjetek helyett buszok közlekednek. Az IC-k csak Győr és Sopron, illetve Csorna és Szombathely között közlekednek. A GYSEV közlése szerint Csornán átszállással biztosítják a szombathelyi utazási lehetőséget.
RegionalBahn információk

2013. június 10., 13:00
A DB AG közlése szerint a Berlin és Hannover közötti nagysebességű pályán közlekedő távolsági vonatok forgalmát az Elba áradása miatt korlátozni kellett. A vonatok Wittenberge felé kerülnek, ami 60-90 perces menetidő-többletet jelent. A Berlin és Amszterdam közötti IC-k rövidítve, csak Hannover és Amszterdarm között járnak.
Ausztriában a Salzburg–Rosenheim–Kufstein korridoron is megindult a forgalom, így a müncheni vonatoknak már nem kell Passau felé kerülni, ismét Salzburg érintésével járnak.
RegionalBahn információk

2013. június 10., 09:00
Reggelre normalizálódott a helyzet, a H5-ös HÉV vonatai ismét a Margit hídig járnak – de minden második vonat csak a Szentlélek térig jön be. Az M2-H5 pótlóbusz megszűnt, helyette a Szentlélek tér és az Széll Kálmán tér között a H5-ös pótlóbusz jár. Egyébként az 1-es villamos vonalán közlekedő 1B jelzésű járatokkal el lehet érni az M3-as metrót az Árpád hídnál. Az M2-es metrót a Széll Kálmánt tér, a Batthyány tér és a Clark Ádám tér között pótlóbusz helyettesíti.
RegionalBahn információk

2013. június 9., 20:20
A BKK közlése szerint 20:10-től a H5-ös HÉV vonatai csak a Szentlélek térig jönnek be a városba. A 9-es, a 160-as és a 260-as buszok az Áprád hídon át kelnek át Pestre és a a Váci úton át érik el a Nyugati pályaudvart. A 86-os busz Újbudáról csak a Batthyány térig; Óbuda felől pedig a Margit híd térségéig jön el (a végállomást még pontosítják az illetékes hatóságokkal). Az Árpád fejedelem útja a Duna áradása miatt már autóbuszokkal sem járható. Az M2-H5 jelzésű közös metró- és HÉV-pótló buszokat leállították, a kocsik a 86-as vonalán sűrítenek. Az index.hu a BRFK-ra hivatkozva közölte: a Margit híd budai hídfőjének térségét 19:40 körül zárták le.
RegionalBahn információk

2013. június 9., 10:35
A Wiener Walzer, a Kálmán Imre és a Dacia nemzetközi gyorsvonatok is Pozsony felé kerülnek. Egyebekben a tegnapi naphoz képest változatlan a közlekedési rend.

Szokatlan találkozás: Pozsonyligetfaluba érkezett a Dacia nemzetközi gyors a MÁV-TRAKCIÓ 431 232-esével az élen.
A szokatlan pozsonyi kerülőről készült további képeinkért kattintsanak ide!
(fotó: Magyarics Zoltán)

Budapesten viszont rosszabb a helyzet a szokottnál: a budai észak-déli tengely járhatatlan a közúti forgalom számára, a BKK azt kéri az autósoktól, hogy az M0-ás gyűrűn vagy a Hungária körúton át kerüljenek – de inkább válasszák a tömegközlekedést.
RegionalBahn információk

