2014. 12. 12.

Irány a reptér!

A december 14-én életbe lépő 2014-2015-ös vasúti menetrend Bécs környékén nem csak a Hauptbahnhof üzembe helyezését jelenti, hanem azt is, hogy hosszú évtizedek után a schwechati reptér is bekapcsolódik a távolsági vasúti közlekedésbe. Egyelőre csak ICE-járatok járnak majd ki a légikikötőhöz, de egy évvel később már számos Railjet-szerelvény végpontja is lehet. A budapesti vonatok betérésére azonban még várni kell.


A menetrendváltástól a Frankfurt am Main felől érkező ICE-járatok a Westbahnhof helyett az új Hauptbahnhofra futnak majd be az osztrák fővárosban – ezen kívül pedig tovább is mennek még, egészen a forgalmas schwechati repülőtérig. A reptéri gyorsvasút így az osztrákoknál már semmilyen formában sem csak álom, hanem maga lesz a valóság. Az új reptéri kapcsolatot sajtótájékoztató keretében mutatta be az ÖBB.

A RailJet-vonatokra még egy évet kell várni, de a sajtó munkatársait – különvonatként – az osztrák nemzeti lobogóba öltöztetett 49-es szerelvény fuvarozta a Hauptbahnhof és a schwechati reptér között

A különvonat a reptéri vasút új hídján robog át a klederingi rendező felett
(fotó: ÖBB / Zenger)

A Hauptbahnhof építése mellett fontos infrastrukturális projekt a repülőtéri vasút kiépítése, különös tekintettel a klederingi rendező felett átívelő vasúti pályára, valamint a repülőtéri állomás bővítésére, felújítására. A projekt nem mellesleg része a teljes ausztriai távolsági forgalmat megváltoztató Hauptbahnhof-beruházásnak, de hatással van számos másik fejlesztésre is, amelyekről korábban már a RegionalBahn oldalain is beszámoltunk.
A 2,1 kilométeres új összekötő vonal megépítésére 180 millió eurót fordítottak, ebbe beletartozik a repülőtéri állomás felújítása is. A klederingi rendező felett két híd, egy 112,5 méter és egy 88,5 méter szélességű, 4100, illetve 3200 tonna tömegű szerkezet vezeti át a vonatokat. A hidak terhelési próbáját október 17-én tartották.

A reptéri átkötés látványos eleme a két új hídszerkezet, ami a klederinig rendező és az Ostbahn vágányai felett vezeti át a vonatokat
(fotó: ÖBB / Scheiblecker)

A vasútépítési projekt keretében megújult a repülőtéri állomás is. A felújított létesítményt Christian Kern, az ÖBB vezérigazgatója mellett Julian Jäger és Günther Ofner, a Flughafen Wien AG igazgatóságának nevében avatta fel Alois Stöger, a közlekedésért, innovációért és technológiáért felelős szövetségi miniszter jelenlétében. Az állomást a katolikus, az evangélikus, az izraelita és a mohamedán hit szerint is megáldották az egyházak meghívott képviselői. A négyes áldással szimbolizálják az állomás forgalmát, a számos itt megforduló náció és vallás képviselőjét.

Közéleti prominensek a Railjet előtt: (balról jobbra) Günther Ofner, a Flughafen Wien AG igazgatáságtól; Christian Kern, az ÖBB vezérigazgatója és Alois Stöger, szövetésgi közlekedési miniszter avatta fel az új reptéri állomást

Az egyházak képviseletében (balról jobbra) Hansjörg Lein szuperintendás, a bécsi evangélikus egyháztól; Erich Mohammad Waldmann, a bécsi Iszlám Központtól; Franz Scharl püspök, a római katolikus egyháztól és Paul Chaim Eisenberg főrabbi, a bécsi izraelita egyháztól

Miért éppen Bécs?

A repülőtéri vasúti kapcsolat nem csak az ÖBB-nek, hanem láthatóan a repülőtérnek is fontos. A bécsi reptér komoly versenyelőnybe kerül ezzel a régióban: nézzük csak meg akár Prága, Pozsony, Budapest vagy éppen Ljubjana repülőterét: nincs közvetlen kapcsolata a környező régiókkal vasúton, csak átszállásokkal érhető el a vasúti utasok számár a repülőtér. Ezen kívül a bécsi reptérnek messze nincs igazán versenytársa: a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ugyanis a MALÉV csődje után gyakorlatilag súlytalanná vált, csak néhány kisebb cég használja bázisnak, míg Bécset két komolyabb, hálózatos légitársaság – az Austrian értelemszerűn és ezen felül az Air Berlin – használja bázisrepülőtérként. Ráadásul Budapesttel ellentétben itt nem csak fapados szolgáltatók és „ráhordó járatok” (pl. Frankfurt am Main és Budapest közötti repülők) üzemelnek, hanem közvetlen transzkontinentális kapcsolatokban is bővelkedik. Bécs ráadásul nem csak Amerika felé jó kiindulópont, hanem különösen fontos az Ázsia felé tartó légijáratok számára, sok gép indul innen kelet felé. A 2013-as adatok szerint egyébként 71 légitársaság 69 országban lévő 177 desztináció felé indít járatokat Bécsből, amelynek éves utasforgalma mintegy 22 millió utas.

