2014. 08. 29.

Ismét látogatható a szolnoki járműjavító

Ismét megnyitja kapuit a látogatók elől a MÁV-START Szolnoki Járműjavítási Telephelye. Augusztus 30-án, szombaton 10 és 16 óra között várják a látogatókat.


Szombaton 10 és 16 óra között várják a látogatókat a MÁV-START Szolnoki Járműjavítási Telephelyén. A látogatók megnézhetik az IC+-kocsikat, a víztornyot és a műhelyekben folyó munkát, valamint megismerkedhetnek a telephelyen javított járművekkel. A MÁV-START ígérete szerint ott lesz a 470 010-es gép, az „Aranycsapat-mozdony”, de a Szergejek és a Gigantok képviselőivel vagy éppen a Bzmot-okkal is megismerkedhetnek a látogatók. Igazi különlegesség lesz a 220-as pályaszámú gőzmozdony is. A vezetett túrák körülbelül egy órásak.
A rendezvényre 10:30-kor, 12:30-kor és 14:30-kor ingyenes buszjárat indul a Szapáry út elejéről. A program díjmentesen látogatható. A telephely címe:  5000 Szolnok, Kőrösi út 1-3.
A tavalyi programról készült beszámolónk ide kattintva olvasható.

A rendezvény plakátja...
(forrás: MÁV-START Zrt.)


A MÁV-START telephelye Szolnokon
Időben szólunk?
A rendezvényről szóló meghívót a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága meglehetősen későn, 2014. augusztus 29-én 13:32-kor küldte ki a sajtólistára. Meglehetősen későn: a nyomtatott médiumokba nem kerülhetnek már be; az online felületekre még talán... Vagy vajon pont az a cél, hogy minél kevesebben menjenek le a programra? A 2013-as rendezvényről ugyan nem sokkal korábban, de mégis egy hangyányival előbb szóltak – mi is korábban tudtuk invitálni a programra olvasóinkat 2013-ban. Mára ez változott: láthatóan nem érdeke az érintett vezetőnek a nyilvánosság, ahogy azt mi magunk is tapasztaltuk már korábban is. Kár, mert a tavalyi beszámolót ismét átolvasva valóban érdekes és izgalmas program a szolnoki nyílt nap. Talán jövőre időben szólnak majd.
Igaz, azt is érdemes elmondani: nem csak tipikusan „MÁV-os” ez a hozzáállás, sokkal inkább „magyaros”, „magyar közlekedési” ez a fajta viselkedés. Pont ugyanez jellemzi számos más közlekedési társaságot a programok meghirdetése kapcsán és ezen csak némileg enyhít a jól értesültek facebook-oldala mondjuk a nosztalgiavillamosok közlekedése tekintetében.
Azt sem szabad elfelejteni: Európa boldogabbik – kevésbé titkolózó – felén az ilyen programokat hetekkel-hónapokkal előbb meghirdetik. A bécsi Tramwaytagról is jó ideje tudni, hogy mikor és hol tartják (sőt, általában még a nyár folyamán hivatalosan is közlik a helyszínt); de az egyszeri eseményekről, mint mondjuk az ÖBB jedlersdorfi műhelyének nyílt napjáról is hetekkel korábban és hivatalosan lehetett tudni – nem pedig szóbeszédekből. Egyszer talán hozzáállásban is megközelíthetnénk Európát.
Halász Péter

RegionalBahn információk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.