2013. június 8., 18:23
Most már biztos: a Wiener Walzer (EN 466/EN 467), a Kálmán Imre (EN 462/EN 463) és a Dacia (346/347) kerülve, Vác, Szob, Érsekújvár, Pozsony, Pozsonyligetfalu érintésével jut el Bécsbe ma este, illetve vasárnap reggel.
A MÁV-START közlése szerint a Budapestről induló 19:10-kor induló és 21:10-kor induló EuroNight vonatok belföldön elmaradnak, helyettük belföldön a Keletiből 19:38-kor induló személyvonatot, és a Déliből 21:20-kor induló vonatokat lehet választani.
A nemzetközi vonatok kerülő útiránya miatt több mentesítő vonatot is indít a MÁV-START, elsősorban a nemzetközi utasok számára: A Kelenföldön felszállni szándékozó utasoknak Keleti pályaudvarra kell utazniuk, számukra Kelenföld–Keleti pályaudvar között mentesítő vonatot is biztosítanak 19:25-ös és 21:25-ös indulással.
A Tatabányáról és Győrből induló nemzetközi utasok számára két mentesítő nemzetközi vonat is indul Győrből, mind a kettő Talent lesz a tervek szerint. Tatabánya és Győr között buszokat indít pótlásképpen a MÁV-START. A csatlakozó járatokkal Bécsben, Wien-Meidling pályaudvaron az utasok érhetik az éjszakai vonatokat.
A buszok Tatabányáról 19:58-kor és 21:58-kor indulnak. A vonatok Győrből – az átszállók megvárása után – 20:32-kor és 22:32-kor, Hegyeshalomból 21:00-kor és 23:00-kor indulnak. A MÁV-START közlése szerint az utasok Bruck an der Leithából átszállással fogják érni a kerülő útirányon át közlekedő nemzetközi vonatokat. A mentesítő vonatra helybiztosítás nem kell, a vonat bármilyen nemzetközi menetjeggyel igénybe vehető.
RegionalBahn információk

2013. június 8., 16:10
A reggeli és délelőtti időszak után ismét frissül a MÁV-START honlapja is, így most már ott is megtalálhatók a legfrissebb információk a vonatközlekedéssel kapcsolatban. Mindenkinek javasoljuk, aki útra kelne, hogy tájékozódjon a helyzetről, ha mindenképpen útnak kell indulnia.
RegionalBahn információk

2013. június 8., 10:40
11 órától életbe lép a tegnap vázoltak közül a legrosszabb változat. A MÁV-START közlése szerint „a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonalon Almásfüzitő és Komárom között a Duna vízállása miatt 11 órától a további intézkedésig nem közlekedhetnek a vonatok. A MÁV-START Zrt. megrendelte az autóbuszokat az utasok elszállítására. Az autóbuszok a RailJet szerelvények utasait Tatabánya és Győr, a többi vonat utasait Almásfüzitő és Komárom között szállítják. A hosszabb menetidő és az átszállások miatt 30-60 perc késéssel számoljanak az erre utazók.”
Információink szerint ezzel bekövetkezett az a helyzet, hogy a Wiener Walzer, a Kálmán Imre és a Dacia Pozsony felé kerülve jusson el úticéljához. Hogy erre valóban szükség lesz-e, illetve valóban arrafelé kerülnek majd, az este kiderül.
RegionalBahn információk

