2014. 02. 14.

Új metrót építhet München

Új metróvonalra vonatkozó terveket mutatott be a Münchner Verkehrsgesselschaft: az új vonal, ami a U9-es jelzést viseli és főleg a városközpontban segítheti a közlekedést. De emellett vizsgálják a többi metróvonal és állomás kapacitásának bővítését is. Évtizedekre szóló fejlesztési elképzelések Münchenből.


A hosszútávú fejlesztési tervek szerint a legfontosabb momentum a leendő U9-es metró megépítése. Az Implerstraße–Hauptbahnhof–Münchner Freiheit útvonalra tervezett vonalat megéri megépíteni, hiszen komoly tehermentesítést jelent a többi metrónak és a belvárosi térségben közlekedő villamosoknak is. Az elmúlt évek során ugyanis jelentős mértékben növekedett az utasok létszáma: 2007 és 2012 között összesen 12,5%-kal nőtt az összlétszám, csak a metróvonalakon az elmúlt tíz évben pedig 25%-kal több utast regisztráltak, miközben évente tízmillió körüli utassal többen választották az MVG járatait. A prognózisok azt mutatják, hogy 2030-ig tovább húsz százalékos növekedésre számíthatnak a közlekedési vállalatnál.

Fejlesztési tervek rövid és középtávon: az U9-es mellett az U10-es rásegítő viszonylat megvalósulhat
(grafika: SWM/MVG)

A most bemutatott közlekedésfejlesztési tervek szerint 2016-ig kisebb lépésekkel bővítik a metróhálózat kapacitásait. 2014-ben az U2-es metró északi szakaszán, a Hauptbahnhof és Milbertshofen között 50 százalékkal bővítik a vonatok kapacitását a járatok 2 percenkénti indításával. Ez a városközpontban, a Kolumbusplatz és a Hauptbahnhof között 36 százalékos kapacitásbővítést jelent. 2017-ig az U3-as és az U6-os metrón az Implerstraße és a Münchner Freiheit közötti szakaszon is bevezetik a kétperces ütemet, aminek köszönhetően negyedével növelik a rendelkezésre álló férőhelyek számát.

Münchner Freiheit állomás lesz az új U9-es metró északi végpontja, ide futnak majd be a szerelvények a tervek szerint az Implerstraße felől
(fotó: Magyarics Zoltán)

A következő évek során infrastruktúra-fejlesztésekkel is bővítik a hálózat áteresztőképességét: 2017-ig az U2-es északi szakaszán folyó építkezésektől függően a Münchner Freiheit csomópontnál végállomásozó, az U6-oson közlekedő betétjáratokat az U3-as vonalán át a Scheidplatzig, majd tovább az U2-es metró északi végpontja felé vezessék tovább, ez a viszonylat a tervek szerint az U10-es viszonylatszámot kapja majd.

Az U9-es metróval kiegészített metróhálózat térképe
(grafika: SWM/MVG)

A 2020 utáni időszakra vonatkozóan komolyabb hálózatfejlesztési terveik is vannak a münchenieknek. Ekkorra tervezik megvalósítani az úgynevezett „Bypass-Strecke” nevű metróvonalat, amelyik a belvárosi metrókat és villamosokat hivatott tehermentesíteni. Az Implerstraße–Theresienwiese–Hauptbahnhof–Pinakotheken–Giselastraße viszonylatú, mintegy 6 kilométer hosszú vonalat javasolták a szakemberek az új metró számára. Az új vonal a Münchner Freiheitnél a meglévő hálózatba csatlakozik majd be – ellentétben azzal az elképzeléssel, amit az MVG szeretett volna, hogy új állomás épüljön a fontos csomópontban. A szakemberek javaslata alapján viszont könnyűszerrel összefűzhető az új vonal a meglévő metróviszonylatokkal.

2020-ig kisebb beavatkozásokkal segítik a metróközlekedést, 2020 után pedig jöhet az új U9-es építése
(fotó: Magyarics Zoltán)

A tervek szerint az Implerstraßétól induló vonal átkel a Theresienwiese alatt, majd az U5-ös metróval Theresienwiese állomásánál találkozik majd. Ezt az állomást a tervek szerint négy vágányossá bővítik, de vizsgálják a külön állomások kiépítésének lehetőségét is. Bármelyik változat is lesz a befutó, mindenképpen segíti majd az Oktoberfest tömegközlekedési kapcsolatát.
A főpályaudvarnál a tervek szerint a két meglévő állomás mellett újabbat építenek majd. Az U9-es peronjai valahol a főpályaudvar vágányai alatt fekszenek majd. Ez a megoldás amellett, hogy közvetlen kapcsolatot teremt a regionális és távolsági vasúti közlekedés felé, a főpályaudvar belső forgalmát is segítheti: jelenleg a vágányok között csak a csarnokba besétálva lehet közlekedni, a vágányok másik végénél nincs lehetőség a peronok között közlekedni, ezt segítheti az új metróállomás is. Az U9-es vonal a főpályaudvartól továbbhalad majd északkelet felé: a Pinakotheken és a múzeumi negyed is új metrómegállót kap majd.

A Hauptbahnhofnál lévő két metróállomást egy újabb egészíti ki, ami fekvése okán a főpályaudvaron belül átszállókat is segítheti, ha okosan építkeznek a bajorok. A képen az U1-es és az U2-es által használt, észak-déli irányú állomáson pihen egy C sorozatú metrószerelvény
(fotó: Halász Péter)

Vizsgálják azonban azt is, hogy az U2-es metró vonala felé is építenek egy átkötést. Ha ez megvalósul, akkor tervezik az új U9-es metró déli szakasza felől érkező és az U2-esbe a Theresienstraßénál becsatlakozó U12-es vonal beindítását is.

Vonalhálózat az összes fejlesztési tervvel együtt
(grafika: SWM/MVG)

Ugyancsak tervezik egy meglévő vonal mentén egy új rásegítő járat szervezését: az U11-es az Innsbrucker Ringtől az U2-es, majd az Hauptbahnhoftól az U1-es vonalán az OEZ-ig járna majd.
A mostani tervek kapcsán az MVG hangsúlyozta: a beruházás költségei még nem tervezhetők, a mostani tervek csak és kizárólag a fejlesztések irányát határozzák meg. A konkrét terveket majd a későbbiek során dolgozzák ki, akkor lehetséges majd konkrét összegekről is beszélni. Az viszont biztos, hogy ezek a fejlesztések, az U9-es metróvonal megépítése, a különböző rásegítő metróviszonylatok szervezése sokat segít majd a bajor főváros tömegközlekedésében.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.