2014. 08. 29.

Ottakringi reformok

Újabb buszvonalakat vesz át Bécs városa és a VOR helyett saját maga adja ki a koncessziót azok üzemeltetésére. Ezúttal az ottakringi utasok találkozhatnak közvetlenül a Wiener Linien szolgáltatásaival – illetve ezúttal is a városi cég megbízásából a Dr. Richard üzemeltette járatokkal. No és persze az új viszonylatszámokkal.


2015. január 1-jétől a VOR helyett a Wiener Linien adja ki a koncessziókat az ottakringi autóbuszvonalakra is. A nyertes a jelenlegi üzemeltető, a Dr. Richard, ám a cég új buszokkal jelentkezik az új év első napjától. Ráadásul a viszonylatok számozása is megváltozik: a mostani 45B-ből 45A lesz, a 146B-ből pedig 46A. A 46B – a mostani 46B-146B kétirányú körjárat másik tagja – megőrzi viszonylatszámát.
A kerület javaslatai szerint a buszhálózat vonalvezetése változatlan marad, a menetrendek változnak és jobb csatlakozást biztosítanak az U3-as metró és a buszhálózat között.

A hegyvidéki területen élők januártól már nem a „saját jogon”, hanem a Wiener Linien megbízásából szolgáltató Dr. Richard-járatokkal utazhatnak
(fotó: Halász Péter)

Az új menetrend szerint a 46A és a 46B viszonylatokból álló kétirányú körjárat új menetrendje szerint iskolaidőben 6:30 és 19 óra között sűrűbben, 15 helyett 10 percenként jár majd. Ennek köszönhetően az ottakringi metróállomástól 5 percenként indulhatnak autóbuszok. Az esti időszakban 19 és 20 óra között a mai 30 helyett 15 percenként járnak majd a buszok. A járatok üzemidejét pedig hajnali egy körülig tolják ki, az utolsó 46A bevárja majd az utolsó U3-as metrót is; éppúgy, ahogy az első metrókat is elérik majd az utasok.
Az ottakringi temetőhöz közlekedő 45A (ma még 45B) busz esetén este bővítik az üzemidőt, az utolsó buszok éjfél körül indulnak majd. Hétvégén pedig korábbra hozzák az üzemkezdetet, az első busz 6:11-kor indul Ottakringből. Ezen felül a szombati munkanapokon a jelenlegi 30 helyett 15 percenként indulnak délután az autóbuszok és hétköznap is kiterjesztik a sűrű, 15 perces követési időközt.

A 45B vonalából 45A lesz januártól és a mostaninál sűrűbben indulnak majd a buszok
(fotó: Magyarics Zoltán)

A viszonylatszámok kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a Bécsen belüli közlekedésben a Wiener Linien rendszere nem ismeri a három számból álló kombinációkat, ezért nevezték át a körjárat egyik tagját. A bécsi buszközlekedés érdekes kérdéseiről korábban már írtunk, ehelyütt is ajánljuk olvasóinknak korábbi írásunkat.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.