2013. június 8., 08:30
Komáromnál várhatóan ma este 840±12 centiméterrel tetőzik majd a Duna az Országos Vízjelző Szolgálat friss előrejelzése szerint.
A MÁV-START, a GYSEV és a volánok az árvízi védekezében részt vevők számára díjmentes hazautazást biztosítanak, ha igazolásképpen az odaúti jegyet lebélyegeztetik a a Katasztrófavédelem vagy a Helyi Védelmi Bizottság képviselőivel a helyszínen. A jegy helyett elfogadható a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok regisztrációs adatlapja vagy bármely, az érintett szervek által kiadott utazási igazolás.
A Duna magas vízállása miatt a hegyeshalmi vonalon rendkívüli menetrendet vezetett be a MÁV – szó szerint idézzük a MÁV honlapján megjelenteket, amelyeket a MÁV-START honlapjára egyelőre még nem sikerült átvezetni e sorok megjelenésekor:
  • Budapest-Keleti és Tatabánya állomások között minden páros óra 38 perckor szerint elindulnak a Győr (Celldömölk-Szombathely) viszonylatú gyorsvonatok, de csak Tatabánya állomásig közlekednek, minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
  • Tatabánya és Budapest Keleti állomások között minden páratlan óra 31 perckor szerint elindulnak a (Celldömölk-Szombathely) Győr viszonylatú gyorsvonatok, minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
  • Budapest Déli és Győr között a személyvonatok közlekednek, és minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Páratlan óra 21 perckor indulnak a Déli pályaudvarról.
  • Győr és a Déli pályaudvar között személyvonatok közlekednek, és minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Páros óra 31 perckor indulnak Győr állomásról.
  • Tatabánya és Győr állomások között közlekedtetünk személyvonatot, amely minden páratlan óra 13 perckor indul Tatabánya állomásról.
  • Tatabánya és Győr között helyből indulással közlekedtetünk személyvonatot, amely minden páratlan óra 13 perckor indul Tatabánya állomásról.
  • Győr és Tatabánya között helyből indulással közlekedtetünk személyvonatot, amely minden páros óra 13 perckor indul Tatabánya állomásra.
  • Az InterCity vonatok a Keleti pályaudvar és Győr (Sopron, Szombathely) között nem közlekednek. Győr állomásról Sopron felé közlekednek az IC vonatok a szombathelyi rész csak Csorna állomásig közlekedik.
  • Az éjszakai nemzetközi vonatok is a megszokott útvonalukon közlekednek, azonban jelentősebb késéseket szednek össze.
Tegnap részletesen foglalkoztunk a lehetséges forgatókönyvekkel, végül azonban (legalábbis egyelőre) egyiket sem alkalmazta még a MÁV-csoport.
A szobi vonalon – a 2-es út lezárása miatt – elfogadják a Volánbusz bérleteit a váci és a sződligeti utasok esetében.
Budapesten pedig lezárták az M2-es metró Batthány téri állomását, a Széll Kálmán tér és a Szentlélek tér között a Batthyány tér érintésével M2-H5 jelzésű összevont pótlóbusz közlekedik.
RegionalBahn információk

2013. június 7., 15:00
A MÁV-START-nál a legrosszabbra is felkészültek. A vasúttársaság három szcenáriót gondolt végig az árvíz kapcsán. Megmutatjuk, hogy mivel készül a vasúttársaság Almásfüzitő és Komárom között, kattintsanak a részletekért!

Komoly feladat az árvíz elleni védekezés Almásfüzitő és Komárom között
(fotó: Máthé Zoltán / MTI)
RegionalBahn információk

2013. június 7., 11:30
Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatóján jelentette be: már pénteken 12 órától lezárják az M2-es metró Batthyány téri állomását is. A BKK korábbi tervei szerint erre csak szombattól lett volna szükség. Azonban a RegionalBahn szerkesztősége arra jutott, hogy Tarlós István főpolgármester valamiért összekeverte a HÉV és a metró állomását. A H5-ös HÉV szerelvényei ugyanis déltől csak a Margit híd felszíni végállomásig járnak majd. Az M2-es metró állomásának lezárására várhatóan csak szombattól kerül sor. Ez utóbbi lezárás miatt a 160-as és a 260-as autóbuszok a Margit hídon át a Nyugati pályaudvarhoz; a 11-es és a 111-es buszok a Csalogány utcán át a Széll Kálmán térre mennek. A főváros által jegyzett közlemény szerint H5 jelzésű pótlóbuszok járnak majd a Batthyány tér és a Szentlélek tér között. Az M2-H5 összevont pótlójáratról nincs szó a közelményben, de a BKK információi szerint a metróállomás lezárása esetén a Széll Kálmán tér és a Szentlélek tér között közlekedő járat váltja majd a „tiszta” HÉV-pótlót.
RegionalBahn információk

2013. június 7., 10:15
Várhataón 12 órától korlátozzák a H5-ös (szentendrei) HÉV forgalmát. A vonatok csak a Margit híd felszíni vágányáig jönnek majd be, csúcsidőben 8 perces követési időközzel. A reggeli csúcsidőszakokban Békásmegyer és Árpád híd (Szentlélek tér) között további sűrítő járatok közlekednek majd. A Szentlélek tér és a Batthyány tér között H5-ös jelzésű pótlóbuszok közlekednek majd ettől fogva.
RegionalBahn információk

