2014. 06. 10.

Multiengine a Hindenburg-gátra

Véget ért a „mozdonycasting” a SyltShuttle-nél. A DB AG Niebüll és Westerland közötti járatait a jövőben a Bombardier dízelmozdonyai húzhatják majd. Összesen hét új TRAXX érkezik Észak-Németországba.


A Bombardierrel megkötött, kétszáz dízelmozdony szállítására vonatkozó keretszerződésből újabb kontingenst hívott le a DB AG. Ezúttal az Északi-tengerben fekvő Sylt szigete és a szárazföld közötti autószállító vonatok mozdonyait cserélik le.
Mivel hosszú távon sincs kilátás arra, hogy a Marschbahnt valamikor villamosítani fogják, így mindenképpen időszerű volt a csere, hiszen a mostani 218-asok az 1970-es évek technikáját képviselik, károsanyag-kibocsátásuk pedig kifogásolható mértékű. Ráadásul az öreg mozdonyok üzemeltetése is meglehetősen drága már. A DB AG már jó ideje tesztelt különféle mozdonyokat, többek között a Siemens EuroRunnerjeit vagy éppen a dízel TRAXX-ok egy és többmotoros változatát, végül megszületett a döntés: a Bombardier legkorszerűbb járművei közül, a négymotoros TRAXX P160DE ME-ből vásárolnak hetet.

(fotók: DB AG)

A mintegy 27 millió eurós fejlesztés keretében érkező mozdonyok a legszigorúbb uniós károsanyag-kibocsátási normákat is állják, teljesítik a Stage IIIb előírásait. A 2400 kW teljesítményű járművek a mostani 218-as páros helyett szólóban hordják majd a Niebüll és Westerland közötti autószállító vonatokat. Az első gépek 2015 végén állnak szolgálatba és 2016 közepétől teljesen leváltják az öreg dízeleket.
A 245-ös sorozatú TRAXX P160DE ME-k hamarosan Bajorországban is kiváltják az öreg 218-asokat, az első gépeket már hivatalosan át is adta a gyártó a DB-nek.

Sylt szigetére nem vezet közút, az egyetlen szárazföldi összeköttetés az 1927. június 1-jén átadott Hindenburgdammon átvezető vasútvonal. A kétvágányú pályán az „autópálya-pótló” vonatok 1950 óta közlekednek rendszeresen, de a gépkocsikat korábban is tehervonatokkal juttatták be és ki a szigetre. A DB AG az 1970-es években komoly mértékben fejlesztette a niebülli és a westerlandi terminált, ekkoriban szerezték be a mai szerelvényeket is. A 40 kilométeres út megtétele a be- és kirakodással együtt mintegy negyven percet vesz igénybe. A vasúttársaság csúcsidőszakban, a nyári hétvégéken fél órás ütemben indítja a járatokat, amelyeket korábban a DB AutoZug, annak feloszlatása után pedig a DB Fernverkehr üzemeltet a SyltShuttle márkanéven.
Egy SyltShuttle szerelvény dupla 218-assal az élén a Hindenburgdamm végén
(fotó: Michael Gäbler / Wikimedia)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.