2013. 12. 27.

Wuppertalba megy a Regiobahn?

Meghosszabbíthatják a Ruhr-vidéki S28-as, azaz a Regiobahn vonalát: keleten ugyanis a mostani Mettmann-Stadtwald megállótól Wuppertalig járnának majd a vonatok 2016 decemberétől. A tartomány, Északrajna-Vesztfália állja a számlát.


A tartományi közlekedési minisztérium és a közlekedési szövetség, a VRR egyezséget kötöttek még karácsony előtt arról, hogy ki finanszírozza majd a Regiobahn vonalának meghosszabbítását. A 41,4 millió euró értékű projektből 33,7 millió eurót a tartomány áll majd, mondván ez megfelel a törvények szerint a térség közlekedésfejlesztési elképzeléseinek. A kezdeményező többek között Mettmann járás (Kreis Mettmann), Wuppertal városa és Wülfrath község volt.

A vonalhosszabbítás térképe. Pirossal a Regiobahn kezelésében lévő infrastruktúra; zölddel a felújítandó; kékkel pedig az új építésű vasúti pályákat jelezték
(grafika: VRR)

A tervek szerint a vonalhosszabbítás 2016 decemberére készülhet majd el, ekkor a regionális vasúttársaság a Kaarst–Neuss–Düsseldorf–Erkrath–Mettmann–Wuppertal vonalon közlekedhet majd a Talentjeivel. A projekt keretében a csak tehervonatok által járható Mettmann-Stadtwald és Dornap-Hahnenfurth közötti szakaszt alkalmassá teszik a személyforgalomra; emellett pedig egy rövid szakaszon új pályát építenek, hogy a vonalat bekapcsolják a Wuppertal és Essen közötti, meglévő vasúti pályába. Az új vonal kétvágányos lesz majd.

A Regiobahn dízel Talent-párosa gördül ki Neussból Düsseldorf felé. Hamarosan Wuppertalban is találkozhatunk a piros csíkos motorvonatokkal
(fotók: Halász Péter)

Érdekesség, hogy korábban a mettmanni vasút egykor a Düsseldorf-Derendorf–Dortmund Süd vasútvonal része volt. A vonal Wuppertalon átvezető része „Wuppertaler Nordbahn” néven ismert és bár 1991 óta a személyforgalom; 1999 óta pedig a teherforgalom is megszűnt rajta, a mai napig megvan a vasúti pálya és a műtárgyak java része. Sokszor felmerült az ötlet a vonal reaktiválására, azonban ez most alighanem végleg kútba esik majd, hiszen a Regiobahn vonatai Wuppertal főpályaudvarára járnak majd.
A Regiobahn 1992-es megalakulása és 1998-as színrelépése óta komoly fejlesztéseket hajtott végre a kezelésében lévő Neuss–Kaarster See és a Düsseldorf-Gerresheim–Mettmann Stadtwald vonalakon. A korszerű dízelmotorkocsikkal operáló társaság idén tavasszal kivívta a PRO BAHN elismerését is. A társaság a VRR-el 2011-ben kötött szerződés értelmében 2021-ig biztosan szolgáltathat majd az S28-asként jelzett viszonylaton.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.