2013. június 7., 09:55
A Budapest–Hegyeshalom vasútvonalon Almásfüzitő és Komárom között továbbra is csak egy vágány járható – a legkritikusabb részeken a tegnap 40 km/h helyett már csak 20 km/h-val. Amennyiben a bal vágányt is ki kell zárni a forgalomból, egyes hírek szerint a vonatok Székesfehérvár, Veszprém, Celldömölk felé járnak majd. Ennek ellentmond az a hír, hogy a Székesfehérvár és Komárom közötti vasútvonalon elrendelték a szolgálatmegszakítás felfüggesztését, azaz éjjel-nappal szolgálatban vannak a vasutasok. Ez utóbbi kerülő logikusabbnak tűnik, ha a Duna nem önti el a komáromi rendezőpályaudvart.
RegionalBahn információk

2013. június 7., 06:30
Pozsonynál már tetőzött a Duna az éjjel és lassú apadás kezdődött. Budapesten viszont még árad a folyam. Várhatóan pénteken napközbentől vagy szombattól a H5-ös HÉV csak a Margit híd felszíni vágányig jár némileg ritkított menetrend szerint. Azonban pénteken délután, vagy szombaton – amikor a Duna vízállása átlépi a 850 centiméteres magasságot – lezárják a Batthyány téri metróállomást is. Ekkor az M2-es metró szerelvényei áthaladnak majd az állomáson, a Széll Kálmán tér és a Szentlélek tér között, a Batthyány tér érintésével pedig összevont metrópótló járat indul majd M2-H5 jelzéssel. Arról egyelőre nincs hír, hogy a tervezett Békásmegyer–Kaszásdűlő betétjáratok közlekednek-e majd a reggeli csúcsidőszakban?
A Duna hétfőn reggel 781 centiméteren állt Budapestnél, a tetőzést a legújabb előrejelzések szerint 885±20 centiméterre várják vasárnap délután vagy hétfőn délelőtt.
Csütörtök délután óta a pótlóbuszok sem közlekednek az Almásfüzitő és Esztergom közötti vasútvonal mentén a Duna magas vízállása miatt.
Győrben a Kisalföld Volán több autóbuszára tart igényt a katasztrófavédelem, így a városi közlekedésben korlátozásokat vezetett be a társaság.
RegionalBahn információk

2013. június 6., 15:30
Az ÖBB közlése szerint a forgalom a lehetőségekhez mérten helyreállt. Ahol még munkákat végeznek az áradások nyomán, ott valószínűleg még hetekig vágányzár marad érvényben. Ez érvényes a Salzburg–Kufstein vonalra, valamint a Zell am See felé vezető pályára is, ahol vasárnap elvitt egy hidat is az áradás. Alsó-Ausztriában komolyabb fennakadásokat nem okoz az áradás, leszámítva azt, hogy Hainburg és Wolfsthal között nem járnak az S7-es viszonylat szerelvényei. Magyarország tekintetében közölték: a vonatok egyelőre a megszokott rend szerint járnak, azonban amennyiben szükségessé válik, az adott szakaszon (azaz Komárom és Almásfüzitő között) buszokkal pótolják őket, illetve az éjszakai vonatok kerülő útirányon át közlekednek majd.
Budapesten eközben a BKK megtette az előkészületeket a Batthyány téri állomás lezárására. Várhatóan (hangsúlyozottan: várhatóan) pénteken délelőtt kerülhet sor arra, hogy a H5-ös (szentendrei) HÉV vonatai csak a Margit hídig járjanak majd. Az M2-es metró állomásának lezárására pénteken vagy szombaton kerülhet sor információink szerint.
RegionalBahn információk

2013. június 6., 13:30
Déltől a Budapest–Hegyeshalom vasútvonal Almásfüzítő és Komárom közötti szakaszán a Duna magas vízállása miatt 80 helyett 40 km/h-s sebességkorlátozást rendeltek el. A lépés és az egyvágányos közlekedés (a jobb vágányt az árvízi védekezés miatt lezárták) legalább tíz perces késést jelent a megszokottakon túl.
RegionalBahn információk

2013. június 6., 11:30
A cseh fővárosban lassan normalizálódik az élet. A metrók javarészt már járnak. A PID összefoglalója szerint mindössze az A metróvonal Staroměstská, Maltronská; a B vonal Národní třida, Florenc, Křížikova, Invalidovna és Palmovka állomása van lezárva. A C vonalon a vonatok továbbra is rövidített útvonalon, csak a Hlavní nárdaží és Háje, valamint Kobylisy és Letňany között járnak. A kieső szakaszon az X-C jelzésű buszokkal lehet utazni. Emellett az óvárosi villamosok sem közlekednek.


