2013. 11. 08.

Új vonatok helyett megújuló vonatok

Az már szinte biztos, hogy 2017-re, amikor egy lehetséges új üzemeltető átveszi a berlini gyorsvasút egy részét, nem állnak majd rendelkezésre az új vonatok. Miután még nem tudni, hogy ki lesz a nyertes, így meg sem rendelhette a reménybeli gyártótól a szerelvényeket, amelyek alig három év alatt biztosan nem készülhetnek el és nem rendelkeznek a szükséges hatósági engedélyekkel. Így hát marad a meglévő vonatok felújítása.


Klímaberendezés és még több kerékpáros hellyel szeretnék komfortosabbá tenni a berlini gyorsvasúti szerelvényeket – legalábbis a még csak az álmokban létező újakat. Azonban ez meglehetősen sokba kerül majd az adófizetőknek. Szakértők véleménye szerint a berlini gyorsvasút jelenlegi, „klímamentes” szerelvényei legalább 2023-ig biztosan forgalomban kell maradjanak, ugyanis a még csak tervezett új járművek ekkortól válthatják le a mai vonatokat a hálózaton.
Az eredeti tervek szerint a mostani flotta mintegy negyede, a 480-as és a 485-ös sorozat képviselői 2017 végéig elbúcsúztak volna az aktív forgalomtól. Azonban a Ringbahnra és a dél-keleti ráhordó vonalakra szánt új motorvonatok nem készülnek el eddig, ez biztos. Az üzemeltetési tendert kiíró berlini szenátus szerint az első vonatok 2018-ban érkezhetnek meg és a sorozat leszállítása 2022-ig tarthat a legjobb esetben is a tenderkiírás késése miatt – addig az új üzemeltető a régi vonatokkal dolgozhat.

Az NDK-ban tervezett és javarészt ott gyártott 485-ös motorvonatok is maradhatnak 2020-2023-ig a tervek szerint. A képen éppen az S3-as viszonylat Betriebrsbahnhof Rummelsburg megállójába érkezik egy ilyen szerelvény

Az új üzemeltetőnek 380-390 kocsit kellene beszereznie, viszont ha időben elkezdenék selejtezni a régi vonatokat, akkor komoly járműhiány keletkezne, ami újabb krízishez vezetne minden szakértő egybehangzó állítása szerint. A mostani szakértői elképzelések szerint a régi vonatokat kell forgalomban tartani 2023-ig.
Ez azonban komoly munkát és komoly anyagi áldozatvállalást követel. A vonatokhoz ugyanis számos alkatrészt már nem is gyártanak, azokat egyedileg kellene előállítani. Emellett az utasok felől komoly elvárás a vonatok komfortfokozatának növelése. Peter Buchner, az S-Bahn Berlin vezetője a közelmúltban ennek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy még csak az új rádiókat sem tudták felszerelni valamennyi vonatra.

Egy 480-as sorozatú, nyugat-berlini eredetű motorkocsi Schöneweidében, az S8-as viszonylaton. A vonalat átvenné az új üzemeltető 2017-től, de a tenderkiírás csúszása miatt az első új járművek legjobb esetben is csak 2018-ban jöhetnek, addig maradnak a régi „Toasterek”

A berlini Institut für Bahntechnik első embere, Andrzej Nuszkiewicz vezette szakértői csoport szerint 100 millió és 160 millió euró közötti összegért lehetne rendbe tenni a tervezettnél tovább szolgáló vonatokat. Az összeg nagysága függ attól, hogy mennyi vonatot és milyen felszereltséggel újítanak fel és azok meddig maradnak üzemben. Bár a szakértők szerint csak a legrosszabb forgatókönyvek számolnak 2023-as selejtezéssel, optimális esetben 2020-ig kell csak forgalomban tartani ezeket a vonatokat.

A „Toasterek” jól bírják az iramot egyelőre: 2013 nyarán a Ringbahnon is „száguldoztak”. Szinte biztos, hogy 2017 után is maradnak majd itt ezek a vonatok egy ideig. A képen éppen Jungfernheidéből indul Gesundbrunnen felé egy Vollzug

A berlini szenátus eddig 100 millió euró körüli összeg rendelkezésre bocsátásáról beszélt. Ebbe azonban számos munka költségét nem számították bele még. Azonban a városatyák biztosak abban, hogy nem szabad a teljes felújítást közpénzekből finanszírozni, abból az üzemeltetőnek is ki kell venni a részét.
Érdemes megjegyezni: az új vonatok beszerezése mintegy 600 millió eurós összeget jelent majd az új üzemeltetőnek és a városnak. Ehhez képest valóban alacsony összeg a 100-160 milliós felújítás, de ne felejtsük el: ez csak az új, privatizált S-Bahn-üzem költségeit növeli majd.
A felújítás pontos részleteiről, műszaki tartalmáról egyelőre még nem született döntés.

A 485-ösökből többet a legutóbbi krízis idején kényszerből újítottak fel és állítottak újra forgalomba. Most ismét szükség lesz a régi szerelvényekre, selejtezés helyett újabb felújítás vár rájuk
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.