2014. 02. 15.

Tovább bővült a regionális díjszabás

Szombattól már 30 regionális vonalon lehet egységesen 25 százalékkal olcsóbban utazni – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.


Völner Pál hozzátette: a regionális tarifák kiterjesztésével így 1400 kilométeren, a hazai vasúthálózat ötödén lesz olcsóbb az utazás. Szavai szerint az intézkedést az tette szükségessé, hogy a személyszállítási törvényben megfogalmazottak alapján a kötöttpályás közlekedésnek adnak elsőbbséget a személyszállításban.
Emlékeztetett: az NFM és a MÁV-Start Zrt. a mostani csökkentést már januárban bejelentette, hogy versenyképessé tegye az érintett vasútvonalakat.
Kérdésre válaszolva közölte, hogy a tarifacsökkentés évente közel 180 millió forintos bevételkiesést jelent. Völner Pál a támogatás összegét kigazdálkodhatónak nevezte, mivel az intézkedés hatására az utasok számának növekedésére számítanak.
A minisztérium és a MÁV tavaly júniusban 15 vonalon vezette be az akkor 15 százalékkal olcsóbb regionális jegyeket és bérleteket – jegyezte meg.
Kitért arra, hogy a fővonalakon hatalmas fejlesztések zajlanak, főleg uniós támogatással. A MÁV 42 motorvonatot szerez be, amely a legmodernebbek közé fog tartozni.
A vasúthálózatnak ugyanakkor van egy olyan szegmense, ahol a közlekedésbiztonság fenntartása nagy feladatot ró a MÁV-ra. A tarifacsökkentés célja, hogy ezek a vonalak versenyképesebbek legyenek és a közlekedési szempontból hátrányosabb térségben élőknek segítséget nyújtsanak – tette hozzá.
Ismertette, hogy a kedvezményes árú jeggyel igénybe vehető vonalakról a MÁV-Start Zrt. javaslata alapján döntött a minisztérium.
Ungvári Csaba, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy a szombati átálláshoz a MÁV jegyértékesítési eszközein és rendszerein szükséges módosításokat végrehajtották.
Az alacsonyabb díjszabású vonalak újabb 15 szakasza között van a kiosztott sajtóanyag szerint Győr–Veszprém, Kaposvár–Siófok, Székesfehérvár–Pusztaszabolcs, és Dunaújváros–Cece–Simontornya vonal. Az összes érintett regionális vonal a www.mav-start.hu oldalon tekinthető meg.

MTI

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.