De maradjunk Bécsnél: a belváros déli szélén található Hauptbahnhoftól mindössze 17 perc alatt érhető majd el a schwechati terminálok alatti vasútállomást – ez most a Westbahnhoftól a reptéri busszal 45 perc, a CAT vonataival Wien Mittétől ugyan csak 16 perc, viszont Wien Mittéhez is el kell jutni. Tegyük hozzá: az S7-es gyorsvasúti viszonylat pedig Wien Mittétől 26 percig megy. A CAT-re ráadásul plusz jegyet is kell venni, míg az ÖBB új ICE-járataira nem kell semmilyen extra menetjegyet megváltani.

Gyorsabban érhető el a reptér, mint korábban. Az eljutási időket szemléltető ábrába Budapestet is belevette az ÖBB – nem véletlenül
(grafika: ÖBB)

Az ÖBB és az osztrák légitársaság együttműködésének köszönhetően pedig akár Ausztria nyugati feléből is gyorsan és kényelmesen, mi több kvázi repülőjáratként használva az ICE-t is elérhető lesz majd a reptér. Sőt, az ICE-járatok „repülő-számot” is kapnak (a felszabaduló belföldi járatokét), így egy légi utazásként lehet majd használni a vasút és a repülés kombinációját is. Linzből ráadásul meglepően gyorsan lehet majd „repülni”: 1 óra 47 perces menetidővel kecsegtet az ÖBB. De más városok is közel kerülnek majd a reptérhez: az ICE-vonatokra való esetleges átszállásal együtt St. Pöltenből 50 perc; Welsből 2 óra 4 perc alatt érhető el a légikikötő. Dél felől, így Wiener Neustadt felől kereken egy óra alatt lehet majd elérni a repteret.

Ausztrián belülről is gyorsabban elérhető a reptér az új vasúton át
(a másképpen nem jelzett képeket Berky Dénes készítette)

Budapestről (Kelenföldtől számítva) 3 óra 13 percet, míg Győrtől 2 órát kell rászánni a reptér elérésére – ma Budapestről, két átszállással ez az érték 3 óra 21 perc (a Keletitől 3 óra 34 perc), míg Győrtől regionális vonatokkal 2 óra 23 perc; Railjettel utazva 2 óra 13 perc.
Ám mindez még csak az előszele a 2015 végén várható változásoknak. A napi 11 ICE-járat mellé Innsbruck, Salzburg felől érkező InterCity-járatok és Graz, Villach felől érkező Railjet-vonatokkal együtt összesen óránként két távolsági vonatot kínálnak majd.
Az ÖBB közleménye egyelőre azonban nem szól a további fejlesztési tervekről: korábban ugyanis napirenden volt a Bruck an der Leitha térségéből induló és a schwechati repteret kelet felől elérő vasútvonal megépítése is, ez egyelőre várat magára, így Budapestről érkezve a Hauptbahnhofon kell továbbra is átszállni a bécsi reptérre utazó utasoknak.

Halász Péter

3 megjegyzés:

  1. Az Ostbahnt nem akarják felújítani?
    Elég elhanyagolt állapotban van, lassújelek is vannak.A múltkor utaztam Railjettel, a vonat lelassított, azt hittem, hogy elromlott és megáll, aztán kiderült, hogy lassújel volt.

    Az Ostbahn jelenleg 140 km/h-val járható, ha felemelnék 160-ra, akkor a főpályaudvaron kívül még az is faragna le a menetidőből.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jelenleg is zajlanak felújítási munkálatok az Ostbahnhon, az eddigi leglassabb részt, aza Bruck/Leitha állomást telejskorű felújításnak vetik alá.

      Törlés
    2. Olyannyira, hogy mi is írtunk már róla az ősszel: http://www.regionalbahn.hu/2014/11/obb-infrastruktur-projekte.html

      Viszont az Ostbahn _teljeskörű_ rekonstrukciója nincs napirenden. Talán, ha meglesz a Bruck an der Leitha - Flughafen Wien-Schwechat átkötés... De ehhez szerintem már nem csak az osztrákok akarata kell(ene).

      Törlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.