Ausztriában is rendezőik a helyzet a lehetőségekhez mérten. Salzburg térségében még számítani kell fennakadásokra, a pálya több helyen megsérült, így itt hosszabb ideig tartó vágányzárra kell készülni. Az ÖBB közlése szerint Salzburg és Kufstein között 30 autóbusz próbálja meg a vonatokat helyettesíteni.
Budapesten lényegi változások nincsenek a tömegközlekedésben az előző napokhoz képest, egyedül annyi változott, hogy az Árpád hídon közlekedő buszok megállnak a Margitszigetnél, hogy a védekezésben részt vevők közlekedését segítsék. A Margitszigetet várhatóan este hat óra körül teljes egészében kiürítik, csak a gátőrök maradhatnak a szigeten.
RegionalBahn információk

2013. június 5., 18:00
Bécsben már tetőzött az ár, Pozsonyban viszont csak most fog. A hírek szerint Ligetfalun (Petržalkán) kell kitelepítésekre számítani. Az Új Szó emellett felhívja a figyelmet: a párkányi régióban rendkívüli helyzetet hirdettek. Az árhullám feltehetőleg szerdáról csütörtökre virradó éjszaka éri el a térséget. Lezárták a Garamkövesd és Helemba közötti útszakaszt. A menetrend szerinti autóbuszjáratokat Párkány és Helemba között vonatok helyettesítik. Magyarországon Komárom-Esztergom vasútvonalon a Duna magas vízállása miatt nem közlekednek a vonatok. Az utasokat teljes szakaszon vonatpótló autóbusz szállítja.
Németországban pedig elérte Brandenburg tartományt az áradás. Az Elba partján fekvő Mühlberget evakuálták. Több utat, hidat lezártak.
RegionalBahn információk

2013. június 5., 13:15
A MÁV-START közlése szerint a cseh vasút lezárta az Ústí nad Labem és Děčín közötti vasúti pályát az Elba áradása miatt. Emiatt a két város között a Németországba tartó nemzetközi vonatok – magyar részről a Hungária (EC 170/EC 171) és a Jan Jesenius EuroCity-k (EC 174/EC 175), valamint a Metropol EuroNight (EN 476/EN 477) érintett.
Ma reggel valószínűleg elérte legmagasabb vízállását az áradó Duna Bécsnél. A korneuburgi mérőálláson 7,93 méter vízállást és másodpercenként 10,6 ezer köbméteres vízhozamot mértek. Az előrejelzések szerint a következő órákban ez a szint marad, azután csökkenni fog. 2002-ben 7,89 métert, illetve másodpercenként 10,33 ezer köbmétert mértek Korneuburgnál.
Budapesten eközben a Gellért téren homokzsákokból kell gátat építeni. Budapesten várhatóan június 9-10-én tetőzik 875 ± 30 centiméterrel tetőzik majd. A korábban mért legnagyobb vízállás 860 centiméter volt.
RegionalBahn információk, MTI

2013. június 5., 12:00
Budapesten az éjszaka lezárták az alsó rakpartokat. Várhatóan csütörtöktől kell korlátozni a H5-ös HÉV forgalmát, ekkor vonatok – ritkított menetrend szerint – csak a Margit híd felszíni vágányáig jönnek. A reggeli csúcsidőben Békásmegyer és Kaszásdűlő között többletvonatokat indítanak kisegységekkel, Kaszásdűlő és az Árpád híd, metróállomás között pedig pótlóbuszok is közlekednek.
Szerdán 10 órától lezárták az Almásfüzitő és Esztergom közötti vasútvonalat – további intézkedésig.

