2013. 06. 17.

Mehet a DB a Csalagútba

Három éves eljárás után megkapta a La Manche alatti vasúti alagút, a Csalagút használatához szükséges engedélyeket a DB AG – közölte a tanúsítványokat kiadó bizottság. Most már csak vonat kellene a német vasútnak mindehhez.




Megszerezte a DB AG azokat az engedélyeket, amelyek birtokában önálló vasútvállalatként jelenhet meg a német vasút a Franciaország és Nagy-Britannia közötti vasúti alagútban. A személyszállításra is jogosító passzus fontos a DB AG számára, ugyanis már régóta dédelgetett tervük a Németország (hol Köln, hol Frankfurt am Main szerepel a tervekben) és London közötti személyforgalom beindítása.
Az alagutat üzemeltető Eurotunnel vezetője, Jacques Gounon úgy nyilatkozott: az engedélyek megadása fontos újdonság Ézsak-Európa mintegy ötmillió utasának. Az üzemeltető cég szerint az engedélyeknek köszönhetően éves szinte további 3-4 millió új utas veheti igénybe a Csalagutat.
Az engedélyek megszerzése nem volt egyszerű. A francia kormány és az Alstom-konszern is minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy a Siemens ICE-vonataival pályázó DB AG ne kaphasson engedélyt az alagút használatára. A háttérben ugyanis a francia ipar vélt vagy valós érdeksérelme húzódott meg: eleddig az alagút használatára csak az Alstom-csoport által épített, a TGV-ken alapuló Eurostar-vonatok kaptak engedélyt, de az alagút két vége között ingázó autószállító vonatok építésében is benne van a keze a francia cégcsoportnak. A vasútpolitikai sárdagasztás során az egyik fő érv az volt, hogy a hajtófejes szerelvények, így az Alstom-féle Eurostar vonatok biztonságosabbak, mint az elosztott hajtással rendelkező vonatok – ez az érv nyilvánvalóan a Siemens gyártotta ICE 3-as illetve Velaro szerelvényeit akarta kitúrni. A helyzet akkor vált tarthatatlanná, amikor az új AGV-vel az Alstom is az elosztott hajtásrendszer felé fordult, és nyilvánvalóvá vált, hogy a Eurostar-vonatok következő generációja sem hajtófejes lesz.

ICE a londoni St. Pancras pályaudvaron. Pár év múlva már megszokott, rendszeres látvány lesz?
(fotók: Bartlomiej Banaszak / DB AG)

Mindazonáltal nem árt megjegyezni: várhatóan 2015-2016 előtt nem jelennek meg a DB vonatai az alagútban, addig ugyanis nem rendelkeznek majd elegendő mennyiségű járművel, hogy az új viszonylatot is beindítsák. Ráadásul a szigorú biztonsági előírások miatt komoly beruházásokat kell eszközölni az infrastruktúrában is: a csatorna alá bújó vonatokra például csak biztonsági ellenőrzés után lehet felszállni, ezt pedig a hagyományos vasúti szerelvényekkel közös területen nem lehet elvégezni, így ki kell alakítani majd a megfelelő peronokat is e célra.
Mint emlékezetes: 2010 októberében a DB AG először tette be a kerekét a Csalagútba. Akkor egy ICE 3-as szerelvényt mutattak be London St. Pancras pályaudvar – a vonat persze nem önerőből, hanem hidegen jutott el a londoni pályaudvarra. A DB AG a tervei szerint a Velaro D motorvonatokkal járna át Londonba a jövőben.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.