2014. 06. 20.

Csuklósbusz a belvárosban

Villamos nem lesz egyelőre, azonban csuklósbuszok fognak járni a bécsi 13A vonalán. A forgalmas buszjáraton sokan utaznak, de nem csak az utasok miatt kihívás a menetrendszerű közlekedés fenntartása.


A Wiener Linien közleménye szerint 2015 tavaszától a Südtiroler Platz és a Skodagasse között közlekedő forgalmas 13A vonalról búcsúznak a szóló autóbuszok. A közlekedési cég tervei szerint a menetrend lényegében érintetlenül hagyása mellett több mint ötven százalékkal bővülhet az utasszállító kapacitás, ugyanis csuklósbuszokat vetnek majd be.

A sűrűn közlekedő 13A vonalán jelentősen bővülhet a férőhelykínálat a csuklós buszok bevetésével

A közlemény szerint az intézkedésnek köszönhetően 56 százalékkal emelkedhet a rendelkezésre álló kapacitás: a mostani csúcsidei és óránkénti kapacitás 1500 fő, de a csuklósbuszokkal ez 2340 utas lehet.
A csuklós buszok közlekedése komoly kihívás lesz majd a buszvezetőknek és a többi közlekedőnek is. A szűk belvárosi utcákon sokszor a szóló buszokkal sem könnyű lavírozni, ráadásul sok gondot okoznak a szabálytalanul parkolók is és a rakodások is. Rendszeresek az operatív rövidítések, csonkáztatások a különféle akadályok miatt – mi is hírt adtunk például egy olyan esetről, amikor az operatívan terelve közlekedő buszt nem volt egyszerű feladat befordítani az egyik sarkon.

A kifejezetten zavarérzékeny vonalon a szóló kocsival is nehéz manőverezni, de a csuklóssal igazán komoly kihívás lesz majd a forgalom fenntartása
(fotók: Halász Péter)

A csuklósbuszok közlekedése miatt több helyen korrekciókat végeznek majd a járdaszegélyek mentén, hogy a 18 méter hosszú autóbuszok biztonságosan beférjenek a megállóhelyekre.
A Wiener Linien közlése szerint a vonalon majd a négy ajtós Mercedes-Benz-Citaro 2-esek járnak majd, a menetrendet pedig kis mértékben igazítják csak ki: a csúcsidei 3-4 perces – sokszor csak teoretikus – követés helyett egységes 4 perces követést biztosítanak majd, ennek köszönhetően viszont a korábbi 20 helyett 18 autóbusszal ki tudják adni a vonalat.
Elbukott tervek
A Wiener Linien már több formában próbálkozott az 1961. július 1-jével megszüntetett 13-as villamos helyett közlekedő autóbuszvonalon a belvárosi forgalom miatti zsúfoltság kezelésével. Ezek közül kiemelkedik az emeletes buszok közlekedése: a kezdetektől fogva egészen 1990. június 30-áig közlekedtek a nagy autóbuszok a belvárosban. Annyira nem voltak sikeresek a járatok, amennyiben azt nézzük, hogy az emeletes járművek nem igazán alkalmasak a rövid távú forgalomra, hiszen az utasok nem mennek fel ilyenkor az emeletre.
A bécsi városvezetés és a civilek között is időről időre felmerül, hogy visszaállítsák valamilyen formában a villamosközlekedést. A témában a leginkább kézzelfogható eredmény eddig azonban csak egy megvalósíthatósági tanulmány, amelyről a RegionalBahn is beszámolt korábban már.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.