Tehervonat az Almásfüzitő és Esztergom közötti vasútvonalon. Vajon egy darabig ez volt az utolsó?
(fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Ausztriában lassan normalizálódik a helyzet. A Salzburg és Kufstein között azonban továbbra is csak buszokkal lehet közlekedni, az ÖBB továbbra is azt kéri az utasoktól, hogy halasszák későbbre az utazásukat vagy Münchenen át kerüljenek.
A DB AG-val egyeztetve mentesítő vonatokat is közlekedtetnek Salzburg és München között, Mühldorf érintésével várhatóan június 8-áig:
  • IC 2946: Salzburg Hbf indul: 07:56, München Hbf érkezik: 10:10
  • IC 2947: München Hbf indul: 10:53, Salzburg Hbf érkezik: 13:00
  • IC 2948: Salzburg Hbf indul: 13:56, München Hbf érkezik: 16:10
  • IC 2949: München Hbf indul: 17:44, Salzburg Hbf érkezik: 19:46
A DB Regio vonatai továbbra is csak München és Übersee, illetve Traunstein és Salzburg között járnak.
Az ÖBB közlése szerint június 5-én a 860, 961, 246, 247, 464, 465, 414 és 415 számú vonatokon továbbra sem lesz autószállítás.

Érdekes megoldással tartják tömören az árvízi kaput a Klosterneuburger Straßén Korneuburgban. A nagy mozdonyokat (két 2143-ast) az ÖBB adta, a faszerkezetet a szövetségi hadsereg építette ki
(fotó: Freiwillige Feuerwehr der Stadt Korneuburg)
RegionalBahn információk

2013. június 4., 20:25
Az ÖBB közlése szerint a Duna áradása miatt leállították a vasúti közlekedést az S7-es jelzésű viszonylaton Hainburg an der Donau Kulturfabrik és Wolfsthal állomások között.
Eközben Pozsonyban – az Új Szó értesülései szerint – a Duna emelkedő vízállása miatt kedden 16:30-tól a rendőrség lezárta a villamosforgalom elől a Ludvík Svoboda rakpartot. A 4-es villamos a vár alatti alagúton át közlekedik, a 6-os pedig a 9-es vonalán jár. A rendelkezést a rendőrség később, nem sokkal este hat óra előtt – ideiglenesen – visszavonta.
RegionalBahn információk

2013. június 4., 17:00
Ausztriában a Duna áradása miatt a Bécs és Wolfsthal között közlekedő S7-es viszonylat szerelvényei nem állnak meg Hainburg an der Donau Personenbahnhof állomáson. Az ÖBB közlése szerint a Duna menti vasútvonalon más korlátozásra nem volt szükség.
Az ÖBB arról is tájékoztatást adott, hogy a München felé tartó utasok Freilassing felől Mühldorf (Oberbayern) érintésével is utazhatnak a DB Regio járatain és a DB Fernverkehr által indított mentesítő vonatokon.
Az éjszakai vonatok kapcsán közölték:
A Wiener Walzer EuroNight (EN 466/EN 467) Passau, Nürnberg, Karlsruhe és Bázel érintésével jut el Zürichbe, ami több órás késést jelent majd. A Kálmán Imre EuroNight (EN 462/EN 463) ugyancsak Passau érintésével közlekedik majd. A velencei EN 237/EN 236 páros ismét a megszokott útvonalon, Salzburgon át közlekedik. A Hans Albers, az EN 490/EN 491 páros menetrend szerint közlekedik. A bregenzi EN 246/EN 247 két részletben, Wien Westbahnhof és Salzburg Hauptbahnhof, illetve Innsbruck Hauptbahnhof és Feldkirch között közlekedik. A kimaradó szakaszon buszos pótlásra kell számítani. Ezen a vonaton értelemszerűen az autószállítást lemondta az ÖBB. Az EN 414/EN 415 páros Villach és Schwarzach-St. Veit között tartalék szerelvénnyel jár, emiatt az utasoknak a két állomáson át kell szállni a menetrend szerinti szerelvényekből. Az 464/465-ös páros helyett Innsbruck és Selzthal között pótlóbuszok járnak, az autószállítást ezeken a vonatokon is lemondta az ÖBB.
RegionalBahn információk

2013. június 4., 16:40
A BKK közlése szerint várhatóan szerda reggeltől a 106-os busz rövidített útvonalon közlekedik majd.
Június 6-ától, csütörtökről a 2-es villamos szintén rövidített útvonalon, az Eötvös térig közlekedik majd. A villamosok a Március 15. tértől az Eötvös térig párban, egy vágányon járnak majd. Ezzel egy időben a 2V jelzésű pótlóbusz a Kossuth Lajos tér helyett egészen az Eötvös térig jár majd.
Várhatóan június 6-ától, csütörtöktől a H5-ös HÉV forgalmában is változások lesznek: a vonatok csak a Margit híd felszíni vágányához járnak majd, azonban némileg ritkább követéssel. A reggeli csúcsidőszakban, 6:30 és 8:30 között emiatt Békásmegyer és Kaszásdűlő között betétjáratot indítanak három kocsis kisegységekkel. Kaszásdűlő és az M3-as metró Árpád híd állomása között pótlóbuszt indítanak.
Amennyiben a Clark Ádám téri villamos aluljárót is le kell zárni, a 19-es és a 41-es villamosok a Döbrentei tértől a Széll Kálmán tér felé közlekednek majd.
A BKK már június 5-étől, szerdától sűríti az M2-es és az M3-as metrókat a napközbeni időszakban, 5 helyett 4 percenként követik egymást a szerelvények. Az 1-es villamos napközben és délután sűrűbben indul majd. A 4-es és a 6-os villamosok egész nap sűrűbben közlekednek. A 17-es villamos a csúcsidőszakban közlekedik gyakrabban. A 18-as villamos a csúcsidőszakban és napközben is sűrűbben indul A 9-es és a 86-os autóbuszok is gyakrabban indulnak, azonban ez utóbbi vonalán jelentős torlódásokkal és az ebből adódó késésekkel számol a BKK.
A fővárosi közlekedésszervező cég azt kéri az autósoktól, hogy ha lehet, válasszák inkább a tömegközlekedést a következő napokban.
RegionalBahn információk

2013. június 4., 10:30
Az ÖBB közlése szerint a Salzburg–Rosenheim–Kufstein vasútvonalon továbbra sem közlekednek a vonatok, de a közutak megnyitásával buszos pótlást tudtak szervezni. A vasúttársaság azonban felhívja figyelet arra, hogy a járatok menetideje a meglehetősen kacifántos útvonal miatt akár öt óra is lehet, emiatt sem a követési időket, sem a csatlakozásokat nem garantálják.
Magyarországon déltől veszélyhelyzetet rendelt el a miniszterelnök. A BKK közlése szerint a pesti oldalon 20 órakor, a budai oldalon éjfélkor zárják le az alsó rakpartot.
RegionalBahn információk

2013. június 4., 08:20

A Duna áradása miatt a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonalon Almásfüzitő és Komárom között kedden reggel 8 órától lezárják a folyóhoz közelebbi vágányt, míg a másik vágányon a vonatok lassabban, váltakozó irányban közlekednek – közölte a MÁV honlapján.
Emellett Duna áradása miatt 15 tehervagonnyi kőzúzalékkal erősítik meg a vasúti pályát Almásfüzitő és Komárom között – közölte az MTI-vel a MÁV.
A Budapest–Hegyeshalom vonalon utazóknak előreláthatólag 20-30 perces átlagos késéssel kell számolniuk minden vonatnál.
Tekintettel arra, hogy az árvíz vis maiornak számít, az ezeken a vonatokon utazóknak átalány-kártérítést a vasúttársaság nem fizet. Amennyiben az utas a késések miatt előzetesen lemond az utazásáról, menetjegyét, pót- és helyjegyét kezelési költség levonása nélkül visszatéríti a vasút – teszik hozzá.
MTI

2013. június 4., 06:30
Németország déli részén továbbra is járhatatlan a Salzburg–Rosenheim–Kufstein vasútvonal, amelyet az osztrákok is használnak korridorkén. Az ÖBB közlése szerint a München felé tartó vonatokat Passau felé terelik. Az EN 246/EN 247 számú vonatok csak Bécs és Salzburg között közlekednek, az EN 1264/EN 1265-ös pedig Selzthal és Zürich között lemondásra került. A Wiener Walzer (EN 466/EN 467) Passau felé kerül. A Kálmán Imre EuroNight (EN 462/EN 463) is Passau felé kerülve közlekedik. A Budapest és München között közlekedő járatok esetében a kerülő útirány mintegy 80-90 perces menetidő-többletet jelent. A MÁVINFORM közlése szerint hétfőn a „Budapestről induló rj 68-as vonat Hegyeshalom - Bécs közötti közlekedését az ÖBB lemondta, így az utasok a 2 órával később közlekedő rj 42-es vonattal tudják majd elérni az osztrák fővárost.”
Az ÖBB azt kéri a Tirol és Vorarlberg felé tartóktól, hogy Németországon, Münchenen át kerülve utazzanak. A DB AG az érintett vonalszakaszokon elfogadja az ÖBB jegyeit. Mint arról hírt adtunk: a Westbahn Zell am See térségében vasárnap óta nem járható és Salzburgig is csak hétfőn késő délelőtt óta járnak ismét a vonatok.
Passaunál az éjszaka tetőzött a Duna: 12,8 méter volt a vízszint. Hasonló magasságot 1501-ben (!) mértek a hírek szerint.
Budapesten 9 órától lezárják a Római-parton a Királyok útját a Nánási út és a Pünkösdfürdő utca között, emitt a 134-es busz vonalára terelve közlekednek a 34-es buszok. 18 órától lezárják a Margitszigetet is, ami azt jelenti, hogy a 26-os busz nem közlekedik majd. Ugyancsak leállították a dunai hajójáratokat. 20 órától az alsó rakpartokat is lezárják. A budapesti közlekedési helyzetről a www.bkk.hu/arviz címen lehet tájékozódni.
A Duna áradása miatt várhatóan 8 órától lezárják a jobb vágányt Almásfüzitő és Komárom között a Budapest–Hegyeshalom vasútvonalon. A vágányzár miatt 10-15 perces késéssel biztosan kell számolni a megszokott csúszásokon felül.
Az előrejelzések szerint rekordközeli tetőzést várnak a Duna magyarországi szakaszán.
Németországban hétfőn délután lezárták a Bitterfeld–Dessau vasútvonalat Wolfen és Dessau között. A vonatokat buszok pótolják ezen a részen. A drezdai S-Bahn S1-es viszonylatán Radebeul-Weintraube megállót nem szolgálják ki a vonatok. Ugyancsak lezárták a Weißenfels–Zeitz vasútvonal Zeitz állomását, a vonatok csak Theißenig járnak. Lezárták a Lipcse–Meißen vasútvonalat Großbothen és Meißen-Triebischtal között. A Lipcse–Zwickau vasútvonalon Altenburg és Lehndorf között nem járnak a vonatok. A Lipcse–Falkenberg (Elster)–Cottbus vonalon Jesewitz és Mockrehna között teljes vágányzárat vezettek be. Az Erzgebrigsbahn valamennyi vonalán leállították a közlekedést.

Gerában a nosztalgiavillamosokat is kitelepítették, miután a járműtelepet evakuálni kellett
(forrás: MDR)

Az Elba völgyében vezető vasúti fővonal egyelőre járható, de a vonatok 60-120 perces késésekkel közlekednek a csehországi árvízi helyzet miatt.
Bitterfeldben kitelepítettek egy városrészt, mert Goitzsche környékén egy bányató elöntötte a partokat egy gátszakadás nyomán.

Prága metró- és főbb villamosvonalai a PID térképén a június 4-i, 6 órás állapot szerinti korlátozásokkal

Csehországban különösen Prágában okoz gondokat a Vltava (Moldva) áradása. Az óváros szinte teljes egészében víz alatt van, a metróhálózat nagy részén áll a forgalom. Kritikus a helyzet az Elba és a Vltava találkozásánál, Melnikben is.
RegionalBahn információk

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.